BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

További emelkedésre számíthatunk a BÉT-en

Választottak az EU-ban és Ukrajnában is. Az USA-ban és az Egyesült Királyságban zárva lesznek ma a piacok. Az előbbi esetben a Memorial Day, utóbbi esetben a tavaszi bankszünnap miatt - írja az Erste elemzése.

Piaci megfigyelők szerint az ukrán választások a lehető legjobb kimenetellel zárultak azzal, hogy az ukrán milliárdos, Petro Porosenko többséget szerzett. A legitimitását nehéz megkérdőjelezni. Moszkva mostanáig pont arra játszott, hogy az eddigi vezetés nem volt legitim. Ugyanakkor az új elnök, már az első beszédében szigorú politikát hirdetett meg. Egyrészt azt mondta, hogy Kijev soha nem fogja elismerni a krími népszavazás eredményét, és a tartomány elszakadását, és azt is hozzátette, hogy a szakadár erőkkel addig nem lehet tárgyalni, amíg azok nem teszik le a fegyvert. Kemény szavak ezek, és mindezek ellenére, vagy éppen ezért a piaci szereplők a helyzet de-eszkalálódását várják.

Az EU parlamenti választások valószínűleg nem hoznak jelentős változást a piacokon, legalábbis rövidtávon. Ugyanakkor elgondolkoztató, hogy az EU szkeptikusok megerősödtek, és sok esetben később a mérleg nyelvét képezhetik.

S a legfontosabb: az S&P500 új történelmi csúcson zárt pénteken, amit a tőzsde szünnap miatt ma nem, csak holnap tud megerősíteni, ha egyáltalán akarja. A grafikonra nézve azt látjuk, hogy erre jó esély mutatkozik a holnapi napon.

A DAX index a mai napon követheti amerikai társát, és itt is bekövetkezhet a régóta várt kitörés. Itthon pedig tovább araszolhatunk a 19.700 pont környékén levő ellenállás felé.

USA
- A vártnál jobb lakáspiaci adatoknak köszönhetően jó hangulatban telt a hét utolsó kereskedési napja a tengerentúlon. Az S&P500 index történelmi csúcson zárta a kereskedést, soha nem fejezte még be 1.900 pont felett az index a kereskedést (Dow 0,38%, Nasdaq 0,76%, S&P500 0,45%).
- Ma nem publikálnak friss makrogazdasági adatokat, és a piacok is zárva lesznek, mert a Memorial Day-t ünneplik a tengerentúlon.
- Áprilisban évesítve 433 ezer új lakás talált gazdára, ami felülmúlja a 425 ezres piaci várakozást.

Európa
- A nyugat-európai börzéken is jó hangulatban telt a pénteki kereskedés (FTSE100 -0,07%, DAX 0,48%, CAC40 0,33%).
- Tavaszi bankszünnap miatt a londoni tőzsde is zárva lesz ma.
- Tegnap tartották Ukrajnában az elnökválasztást, a szavazatok 57,4%-át a Vitalij Klicsko által vezetett Ütés (UDAR) párt kapta, így az első fordulóban megnyerték az előrehozott elnökválasztásokat. A párt elnökjelöltje, Petro Porosenko kijelentette, hogy nem fogják elismerni a Krím függetlenségéről rendezett népszavazást. Porosenko azt is leszögezte, hogy Ukrajna területi egysége számára kiemelt fontosságú.

Olaj, arany
- A WTI alig változott ma reggel, az USA piacok ráadásul zárva tartanak, ami kihat a többi piac WTI kereskedelmére is. Az ukrán szavazás némi enyhülést hozott a hangulatban, a Brent ára is csökkent ennek hatására. A kínai energia fogyasztás növekedését évi 3,9%-ra teszi a központi bizottság 2015- ig, ami megfelelt a korábbi várakozásoknak.
- Az arany is stabil maradt: ma reggel 1.292 dollár volt az unciánkénti ár. A szereplők szintén az ukrán eseményeket figyelik leginkább, de mivel megnyugtató hírek jöttek, ezért nem várható jelentős változás az árakban.

Devizák
- Új lokális mélypontra erősödött az EUR/HUF kurzusa a pénteki kereskedésben, miután az árfolyam áttörte a 302,5-nél húzódó 200 napos mozgóátlagot. A hetet 301,8-nál zárta az árfolyam, ahol január végén járt utoljára. A hét eleji kereskedés egy kisebb gyengüléssel indult, 302,8-nál is járt a kurzus, de egyelőre nem mutat fordulatot az árfolyam, mert a devizapár visszazuhant a pénteki záróárfolyam környékére.
- A dollár erősödő trendje töretlen, pénteken 1,362-ig zuhant a kurzus, miközben a 200 napos mozgóátlagot is áttörte az árfolyam. A reggeli kereskedés nem tartogatott nagyobb izgalmat a devizapárban.

Távol-Kelet
- A japán börze erős pluszban kezdte a hetet, de a kínai piacokon már felemás a hangulat (Nikkei 0,97%, Hang Seng -0,06%, Shanghai 0,17%).
- A kínai miniszterelnök pénteki nyilatkozata is segítette a tőzsdéket, szerinte a kormány kész további gazdaságösztönző lépésekre.
- A Bank of Japan publikálta áprilisi kamatdöntő ülésének jegyzőkönyvét, amelyben az áprilisi adóemelés hatásait a várakozásoknak megfelelően tartották. Az eszközvásárlási programban semmilyen változtatást nem tartottak szükségesnek a döntéshozók.

Határidős piacok
- Az amerikai és az európai határidős indexek többsége a pozitív tartományban volt ma reggel.

Vállalati hírek
- A MOL 590,1 forint osztalékot fog fizetni június 5-től. A részvények ma forognak utoljára osztalékszelvénnyel. A társaság azt is bejelentette, hogy 371.301 darab saját részvényt vesz vissza az OTP-től, így a saját részvényeinek száma 2.842.147 darabra nő (A sorozat) plusz a cég rendelkezik 578 darab „C” sorozatú saját részvénnyel is.
- A MOL tagadta azokat a horvát újságértesüléseket, hogy bezárná rijekai finomítóját. A társaság közleményében kiemelte, hogy 5 milliárd kunát ruháztak be a finomítóba az elmúlt 5 év során. Nem valószínű, hogy a MOL úgy döntene, hogy a rijekai finomító bezárásra kerüljön, még akkor sem, ha teljesen önállóan dönthetne egy ilyen kérdésről.
- Az OTP bejelentette, hogy részvényenként 146,93 forint osztalékot fizet. A kifizetés június 10-én kezdődik, a papír május 28-án forog utoljára osztalékszelvénnyel.

A Spiegel értesülései szerint a német állam legalább 2016-ig megtartja Commerzbank részesedését. Az állam a részvények 17%-át birtokolja, és eddig az összes potenciális vásárlót elutasították.

A francia Total és a moszkvai székhelyű Lukoil szerződést írtak alá a nyugat-szibériai palaolaj kutatására. A Total vezérigazgatója, Christophe de Margerie a szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórumon írta alá a szerződést, hogy ezzel is mutassa Oroszország iránt elkötelezettségét, miután néhány vállalat képviselje kivonult a konferenciáról. A Total és a Lukoil egy vegyesvállalatot alapítnak, hogy a Bazhenov régióban nem-konvencionális olaj után kutassanak. A Total vezérigazgatója szerint Szibériában komoly lehetőségek vannak, az első két évben 120-150 millió dolláros befektetést terveznek.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.