BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kamatdöntésre vár ma a forint

A 200 napos mozgóátlagot nem tudta tartósan áttörni lefelé az EURHUF, tegnap már kissé emelkedett az árfolyam. A 200 napos mozgóátlag szintje tehát továbbra is erős támaszt jelent. Ha mégis kitör lefelé az EURHUF, 298-nál lehet a következő megálló. Felfelé a 20 és 30 napos mozgóátlagok jelenthetnek ellenállást - írja az Erste elemzése.

A pénteki erősödés után kisebb gyengülés mutatkozott tegnap a forintpiacon, ami a mai nyitásban is folytatódott. A befektetők vélhetően kivárnak a délutáni jegybanki kamatmeghatározó ülés előtt. Az állampapírok másodpiacán a diszkont hozamok stagnáltak, a 3-15 éves szakaszon pedig további 9-13bp-al kerültek lejjebb a referenciaszintek. Ma 3 hónapos DKJ aukció lesz, az ÁKK által megvételre kínált mennyiség 60 Mrd forint lesz.

Nemzetközi helyzetkép:

A nemzetközi devizapiacon az EUR/USD a 200 napos mozgóátlag (1,3640) tesztelését követően már elkezdett a támaszról elrugaszkodni, és 1,3655-re emelkedett értéke. Az EUR/USD alakulását a tegnapi kereskedésben Mario Draghi beszéde nem befolyásolta érdemben. Tegnap a Memorial Day ünnepe miatt zárva tartottak a tengerentúli börzék, pénteken új történelmi csúcson zárt az S&P500 index, így izgalmasan indulhat a mai kereskedés. A kereskedésben számos makroadatra lesz érdemes figyelni, a Richmondi Fed feldolgozóipari index mellett a Conference Board fogyasztói bizalmi indexét és S&P/Case-Shiller házárindexet is publikálnak. Nyugat-Európában a londoni börze tartott zárva tegnap, viszont Németországban nem tétlenkedtek a vevők, új történelmi csúcsra húzták a DAX-ot, ráadásul az árfolyam napi maximumon zárt (DAX 1,28%, CAC40 0,75%). Ázsiában a Hang Seng 0,1%-ot csökkent, a Shanghai index értéke nem változott, míg a Nikkei index 0,2%-ot emelkedett. Az árupiacon a WTI ma reggel 104,4 dolláron nyitott, ami négy hetes csúcsot jelent. A WTI emelkedéshez hozzájárult az a várakozás, hogy az USA ma publikálandó fogyasztói bizalmi indexe magas lesz, valamint hogy Líbiában kikötők lezárásával fenyegetőznek a lázadó törzsek. Az ukrán feszültség csökkenésével az arany is esett (egészen 1.285 dollárig). A nemesfémet egyelőre nem vásárolják a pénzügyi befektetők, mivel a Fed politikájában további szűkítést várnak, ami a csökkenő pénzmennyiségen keresztül negatívan hathat az árra. Az amerikai határidős indexek a pozitív tartományban voltak ma reggel, míg az európaiak vegyes képet mutattak.

Hazai és nemzetközi hírek, makrogazdaság:

Tegnap Portugáliában az Európai Központi Bank háromnapos konferenciáján Mario Draghi elnök is felszólalt. Az EKB figyeli az inflációs várakozásokat, és amennyiben azok lefelé mozdulnának el, akkor további mennyiségi lazítás jöhetne. A jegybank figyelni fog arra, hogy ne alakuljon ki deflációs spirál.

Ma ülésezik a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa. Várhatóan újabb 10bp-al, 2,40%-ra fogják csökkenteni a jegybanki alapkamat szintjét. Az óvatos kamatcsökkentések az elkövetkező hónapokban is folytatódhatnak, a mozgástér lefelé azonban már korlátozott. A ciklus alja várhatóan 2,2%-on lesz majd.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.