BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szűk sávban mozog a forint az EKB kamatdöntése előtt

A tegnapi kedvezőtlenebb nemzetközi hangulatban a forint kissé gyengült az euróval szemben, azonban a 295-ös ellenállás csak egy rövid ideig sérült, és végül 294 körül zárt az EUR/HUF. Egyelőre úgy tűnik, maradhat a sávos kereskedés a 200 napos és a 20 napos mozgóátlag között, írják az Erste elemzői.

Nap végére minimális forintgyengülés mutatkozott tegnap, az árfolyam azonban nem mozdult el egy alapvetően szűk sávból. Kivárás jöhet ma az EKB délutáni kamatdöntése előtt.

A megelőző napok jelentősebb hozamcsökkenése után tegnap kisebb felfelé korrekció mutatkozott a referenciaszintekben a hozamgörbe hosszabb oldalán. A rövidebb oldali hozamok ugyanakkor stagnáltak. Ma 12 hónapos DKJ aukció lesz.

Nemzetközi helyzetkép:

A nemzetközi devizapiacon a nap első felében jelentős dollárerősödés volt tapasztalható, azonban délután öt órát követően egy hirtelen visszarendeződés volt látható az EURUSD devizapárban. Az ár a reggeli órákban lefelé áttörte az 1,3-as szintet, és egészen 1,2923-ig csökkent az árfolyam, majd zárásra ismételten 1,3 fölé kapaszkodott. Mérsékelt emelkedéssel zárták a tegnapi rövidített kereskedést a tengerentúli börzék (Dow 0,38%, Nasdaq 0,31%, S&P500 0,06%). A Dow Jones index tagjai közül az Alcoa (-1,1%) zárta leggyengébben a napot, miután a JP Morgan leminősítette a vállalatot. A pozitív oldalon a Cisco (1,4%) és a Boeing (1,3%) papírokat láthatjuk. A Függetlenség napját ünneplik ma a tengerentúlon, ezért zárva lesznek a piacok. Lejtmenet volt tegnap a nyugat-európai börzéken (FTSE100 -1,17%, DAX -1,03%, CAC40 -1,08%).

Ázsiában a Hang Seng 1,69%-ot, a Shanghai index 0,94%-ot emelkedett, miközben a Nikkei index értéke 0,26%-ot csökkent. A japán jegybank elnöke, Haruhiko Kuroda a nap folyamán arról beszélt, hogy a japán gazdaság fejlődik és a várakozások szerint az infláció fokozatosan emelkedni kezd a jelenlegi negatív tartományból. Az árupiacon arra a hírre, hogy az éjszaka során a katonaság átvette a hatalmat Egyiptomban csak egy kisebb olajár emelkedés volt tapasztalható. A mostani katonai hatalomátvétel átmenetinek tűnik az új választások kiírásáig, így viszont egyelőre nem minősül puccsnak az esemény. Becslések szerint az Egyiptomon, főleg a Szuezi csatornán áthaladó olaj mennyisége napi 2,5 millió hordó körül alakul. A WTI ára a tegnapi nap folyamán mutatott jelentős emelkedést, amelyet ma csak egy kisebb mértékű követett, így az olaj árfolyama jelenleg 101,32 dolláron áll. Az arany ára mérsékelt emelkedést mutatott tegnap és a ma reggeli órákban is. Az unciánkénti árfolyam 1254 dollárra emelkedett. A határidős indexek a pozitív tartományban voltak ma reggel.

Friss hazai és nemzetközi hírek:

Az USA-ban az ISM szolgáltatóipari beszerzési menedzser indexe 52,2 pontra csökkent júniusban (2010 februárja óta nem látott érték) az előző havi 53,7 pont után. Az elemzők ezzel szemben azt várták, hogy 54 pontra fog emelkedni a mutató. A friss munkanélküli segélykérelmek száma a múlt héten 343 ezerre csökkent a korábbi, felülvizsgált 348 ezerről, ami valamivel jobb lett a 345 ezres várakozásnál. Az ADP jelentése szerint a foglalkoztatottak száma 188 ezerrel bővült a privát szférában júniusban, meghaladva a várt 160 ezret. A külkereskedelmi mérleg hiánya 45 milliárd dollár volt májusban.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.