BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Érződik a nyári uborkaszezon a forintban

A keddi erősödést tegnap érdemi forintgyengülés követte, a HUF/EUR árfolyam éjjel 294 körüli szinten járt. Azóta 292-294 forint körül mozgott az euró kurzusa, összességében inkább erősödést figyelhettünk meg ma eddig. 292 forintnál egy erősebb támasz látszik, felfelé pedig a júliusi csúcspont jelenthet megállót az euró esetleges emelkedése előtt, 296 forintnál, írják az Erste elemzői.

A tegnapi Fed kamatdöntő jegyzőkönyvet követően főleg a dollárral szemben mutatott komoly kilengést a forint és az euró is, a dollár ugyanis jelentősen gyengülni kezdett arra a hírre, hogy az elmúlt hetekben kialakult várakozásokkal ellentétben talán mégis tovább tarthat az amerikai pénznyomda. A dollár árfolyama ennek nyomán a tegnapi 229 forint feletti szintekről ma éjjel 222 forint alatt is járt, jelenleg pedig 224-225 forint között zajlik a kereskedés. Ami a HUF/EUR kurzust illeti, a Fed jegyzőkönyvének erre a devizapárra már jóval kisebb hatása volt. Júliusban eddig 292-296 forint között hullámzott az árfolyam. Érződik a piacon a nyári uborkaszezon hatása, ami a következő hetekben is kitarthat. A forint további, érdemi erősödése kevéssé tűnik valószínűnek, inkább enyhe forintgyengülésre számítunk a következő hetekben.

Az ÁKK tegnap kisebb, 1-6 bázispontos hozamemelkedést mért a hosszabb lejáratú állampapíroknál. A rövidebb, éven belüli lejáratoknál nem volt érdemi hozamváltozás (a három hónapos papírnál a hozam még csökkent is). Ma 3, 5 és 10 éves kötvényaukciók lesznek, a felajánlott mennyiség összesen 43 milliárd forint. A jelenlegi hangulatot elnézve valószínűleg nem lesz probléma az értékesítéssel.

Nemzetközi helyzetkép:

Továbbra is laza monetáris kondíciók és 2014 közepéig elhúzódó exit stratégia jellemezheti az amerikai monetáris politikát, ez pedig gyengítette a dollárt az euróval szemben. Az árfolyam 1,28-as szintről kezdett el emelkedni, sőt még 1,32-es árfolyamon is járt a jegyzés, azonban onnan egy korrekció kezdődött és ma reggel 1,3083-as árfolyam mellett zajlik a kereskedés a devizapárral. Minimális elmozdulás mellett zajlott a kereskedés tegnap az amerikai börzéken (Dow -0,05%, Nasdaq 0,48%, S&P500 0,04%). Nem volt nagy elmozdulás a nyugat-európai börzéken sem (FTSE100 -0,12%, DAX 0,1%, CAC40 -0,07%). Jelentős emelkedés volt megfigyelhető az ázsiai piacokon a mai kereskedés során. A Shanghai index 3,68%-ot, a Hang Seng 2,65%-ot emelkedett, miközben a Nikkei index csak 0,38%-os emelkedést tudott felmutatni. A Fed jegyzőkönyv hatására nagyot ugrott az arany árfolyama, és az 1.250 dolláros szint közeléből egészen 1.293 dollárig emelkedett. Hasonlóan nagyot emelkedett a WTI típusú olaj árfolyama a vártnál gyorsabban apadó készletadatok hatására. Az árfolyam 107 dollárra emelkedett. Vegyes képet mutattak a határidős indexek ma reggel.

Friss hazai és nemzetközi hírek:

A KSH ma reggeli adatai szerint a júniusi éves fogyasztói infláció 1,9%-os volt, ami megfelel az általunk vártnak. A havi drágulás 0,2%-os volt. Az élelmiszerek, az üzemanyagok és a szolgáltatások áremelkedése húzta felfelé az árindexet, miközben a tartós fogyasztási cikkek, a ruházkodási cikkek, az alkohol és dohánytermékek és a háztartási energia ára némileg csökkent. A következő hónapokban felfelé húzhatja az indexet az elektronikus útdíj, a dohánytermékek trafiktörvény miatti áremelkedése, valamint a Varga csomag hatása (főképp a megemelt tranzakciós illeték miatt). A gyenge kereslet, a várható újabb rezsicsökkentés, illetve a tavalyinál jobb mezőgazdasági idény azonban elfelé húzhatja az indexet. Az éves átlagos árindex valahol 2% körül lehet majd.

Tegnap látott napvilágot a legutóbbi Fed ülés jegyzőkönyve. Az ülésen részt vevő 19 tag fele gondolta azt, hogy a jegybanknak még az év vége előtt abba kellene hagynia az eszközvásárlásokat. A többi tag úgy véli, hogy jövőre is folytatni kellene a programot. A fentiek mellett Ben Bernanke jegybankelnök úgy fogalmazott tegnap, hogy a jegybank nem siet a kamatemeléssel, akkor sem, ha a munkanélküliségi ráta jelentősen csökken. A jegybankelnök a 6,5%-os munkanélküliségi rátát emelte ki, aminek elérése után jöhet az első kamatemelés, bár nem automatikusan fogja növelni a rátát a jegybank.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.