BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nyugodt a hangulat

Tegnap sokakat jól megtréfált a DAX. Előbb beöntötték, ami elsősorban a Deutsche Bank tőkeemelés miatti esésének, és az ennek hatására szintén nagyot zuhanó Commerzbanknak volt köszönhető. Persze a nemzetközi hangulat is lefelé mutatott - írja az Erste elemzése.

Az előbbi esetében jogos volt az árfolyamcsökkenés, hiszen mintegy 30 százalékos hígulás következik be a részvényszámban, de a nagy elemzőházak szerint ez nem ok a részvények eladására, sőt van aki szerint most kell venni. Mindenesetre a tavalyi második félévben több mint duplázó Commerzbank esetében a hír jó ok volt a további profitrealizálásra, aminek következtében a részvény a 200 napos mozgóátlagig esett, ahonnan újra emelkedésbe kapcsolhat az árfolyam.

A DAX tegnap leesett a 30 napos mozgóátlagig, ahonnan észak felé fordult. Ez a mozgás folytatódhat ma is. Ugyanakkor a tengerentúlon már kérdésesebb a rövidtávú további emelkedés.

A BUX napok óta felülteljesítő, ami elsősorban a magyar makrogazdasági helyzet egyre nyilvánvalóbb javulásának köszönhető. Ez a környezeti javulás egyelőre sem az eredményekben, sem az eredmény előrejelzésekben nem öltött testet, vagyis a piac előreszaladását láthatjuk. Ugyanakkor megjegyzendő, hogy a helyzet kísértetiesen hasonlít a 2003-ban indult bika piacra (legalábbis ami a magyar oldalt illeti), akkor is a makro helyzet javult először (az átlagember számára nem túlságosan látható módon), majd a részvénypiac kapott erőre, és ezt követte az átlagember számára is érzékelhető javulás. A BUX esetében 19 000 pont környékén van az első komolyabb ellenállás. Ma a Richter segíti ennek közelítését, hiszen a társaság a latin- amerikai regionális expanzió egy újabb lépését jelentette be.

USA
- Jól indult a hét a tengerentúli börzéken. Az indexek nyitás után elindultak felfelé, és a jó hangulat a nap végéig kitartott (Dow 0,13%, Nasdaq 0,87%, S&P500 0,38%).
- Az Apple és a Google megállapodott, hogy pontot tesznek az összes peres ügyük végére, ennek köszönhetően 1,2%-os pluszban zárt az Apple.
- Nem jelent meg piacmozgató makrogazdasági adat tegnap, és a mai kereskedés is hírszegény lesz. Egy társaságot érdemes kiemelni, a Home Depot publikálja negyedéves számait.

Európa
- Nyugat-Európában eséssel indult a kereskedés, de még a délelőtti órákban irányt váltottak az indexek, és a kereskedés végéig kitartott a jó hangulat (FTSE100 -0,16%, DAX 0,315, CAC40 0,31%).
- Hamarosan kiderülhet, hogy mekkora összeget kell fizetnie a Credit Suisse-nek az amerikai ügyfelek adóelkerülését segítő szabálytalanságok miatt. A várakozások szerint a svájci társaságnak több mint 2 milliárd dollárt kell majd fizetnie.
- A spanyol jegybank közlése szerint február után márciusban is csökkent a bankok rossz hiteleinek állománya. A nem teljesítő állomány 13,38% volt, viszont a bankok hitelállománya 7,6%-kal volt kisebb, mint egy évvel korábban.

Olaj, arany
- A WTI 102,6 dollár volt ma reggel, a tegnapi emelkedés után tovább erősödött 4 heti maximumára. Az emelkedés hátterében az állt, hogy a cushingi készletek szintjében ismét csökkenést vár a piac. A becslések szerint 398,5 millió hordóra esik a készlet nagysága. Vlagyimir Putyin döntése, hogy visszavonja csapatait az ukrán határról, nem hatott érdemben az árfolyamra.
- Az arany kurzusára negatívan hatott az a jelentés, mely szerint a kínai aranytömb kereslet 18%-kal esett vissza az első negyedévben. Az ETF-ekben tárolt arany mennyisége is 2009 óta a legalacsonyabb szintre esett, ami mutatja, hogy a spekulatív kereslet tovább csökken a nemesfém iránt.

Devizák
- Az EUR/USD árfolyama nem változott a tegnapi kereskedés során, a devizapár árfolyama mindössze 1,3707-ről 1,3709-re mozdult el.
- A forint árfolyama kismértékben emelkedett az euróval szemben, az EUR/HUF értéke 304,9-ről 305,2-re emelkedett.

Távol-Kelet
- A Nikei 0,8%-ot, a Hang Seng 0,7%-ot, a Shanghai index pedig 1,4%-ot emelkedett.
- Rendkívüli állapotot vezetett be Thaiföldön a hadsereg, miután fél éve tartanak a kormányellenes megmozdulások, és lemondott a kormány is, ugyanakkor a katonaság igyekezett leszögezni, hogy nem történt puccs.

Határidős piacok
- A főbb amerikai és európai határidős indexek a negatív tartományban voltak ma reggel.

Vállalati hírek
- A Richter ma reggel jelentette be, hogy megállapodást írt alá a holland Andelam B.V.-vel, és megvásárolja a curaçaoi bejegyzésű kereskedelmi cég, a Mediplus 51%-os tulajdonrészét. A megállapodás értelmében a Richter a fennmaradó 49%-ot három éven belül kivásárolja. A Mediplus egy stabil piaci jelenléttel rendelkező, marketing tevékenységet végző vállalat, amely leányvállalatain keresztül számos latin-amerikai országban (Ecuador, Peru, Chile, Bolívia) értékesít. A közép-amerikai, valamint a karibi térség országaiban szintén forgalmaz gyógyszeripari készítményeket. A Richter már korábban is hangsúlyozta, hogy Dél-Amerika kiemelt fontosságú régió, ahol további terjeszkedést tervez, így a mostani bejelentés nem meglepő.

Banco Bilbao, Banco Santander: A spanyol jegybank adatai szerint a nem teljesítő hitelek (NPL) állománya márciusban is csökkent. A hó végén 13,38% volt az NPL ráta értéke, és a nem teljesítő hitelek állománya 195,24 milliárd euróról 192,77 milliárd euróra csökkent.

A Bayer a Merck felvásárlását követően 14,2 milliárd dolláros hitelprogramra készül, aminek nagyobb része egy 12,2 milliárd dolláros áthidaló hitel, ezen túlmenően pedig 2 milliárd értékben bocsátanak ki 4 éves kötvényeket. Meg nem erősített hírek szerint az 1 éves hitel kamata a LIBOR fölött 25 bázispont, míg a 4 éves kötvény LIBOR+50 bázispontos hozam mellett kerül kibocsátásra, ami meglehetősen alacsony költségű forrásnak számít, így nem okoz jelentős kamatterhet a vállalat számára.
Meg nem erősített sajtóhírek szerint a JPMorgan és a Lone Star tette a legmagasabb ajánlatot a Commerzbank spanyolországi, úgynevezett Octopus hitelállományára. A vételár egyelőre még nem ismert, így érdemi hatásra a Commerzbank árfolyamában nem számítunk.
A litván versenyfelügyelet jóváhagyta az E.ON gázrészlegének állami megvásárlását. Az E.ON 38,9%-os pakettjének megvásárlásával 100%-ra növekszik az állam részesedése a cégben. Bár a hír pozitív, de nincs jelentősebb árfolyamhatása.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.