BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Fontos hét előtt állnak a devizák

Bejött a papírforma. Ma már új súlyokkal forognak az MSCI indexek. Az OTP súlya kismértékben növekedett, míg a Richter és a MOL súlya enyhén csökkent. Viszont a manapság oly illikvid piacon, illetve az indexkövető ETF-ek nagyobb súlyának köszönhetően még ez a kis hatás is meg tudta mozgatni az árfolyamokat - írja az Erste elemzése.

A mostanában amúgy is kedvelt OTP majdnem 4 százalékot emelkedett, míg a Richter és a MOL 0,9-0,5 százalékkal csökkent a napvégi átsúlyozásoknak köszönhetően. Ma valamiféle visszarendeződést várunk. A Richterben a 300 000 darabos saját részvény vásárlás is segíthet annak ellenére, hogy ennek nem sok hatását láttuk pénteken. Ugyanakkor az OTP esetében a 4825 forintos felső éllel rendelkező rést enyhén át is törte az árfolyam. Kérdés, hogy ma meg tudja-e erősíteni ezt a kitörést a bankpapír. Vannak ezzel kapcsolatban kételyeink, ezért a pozitív nemzetközi hangulat ellenére kismértékű csökkenésre számítunk. Persze a folytatásban a BUX várhatóan támadni fogja a 19 700 pont környéki ellenállást, amelyben valószínűleg az OTP is támogatóan lép majd fel.

A DAX ma újra közeledhet a 10 000 pontos lélektani szinthez, ugyanakkor áttörésre nem számítunk. Az Osram és a Commerzbank esetében is emelkedést várunk. Mivel az előbbi nem DAX tag ezért az index emelkedésében nem fog segíteni. A viszonylag kis súllyal rendelkező Lufthansa is észak felé kacsingathat a mai napon.

Az USA-ban is emelkedhetnek az indexek, de ennek mértéke valószínűleg kicsi lesz. Az eBay komoly fordulatot mutatott az 50 dolláros technika támasz szintről, ráadásul a nap végén nyomott nagyot az árfolyam. Így ma ebben is folytatást várunk.

USA
- Nem voltak látványos mozgások pénteken a tengerentúlon, az indexek a negatív oldalon nyitottak, majd zárásra a Nasdaq kivételével sikerült a pozitív tartományba lendülniük. A Dow Jones index ismét történelmi csúcson zárt (Dow 0,11%, Nasdaq -0,12%, S&P500 0,21%).
- Az áprilisi 84,1 pontról 81,9 pontra esett a Michigani Egyetem fogyasztói bizalmi indexének értéke, a piac 82,5 pontot várt.
- A chicagoi beszerzési menedzser index az előző havi 63 pontról 65,5 pontig emelkedett májusban, jóval felülmúlva a pesszimista 61 pontos várakozásokat.
- A Goldman Sachs 635 dollárról 720 dollárra emelte az Apple részvényeire vonatkozó célárfolyamát.

Európa
- Oldalazással telt a pénteki kereskedés Európában, egyedül a DAX tudott enyhe pluszban zárni (FTSE100 -0,38%, DAX 0,04%, CAC40 -0,23%).
- Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök bejelentette, hogy 6,3 milliárd eurós beruházási programot indít a kormány.
- A közel fél évig tartó tárgyalássorozat lezárult, és az IMF 4,6 milliárd dollárt utal Görögországnak a 2012 márciusában jóváhagyott mentőcsomag részeként.

Olaj, arany
- A kedvező kínai beszerzési menedzser index hatására a WTI 103,6 dollárig nőtt a ma reggel. A kínai adat több havi gyengélkedés után most először mutatott javulást. A líbiai biztonsági helyzet továbbra is kritikus, a piac várja a kikötők újraindítását és több mező termelésének felfutását.
- Az arany 1.243 dolláron állt ma reggel. A piac láthatólag megnyugodott az ukrajnai választások után, az oroszok is elfogadják a legitimen megválasztott vezetést. Az arany egyre kevésbé vonzó a pénzügyi befektetők számára.

Devizák
- Az EUR/USD árfolyama pénteken visszatesztelte a 200 napos mozgóátlag 1,3645-ös értékét. A devizapár szempontjából kiemelt érdeklődés fogja majd övezni az EKB csütörtöki ülését, melytől egyértelműen kamatcsökkentést vár a piac, de ezen túlmenően akár egy eszközvásárlási programról is szó lehet majd. Amennyiben Mario Draghi nem okoz csalódást a piacoknak, akkor tovább folytatódhat a dollár lassan egy hónapja tartó erősödése az euróval szemben.
- A forint visszafogott oldalazó mozgást mutat a 200 napos mozgóátlag alatt, ugyanakkor pénteken és ma reggel is megpróbált a szint fölé szúrni, de ezt gyors korrekció követte, így a kiszúrásoktól eltekintve 302,5 és 302,6 közötti ingadozik a devizapár értéke.

Távol-Kelet
- A shanghai és a hongkongi tőzsde is zárva tartott a Sárkányhajó fesztivál miatt, ugyanakkor a Nikkei 2,0%-ot tudott emelkedni a hét első kereskedési napján.
- Bár a kínai részvénypiacok zárva tartottak, de fontos adatok jelentek meg, melyekre majd holnap reagálhatnak a részvények. A kormány által publikált PMI 50,8 pontra emelkedett májusban az áprilisi 50,4 pontról és ezzel felülmúlta az 50,6 pontos várakozást is.
- Péntek délután piaczárást követően lazító intézkedéseket jelentett be a kínai kormányzat. Ezek alapján a vállalti adók egy részét mérséklik, megkönnyítik a kisvállalatok hitelhez jutását és néhány pénzügyi intézménynek enyhítik a tartalék előírásokat.
- A Nikkei mai jó teljesítménye a gyengülő jennek, illetve a pozitív kínai híreknek volt köszönhető.

Határidős piacok
- Mind az amerikai, mind az európai határidős piacok a pozitív tartományban voltak ma reggel.

Vállalati hírek

A Bayer együttműködési megállapodást kötött a finn Orion-nal (mellyel például a Richter is rendelkezik együttműködési megállapodással), hogy együtt fejlesztik tovább és együtt értékesítik majd a műtéti úton nem kezelhető prosztatarák kezelésére szolgáló ODM-201 nevű hatóanyagot. A két cég együtt fogja megkezdeni a III: fázisú kísérleteket is. Az együttműködés pozitív lehet, azonban a tényleges eredményekre várhatóan még éveket kell várni. A Bayer egyébként már rendelkezik egy prosztatarák kezelésére szolgáló készítménnyel, a Xofigovel, ezt a termékpalettát igyekszik most tovább bővíteni.

A Goldman a korábbi vételről semlegesre rontotta a BNP Paribas részvények ajánlását, ezzel párhuzamosan hasonló lépésre szánta el magát a BMW esetében is.
A Citi a korábbi vételről semmlegere rontotta az Infineon ajánlását.
A JPMorgan friss elemzésében az európai technológiai szektort a korábbi semlegesről felülsúlyozásra javította, míg a gyógyszerszektor esetében ennek fordítottjáról született döntés. Véleményük szerint a perifériális bankok nyújthatják majd az egyik legjobb teljesítményt.
A Total értékesítette 10%-os részesedését az Shah Deniz azeri földgáz mezőből, és a hozzá tartozó 692 kilométer hosszú földgázvezetékből. A vevő a török TPAO, a vételár 1,5 milliárd dollár. A Shah Deniz a Kaszpi tengeren található offshore mező, ahonnan európai irányába lehet gázt szállítani Irán és Oroszország megkerülésével. A döntés valószínűleg a Total mezőmegújítási projektjének a része, melynek keretében a termelő, öregebb mezőket eladják, és a vételárat magasabb megtérüléssel kecsegtető kutatási projektekbe invesztálják.
Az Unicredit vezérigazgatója optimista a második negyedévi eredménnyel kapcsolatban, ugyanis mind a bank, mind pedig a gazdaság kezd magához térni.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.