BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Eurósította népszerű befektetési alapjait az OTP Alapkezelő

Az OTP Alapkezelő három abszolút hozamú alapjából is indít egy eurós változatot a következő napokban. Az Abszolút Hozamú Alap, a Supra és az Új Európa esetében az eurós alap célja az, hogy az eredeti, forintban denominált konstrukció teljesítményét legjobban megközelítő teljesítményt nyújtson a befektetőknek. Az alapok névértéke egy euró.

A három alap közül eddig a Supra volt a befektetők kedvence. A forintos alapban több mint 108 milliárd forintot kezelnek a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének (Bamosz) adatai szerint.

Az alap szinte napra pontosan hat éve indult, azóta évente csaknem 25 százalékos hozamot ért el. Az abszolút hozamú stratégiával kezelt alap eszközeit nagyon széles körben fektethetik be: kötvényekbe, devizákba, korlátozottan részvényekbe, illetve ezekre vonatkozó származtatott ügyletekbe is kerülhet a vagyonból.

Az Abszolút Hozamú Alap stratégiájának lényege a kockázatmentes és kockázatos befektetések közötti váltások helyes időzítésének megtalálása. Különböző kvantitatív stratégiákat követve próbálják eldönteni a szakemberek, mikor és hogyan érdemes a kötvény- és részvénypiacok között váltani. Ez az alap 2006. júniusában indult, és az elmúlt szűk nyolc évben évente 5,36 százalékos hozamot ért el. Az elmúlt egy évben kifejezetten jól teljesített, 12 százalék fölött hozott, ennek ellenére a Suprához képest lényegesen kevesebb pénz, mindössze 8,6 milliárd forint van benne.

Az Új Európa vagyona is eltörpül a Supráé mellett, nem éri el az 5,7 milliárd forintot. Az alulértékelt kelet- és közép-európai részvényeket kereső alap 2007 novemberében indult, azóta 6,58 százalékos éves hozamot ért el. Az utóbbi néhány hónapban az orosz-ukrán válság is rányomhatta a bélyegét az alap teljesítményére, az év eleje óta ugyanis nem emelkedett az árfolyama.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.