BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Érdemes óvatosnak lenni a tőzsdén

Mintha Amerika mozgatná a piacokat. Az utóbbi napokban egyre inkább korrelációt láttunk, ez pedig nem szokott túl jót jelenteni. Ugyanakkor a feltörekvő piacok most nem követik a fejlett piacok mozgását. Persze ami késik, nem múlik. Így érdemes óvatosnak lenni - írják az Erste elemzői.

A DAX tegnap nem tudott ellenállni a gyengébb beszerzési menedzser indexnek, majd később a gyenge amerikai részvénypiaci teljesítménynek, ami ráadásul az ázsiai piacokra is rányomta bélyegét. Ma reggel a Commerzbank és a Siemens eredményével lehettünk gazdagabbak, mindkettő alulmúlta a várakozásokat. Az előbbi esetében a magasabb adó nyomta a várakozások alá a nettó eredményt, míg az egyéb sorok meghaladták azt. Így a negatív hangulatban a DAX index valószínűleg a 20-30 napos mozgóátlagok alatt marad annak ellenére, hogy a rövidtávú dinamikus indikátorok alapján akár emelkedhetne is.

Az S&P500 index közelíti a 20-30 napos mozgóátlagokat fölülről, és egyelőre úgy néz ki, hogy át is fogja törni azokat. Ebben az esetben egyelőre a rövid indikátorok sem sugallnak fordulatot, sőt, a napi bontású MACD eladási jelzést készül adni. Ez pedig rossz jel, mert mint már említettük, a fejlett piacok egyre inkább korrelálnak a tengeren túli társaikkal.

Itthon a Richter örvendeztetett meg bennünket a várakozásoknál jobb eredménnyel. Persze ez még mindig cirka fele a tavalyi eredménynek, de majdnem minden soron meghaladja a legmagasabb elemzői várakozásokat. Így pozitív árfolyam reakciót várunk. Ugyanakkor a Richter egyedül nem lesz elég a piac emeléséhez így a BUX index esetében csökkenést várunk a mai napon.

USA:
- Negatív napot zártak tegnap a tengerentúli börzék, rögtön nyitás után lefelé vették az irányt az indexek és zárásig nem mutattak fordulatot az árfolyamok (Dow -0,78%, Nasdaq -1,38%, S&P500
- 0,88%).
- A Dow Jones index tagok többsége is mínuszban zárta a kereskedést. A leggyengébben a Merck (- 2,4%) és a Home Depot (-1,6%) fejezték be a napot.
- Nagyon gyengén teljesített a Twitter, közel 18%-os veszteségben zárta a kereskedést, valószínűleg annak köszönhetően, hogy tegnap járt le a bennfentesek eladási tilalma.
- Márciusban az amerikai külkereskedelmi mérleg egyenlege 40,4 milliárd dolláros mínuszt mutatott, ami valamivel magasabb a várt 40 milliárd dollárnál.
- Az Office Depot több mint 15%-ot emelkedett tegnap, miután a társaság megemelte az idei üzemi eredményre vonatkozó várakozásait, és több üzlet bezárásának tervéről is beszélt. Az eddigi 140 millió dollárról 160 millió dollárra emelték az üzemi nyereségre vonatkozó előrejelzést. Közel 400 üzletet zárhatnak be 2016 végéig.
- A piaczárás után jelentő Walt Disney árfolyama 0,5%-ot emelkedett a kereskedés után a jó számoknak köszönhetően. Az egy részvényre jutó tisztított profit 1,11 cent volt az elmúlt három hónapban a várt 96 cent helyett. Az árbevétel 11,25 milliárd dollár helyett 11,65 milliárd dollár lett.

Európa:
- A nyugat-európai börzék is gyengén teljesítettek a tegnapi kereskedésben (FTSE100 -0,34%, DAX
- 0,65%, CAC -0,78%).
- Az érintett uniós pénzügyminiszterek tegnap arról döntöttek, hogy 11 tagállamban legkésőbb 2016-ig fokozatosan vezetik be a tranzakciós adót. Ettől 3,5 milliárd eurós bevétel várható a becslések szerint.
- Márciusban 0,3%-kal emelkedett a kiskereskedelmi forgalom az euró zónában, ami felülmúlta a piaci várakozásokat.

Olaj, arany:
- A WTI ma reggel 100,3 dolláron állt. A tegnapi készletadat jócskán meglepetést okozott, miután 1,8 millió hordóval csökkentek a készletek a várt emelkedés helyett. Az arany ára 1,310 dolláron stagnált. Mindkét piacra hatással volt az ukrán eseménysor: az arany esetében továbbra is vételi érdeklődés van a konfliktus további elmérgesedésétől való félelem miatt, míg az olaj esetében ez szintén pozitív tényező, mivel a piac számít arra, hogy az Oroszország elleni szankció kihat a globális kőolajpiacra is.

Devizák:
- Az EUR/USD 1,3875-ről 13928-ra ugrott, melyben szerepe lehet a Fed jelentésének is, mely szerint az amerikai bankoknál enyhült a hitelezési gyakorlat, ez pedig növeli a pénzmultiplikátor nagyságát, vagyis növeli a pénzmennyiséget a gazdaságban, ez pedig gyengíti a dollárt az euróval szemben.
- Korrigálta előző napi meredek emelkedését a forint, és tegnap meredek emelkedést mutatott be, melynek eredményeként 308,3-as értékről 307-ig tudott erősödni. A forint erősödésében szerepet játszott a régióban tapasztalható optimizmus, ami például a BUX index emelkedését is támogatta.

Távol-Kelet:
- A Nikkei 2,5%-ot, a Hang Seng 1,1%-ot, a Shanghai index 0,5%-ot esett a mai kereskedésben.
- A HSBC felmérése alapján a beszerzési menedzser index értéke a szolgáltató szektorban is csökkent. Az index értéke 51,4 pontra esett a korábbi 51,9 pontról.
- Az ismét nyitva tartó japán részvénypiacon különösen a technológiai szektor teljesít gyengén, ami nagy súlyának eredményeként lehúzza az index értékét is.
- A thai alkotmánybíróság ma hoz ítéletet arról, hogy a miniszterelnök 2011-ben visszaélt-e hatalmával. Amennyiben bűnösnek találják, azonnali hatállyal le kell mondania.

Határidős piacok:
- Mind az amerikai, mind az európai határidős piacok a negatív tartományban voltak ma reggel.

Vállalati hírek:
- Ma hajnalban jelentett a Richter. Bár az eredmény visszaesett, de jobb lett, mint amire az elemzők számítottak. Az 51%-os visszaesés oka a gyenge orosz és ukrán teljesítmény, a rubel gyengülése, illetve az egyszeri mérföldkő kifizetés miatti magas bázis. Az árbevétel 3,1%-kal nőtt, míg az üzemi eredmény 32,5%-kal esett vissza. Az árbevételben az orosz és ukrán piacok gyenge teljesítményét kompenzálta a hazai és az amerikai piac megugrása.
- Holnap hajnalban teszi közzé 2014. I. negyedéves eredményét a MOL és a Magyar Telekom is.
- A MOL szlovák leányvállalata, a Slovnaft felújítja pozsonyi finomítóját. A munkálatok 6 hétig tartanak, és a felújítás költsége része a cég 30 millió eurós karbantartási programjának.
- Az OTP biztonsági okokból bezárja az ukrajnai harcok által leginkább sújtott Szlovjanszkban és Kramatoszkban lévő fiókjait.

Az Axa árbevétele az első negyedévben 28,5 milliárd euró volt, ami valamivel gyengébb a 28,9 milliárd eurós piaci konszenzusnál. A társaság legnagyobb üzletágának (élet- és vagyonbiztosítások) árbevétele 3,5%-kal 15,8 milliárd euróra csökkent a várt 16,4 milliárd euró helyett, ami az erős eurónak köszönhető. Több részletet nem közölt a társaság a negyedévről.

A Bayer és az amerikai Merck között sikerrel zárultak a tárgyalások. Ennek eredményeként a Bayer 14,2 milliárd dollárért megveszi a Merck OTC üzletágát (és ezzel a Merck vezető allergia elleni termékét, a Claritin-t). A vételár igen magas, hiszen a 2013-as EBITDA 21-szeresét fizette a Bayer az üzletágért. Ugyanakkor a két cég egy fejlesztési megállapodást is kötött (a szív- és érrendszeri gyógyszerek kapcsán), amelynek keretében a Bayer 1 milliárd dollárt kap a Merck-től, és további mérföldkő kifizetésekre is jogosult lesz (1,1 milliárd dollár). A Bayer ezzel a lépéssel a világ második legnagyobb OTC piaci szereplőjévé válik. 2017-ig évi 200 milliós szinergia megtakarítást vár költségoldalon, és 2017- re 400 millió dollár plusz hozadékot a bevétel oldalon a szinergiáknak köszönhetően. Ez azt jelenti, hogy a saját és a Merck OTC üzletágának összeolvasztásával a cégérték mintegy 6 milliárd dollárral növekedhet. Ezeket a szinergiahatásokat és a mérföldkőfizetéseket (2,1 milliárd dollár) is figyelembe véve a vételár 9,5-szeres EBITDA körül alakul, amely az iparági átlagnak megfelelő. Ez persze azt is jelenti, hogy a Bayer a szinergia hatás összes pozitív hozadékát kifizette a Merck számára. azaz jelentős árfolyamhatásra a tranzakció kapcsán nem kell számítanunk.
Francia újságértesülések szerint a BNP Paribas idén 40 fiókot tervez bezárni Franciaországban, ami a fiókhálózat 2%-át jelenti, így a költségmegtakarítási vonzat ellenére jelentős árfolyamhatással nem számolunk.
A Commerzbank adózott eredménye 200 millió euró lett, ami elmarad a Bloomberg által gyűjtött 227,1 milliós várakozáshoz képest és a bank által közölt 231 millió eurós várakozáshoz képest is. Ugyanakkor operatív szinten nem okozott komoly eltérést a vállalat, az operatív eredmény 324 millió euró lett, míg a Commerzbank által megkérdezett elemzők 327 millió eurót vártak, a Bloomberg konszenzus pedig 314 millió euró volt. Mivel nem merültek fel speciális tételek, ugyanezek a számok köszönnek vissza az adózás előtti soron is. A hitelekre képzett céltartalék mindössze 238 millió euró lett, szemben a várt 330 millió euróval, ami kedvezőbb a tavalyi 267 millió eurós céltartalék képzésnél is. A csökkenő céltartalékolás ellenére az NCA üzletág esetében a nem teljesítő hitelek fedezetsége 102%-on maradt, míg a Core bank esetében 84%-ra emelkedett.
Év/év alapon 29%-kal, 102 milliárd euróra sikerült csökkentenie az NCA üzletág eszközállományát a Commerzbanknak. A Core Tier 1 ráta változatlanul 9% maradt, míg 2016-ra 10%-os tőkemegfelelésre számítanak. A vállalat előrejelzése szerint 2014-ben a céltartalék képzés kisebb lehet, mint tavaly.
Egyúttal azt is bejelentették, hogy az értékesíteni kívánt spanyol ingatlanállományára összesen 5 végső ajánlat érkezett, és arra számítanak, hogy a második negyedév során aláírhatják a megállapodást is.
A Daimler csoporthoz tartozó Mercedes április autóértékesítései 12,9%-os emelkedést mutattak, 141,5 ezer gépkocsit adtak el.
A Moody’s felülvizsgálja a Deutsche Bank hitelminősítését, és kilátásba helyezte a leminősítést, azonban hozzátette, hogy a leminősítés mértéke nem lesz nagyobb, mint 1 fokozat.
A Fiat ma reggel publikálta gyorsjelentését, az első negyedéves számok összességében gyengébbek lettek az elemzői várakozásoknál. Az üzemi eredmény az egy évvel ezelőtti 631 millió euróról 622 millió euróra esett vissza, ami a 854,4 millió eurós várakozásoknál is lényegesen gyengébb. Az árbevétel viszont nem okozott csalódást: a várt 22 milliárd eurónál hajszálnyival jobb, 22,1 milliárd euró lett.
A 2014-re vonatkozó várakozásokat megerősítette a társaság: az üzemi eredmény 3,6-4 milliárd euró lehet (korábban 3,39 milliárd vártak), a piac 3,7 milliárd eurót vár. Árbevétel terén 93 milliárd eurót vár a menedzsment, míg a piaci várakozás 92 milliárd euró. A nettó eredmény 335 millió euró veszteséget mutatott, ami lényegesen rosszabb mint a tavalyi 83 millió euró. Az elemzők 130,2 millió eurós profitra számítottak.
A Chrysler autógyártóval való egyesülést követően a 2018-ra vonatkozó éves eladási várakozásokat 61%-kal 7 millió darabra növelte a társaság. Sergio Marchionne vezérigazgató szerint az egyesülés után a Fiat már elég nagy lesz ahhoz, hogy akár a General Motors, akár a Volkswagen versenytársa legyen. A társaság azt szeretné elérni, hogy az Alfa Romeo, a Maserati és a Jeep márkák az ázsiai, az amerikai és az európai piacon is jól csengő, megbízható modellek legyenek. A Fiat összesen 55 milliárd eurót szán arra, hogy átalakítsa ezeket a márkákat, és ettől a következő öt évben a profit duplázását várja. A 2018- as üzemi eredményre vonatkozó várakozás 8,7-9,8 milliárd euró. Összesen 9 új Alfa modellt terveznek 2018-ig, a kereskedések számát pedig ötszörözni szeretnék. A Jeep eladásokat 160%-kal 1,9 millió darabra szeretné növelni a társaság 2018-ig. Az ázsiai eladások terén évi 40%-os bővülést terveznek 2018-ig. A Fiat hatalmas réssel nyitotta a reggeli kereskedést, és 9% feletti mínuszban is járt az árfolyam.
Az Infineon bejelentette, hogy a korábbi éves 12 centről több mint 50%-kal megemeli osztalékfizetését, amit magasabb szabad cash flow tesz számára lehetővé.
A Nokia a Google-lel közösen 100 millió dollárt tervez befektetni az intelligens autó fejlesztésébe. A Nokia fejlesztései elsősorban a térkép és navigáció köré összpontosulnak. A mobiltelefon üzletág értékesítését követően a Nokia láthatóan igyekszik keresni az új fejlesztési irányokat.
Vártnál gyengébb eredményről számolt be a Siemens. Az árbevétel 17,45 milliárd euró lett, míg a piaci konszenzus 17,8 milliárd euró volt. A folytatódó tevékenységből származó adózás előtti üzemi eredmény csak 1,61 milliárd lett, szemben a várt 1,78 milliárd euróval. A kisebbségi részesedéssel korrigált adózott eredmény 1,12 milliárd euró lett, ami szintén elmarad a várt 1,14 milliárd eurótól. A Siemens bejelentette, hogy a hallókészülékeket gyártó üzletágát az Osramhoz hasonlóan önállóan tőzsdére viszik. A Siemens megerősítette a 2014-es célokat, mely szerint az EPS 15%-kal növekedhet.
A Telefonica megegyezett a Prisa nevű társasággal, hogy 725 millió eurót fizet az előfizetős televízió szolgáltatásokat kínáló DTS társaság 56%-os részesedéséért. Az akvizíciót a felügyeletnek még jóvá kell hagynia. A Telefonica tulajdonrésze jelenleg 22%, és azért szeretne többségi tulajdonos lenni, hogy tovább bővíthesse a DTS által kínált szolgáltatásokat Spanyolországban.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.