BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Gyengül a forint a kiéleződő orosz-ukrán helyzet miatt

Ismét gyengülésnek indult a forint, az EUR/HUF kurzusa visszaemelkedett a háromszög alakzatba. A mai árfolyamalakulás kulcsfontosságú lehet, amennyiben e szinteken zár a kurzus, akkor a 318-as ellenállást veheti célba a forint - írja az Erste elemzése.

Az elmúlt hét végére stabilizálódott a forint kurzusa, azonban a hét végi események miatt (az orosz-ukrán konfliktus eszkalálódása) globálisan ismét előtérbe került a kockázatkerülés. A menedéknek számító eszközök (dollár, svájci frank, arany) értéke így nőtt. A forint is komolyabb gyengüléssel nyitotta a hetet, s az euróval szembeni kurzus 312 fölé került. Bár rövid távon bizonytalanok a forint kilátásai, középtávon továbbra is lassú felértékelődésre számítunk, az erős külső egyensúlyi pozíciónknak köszönhetően.

A hét utolsó napján kisebb hozamcsökkenések látszottak az állampapírok másodpiacán. Ma likviditási DKJ aukció lesz, a felkínált mennyiség 60 milliárd forint lesz.

Nemzetközi helyzetkép:

A vártnál magasabb euróövezeti inflációs adat hatására gyengült a dollár, az EUR/USD árfolyam 1,3710-ről 1,3802-re ugrott. Az 1,38-as érték az elmúlt hónapokban erős ellenállásnak bizonyult és a szintet most sem sikerült áttörnie az árfolyamnak. Emelkedéssel indult a kereskedés pénteken az amerikai tőzsdéken, majd záráshoz közeledve megtorpantak az indexek és nagyot korrigáltak, de az S&P500 indexnek így is sikerült történelmi csúcson zárnia (Dow 0,3%, Nasdaq -0,25%, S&P500 0,25%). Pénteken emelkedéssel zártak a nyugat-európai börzék (FTSE100 0%, DAX 1,08%, CAC40 0,26%). Az olaj és az arany árfolyama is jelentősen emelkedett ma reggel az ukrán-orosz feszültségek kapcsán. Az arany árfolyama 1346 dollárra ugrott a befektetők félelmének emelkedésére, míg az olaj árfolyama 104,2 dollárig emelkedett, nagyrész a globális feszültségek kapcsán. A Nikkei 1,3%-ot, a Hang Seng 1,5%-ot esett, míg a Shanghai index 0,9%-ot tudott emelkedni. A HSBC végleges február havi kínai PMI értéke 48,5 pont lett, ami bár elmarad a januári 49,5 pontos értéktől, de jobb, mint az előzetes 48,3 pont. A kínai statisztikai hivatal által publikált PMI index értéke 55,0 pontra emelkedett a szolgáltató szektorban. Indiában a beszerzési menedzserindex értéke 51,4 pontról 52,5 pontra emelkedett a HSBC felmérése szerint. Mind az amerikai, mind az európai határidős indexek a negatív tartományban voltak ma reggel.

Hazai és nemzetközi hírek, makrogazdaság:

A hétvégén kiéleződött az ukrajnai helyzet. Az orosz parlament engedélyezte hétvégén a katonai erő alkalmazását Ukrajnában, erre úgy reagált az ideiglenes ukrán elnök, hogy riadókészültséget rendelt el az ukrán haderőnél. A G7 vezetője elítélte hétvégén az oroszok beavatkozását, és közölte, hogy felfüggeszti a G8-ak Szocsiban megrendezésre kerülő csúcsértekezlet előkészületeit.

Az orosz jegybank 150 bázisponttal 7%-ra emelte az irányadó rátát. Az orosz rubel gyengül, a tőzsdeindex kb. 10%-os mínuszban áll, a kamatemelésnek rövidtávon nincsen igazán hatása.

A tavalyi negyedik negyedéves GDP adatot lefelé módosította az amerikai kereskedelmi tárca. A korábban jelzett 3,2% helyett mindössze 2,4%-kal nőtt a tengerentúli GDP, miközben a várakozás 2,5% volt. A módosítás a vártnál gyengébb fogyasztás miatt lehetett. A várakozásoknál jobb lett a chicagói beszerzési menedzser index, 0,2 ponttal 59,8 pontra emelkedett, míg a konszenzus 57 pont volt.

Pénteken publikálták az Eurózóna inflációs adatát, ami a várt 0,7% helyett 0,8% lett, amire erősödéssel reagált az euró, mivel a spekulációk szerint a kissé magasabb infláció is visszavetheti az EKB-t a monetáris lazításban.

Heti kitekintő:

USA: ma az ISM feldolgozóipari beszerzési menedzser index, szerdán pedig a szolgáltató-szektor beszerzési menedzser indexének februári értékeit publikálják. Szintén szerdán teszik közzé az ADP munkapiaci jelentését februárra vonatkozóan, ami mintegy előfutára lesz a pénteki átfogó munkapiaci adatoknak. A konszenzus 150 ezer fős növekedést vár a foglalkoztatottak számában. Csütörtökön a szokásos heti munkanélküliségi statisztikák mellett a gyári rendelésállomány januári adatait ismerhetjük meg. Pénteken kerül sor a februári átfogó munkapiaci adatok közzétételére. A piaci konszenzus szerint a mezőgazdasági szektoron kívül foglalkoztatottak száma 150 ezer fővel nőtt az év második hónapjában a januári 113 ezres bővülés után. A munkanélküliségi ráta pedig a januári 6,6%-on stagnálhatott. A hét pénteken a külkereskedelmi mérleg januári adatainak közzétételével zárul.

Euróövezet: kétségkívül az EKB ülése lesz a fókuszban csütörtökön. A bank közzéteszi gazdasági előrejelzéseit, s ennek fényében dönthenek később további monetáris enyhítéséről. Egyelőre a csütörtöki ülésen nem vár konkrét bejelentést a piac, később azonban sor kerülhet még kamatcsökkentésre, illetve eszközvásárlási programok bejelentésére. Ma a feldolgozóipari, szerdán pedig a szolgáltató-szektor-beli PMI indexek végleges februári adatait teszik közzé.

Magyarország: szerdán a tavalyi utolsó negyedéves GDP adatok részletes bontását, illetve az előzetes januári kiskereskedelmi forgalmi adatokat teszi közzé a KSH. Csütörtökön pedig az előzetes januári ipari termelési adatokat ismerhetjük meg.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.