BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Enyhe mínusz jöhet a nap végére

Véget értek az indiai választások, és várhatóan az ellenzék, a Bharatiya Janata Party (BJP) nyer Narendra Modi vezetésével. Várhatóan csak 230-240 helyet szereznek meg. 266 fölött lennének többségben, és akkor nem kellene koalíciós kormányt alakítaniuk. Mivel a miniszterelnök-jelölt már bizonyított egy állam élén, ezért a piac nagy várakozással néz elébe, hogy átvegye a kormánykereket. Az első „exit poll” eredmények a mi időnk szerint kora délután várhatók. Mindenesetre a pozitív várakozások emelkedést hoztak az indiai és a kínai tőzsdéken is. Az utóbbi piacon persze nagyobbat lökött, hogy a külföldiekre vonatkozó korlátozások lazulnának - írja az Erste elemzése.

Kelet-Ukrajnában lezajlott a népszavazás, amely nem kötelező érvényű, és valószínűleg szabályos sem volt. Állítólag hatalmas arányú volt a részvétel (74 százalék) és a résztvevők 90 százaléka szavazott a függetlenedés irányába. Még a lázadók is megosztottak, hiszen van ahol elhalasztották, míg a másik két helyen elszakadásról illetve autonómiáról szavaztak. Vagyis a vasárnapi eseményeknek relatíve kicsi a hatása a mai piaci folyamatokra.

A DAX pénteken korrekcióba kezdett, amelynek során minimálisan csökkent az árfolyam. A német index ma folytathatja az oldalazást, és a nap végére akár egy pozitív zárás is összejöhet. Az S&P500 index valószínűleg emelkedni fog ma azután, hogy pénteken elrugaszkodott a 20-30 napos mozgóátlagokról, és a rövid dinamikus indikátorok is vételi jelzést adtak.

A BUX pénteken cirka 30 pontra közelített meg egy ferde ellenállás vonalat, amitől mintegy 100 ponttal följebb húzódik a 200 napos mozgóátlag. Ráadásul a rövid indikátorok eladási jelzést adtak, így a BUX-ban minimum oldalazó mozgást várunk, amelynek a végeredménye egy enyhe mínusz lehet a nap végére.

USA:
- Fontosabb makroadatok nem zavarták meg a pénteki kereskedést, az indexek mérsékelt emelkedésbe kapcsoltak a nap elején, és kisebb hullámzások mellett emelkedéssel zárták a napot (Dow 0,19%, Nasdaq 0,51%, S&P500 0,13%).
- Az Apple 0,4%-os mínuszban zárta a kereskedést, a társasággal kapcsolatban napvilágot látott, hogy 3,2 milliárd dollárért felvásárolhatja a Beats Electronics nevű céget, amely fejhallgatókat gyárt, valamint online zeneszolgáltatásokat kínál. Ez lenne az eddigi legnagyobb felvásárlás az Apple-nél.
- Richard Fischer, dallasi Fed elnök azt mondta pénteken, hogy támogatni fogja, hogy októberig kifusson az eszközvásárlási program. Ez azt jelenti, hogy minden kamatdöntő ülésen további 10 milliárd dollárral csökken a QE3 program, a legutolsó októberi ülésen pedig a maradék 15 milliárd dolláros eszközvásárlásokat is levágják nullára.

Európa:
- Oldalazás után mérsékelt mínuszban zárták a kereskedést pénteken az európai börzék (FTSE100
- 0,35%, DAX -0,27%, CAC40 -0,67%).
- Vasárnap magas részvételi arány és több súlyos szabálytalanság mellett lezajlott a függetlenségi népszavazás Ukrajnában. A média szerint szakadárokat fogtak el a szavazás előtti napon, akiknél 100 ezer előre kitöltött szavazólapot találtak. A résztvevők 90%-a a donyecki megye függetlenségére szavazott, Luhanszki megyében pedig a részvételi arány meghaladta a 80%-ot. Az Európai Unió vasárnap közölte, hogy nem ismeri el a kelet-ukrajnai területek népszavazásainak eredményeit. Kijevben is törvénytelennek nevezték a népszavazást, és az eredményét nem fogják elfogadni.

Olaj, arany:
- Viszonylag csendesen telt a hétvége az arany és az olaj piacán. A WTI 100,2 dollár volt ma reggel, a piac továbbra is a magas USA készletadatokat figyeli, míg felfelé ható erő lehet az ukrán krízis, ami sokak szerint az orosz kínálat csökkenéséhez vezethet, mivel előbb-utóbb szankciók bevezetésére kerülhet sor. Az arany árára is kedvezően hatott ez a krízis, most némi gyengülés látszott, mivel enyhült a feszültség. A hétvégi népszavazás azonban újra lángra lobbanthatja az érzelmeket, ami mindkét terméknél áremelkedést okozhat.

Devizák:
- A múlt hét meredek forinterősödését követően pénteken visszább gyengült a forint, és ismét 304-ig emelkedett az EUR/HUF árfolyama.
- Pénteken is hatottak még Dragi szavai a devizapiacra, aminek hatására a dollár nagyot erősödött az euróval szemben. Az EUR/USD árfolyama 1,3840-ről 1,376-ig csökkent, ahol egy emelkedő trendvonal húzódik, ami megállította az árfolyam zuhanását. A trendvonalról ma reggel kisebb emelkedés tapasztalható.

Távol-Kelet:
- A Hang Seng 2,2%-ot, a Shanghai index 1,9%-ot emelkedett, miközben a Nikkei sokkal visszafogottabb elmozdulást mutat, és 0,1%-ot esett.
- A japán piacot elsősorban a vállalati hírek mozgatták a mai kereskedésben. Az Olympus árfolyama 3,5%-ot emelkedett, miután az eredmény 70%-kal ugrott meg, ugyanakkor a Konica Minolta 11%-ot esett, miután a cég idei profit előrejelzése elmaradt a piaci várakozástól.
- A kínai, illetve hongkongi részvénypiacokon elsősorban a bankok teljesítettek jól annak ellenére is, hogy a kínai miniszterelnök és a jegybank elnöke is hűtötte a stimulussal kapcsolatos várakozásokat, és jelezte, hogy nem kívánnak sem a gazdaságpolitikán változtatni, sem jelentősebb lazító intézkedéseket hozni.
- A pénteken megjelent információk alapján a kínai kormány lazítana a tőzsdei társaságok esetében a külföldi befektetőkre vonatkozó korlátozásokon, azonban konkrétumok egyelőre még nem jelentek meg ezzel kapcsolatban.
- Indiában lezajlottak a választások, mely az előrejelzések szerint az ellenzéki jelölt győzelmével zárult.

Határidős piacok:
- Vegyes képet mutatnak a határidős piacok ma reggel, de a főbb indexek (Dow, Nasdaq, S&P, DAX) a pozitív tartományban voltak.

Vállalati hírek:
- Az Enefi (korábban E-Star) pénteken közzétette első negyedéves eredményét. Az idei év első negyedévében a társaság konszolidált profitja 1,45 millió euró lett, ami 28 százalékos növekedés tavalyhoz képest. Ezt annak ellenére sikerült elérni, hogy az idei tél melegebb volt a szokásosnál, és a vállalat így kevesebb hőt értékesített, mint általában szokott. A menedzsment várakozásai szerint az első negyedévben az éves profit 70 százalékát érte el a társaság, mivel a második negyedévre nullszaldót, a harmadikra pedig veszteséget vár, hogy azután a negyedik negyedévben újra profitról adhasson számot. Ez alapján az éves egy részvényre jutó eredmény 25-31 forint körül alakulhat, miközben a ROE a 12%-ot is elérheti. Így a fair részvényérték szerintünk 200 forint fölött lehet, miközben a részvények ezen érték alatt forognak.

Az ArcelorMittal tárgyalásokat folytat a BHP bányatársasággal, a Mount Nimba vasércmező 41,3%-os tulajdonrészének megvásárlásáról. A Guineában található mező nyersanyag készletének értéke meghaladja az 500 millió dollárt. A hírt azonban egyik cég sem erősítette meg.

Banco Bilbao, Banco Santander: Michel Barnier, az EU pénzügyi szolgáltatásokért felelős vezetője szerint néhány spanyol banknak nehézséget okozhat majd a banki stressz teszten való megfelelés, ezért ezek az intézmények tőkeemelésre szorulhatnak majd.

A Chrysler bejelentette, hogy egy elektromos alkatrész cseréje miatt 645 ezer gépjárművet hív vissza.

A Lufthansa célja, hogy 2020-ra javítson jelenlegi hitelbesorolásán (az S&P-nél BBB- stabil kilátósokkal), ennek érdekében a nettó adósságot 4 milliárd euró alatt igyekeznek tartani (jelnleg1,7 milliárd euró), és felülvizsgálják az osztalékpolitikát is. A légitársaságok piaci helyzetével kapcsolatban az ázsiai járatok esetében az árak stabilizálódását tapasztalják, míg az amerikai járatoknál árversennyel találkoznak, ami lefelé nyomja a jegyárakat. A járatok modernizációja a korábban tervezetnél gyorsabban halad, és ennek költségei várhatóan 2018-ra érik el a maximumot.

A Siemens megkezdi részvény visszavásárlási programját, melyet eredetileg még novemberben jelentett be a társság. Ennek kertében maximum 4 milliárd euró értékben legfeljebb 47,8 millió darab részvényt vásárolnak vissza az összes 881 millió közül.

A Telefonica a péntek délutáni sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy a spanyol üzleteinek 10-15%-át tervezi bezárni. Ezen kívül arról is beszéltek, hogy keresik annak lehetőségét, hogy hogyan védhetnék meg az infláció negatív hatásaitól a venezuelai leány készpénzállományát, amit nem tudnak hazavinni. Brazíliával kapcsolatban pedig arról beszéltek, hogy nincs szükségük a spektrum aukcióra a 4G hálózat kiépítéséhez.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.