BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Meginogtak a piacok a polgári gép lelövése után

Két hete nem látott mértékben gyengült a forint tegnap, az EUR/HUF kurzusa visszakerült az emelkedő trend csatornába. Egyelőre bizonytalan a kép, de ismét nagyobb a valószínűsége, hogy a közeljövőben a 315-ös szintig emelkedik az árfolyam - írta az Erste elemzése.

A forintpiac ismét megbillent, tegnap délelőtt a DKJ aukció után, valamint a késő délutáni órákban jött nagyobb leértékelődés. Előbbit az újabb történelmi mélypontra eső hozamszintre (1,95% egy évre) lehet fogni, utóbbit pedig az ukrán-orosz határon lelőtt maláj gép okozta feszültségekkel

Nemzetközi helyzetkép:

Már-már kezdtünk megfeledkezni az ukrán-orosz konfliktusról, a tőzsdék új csúcsokat döntöttek közben, egyre kisebb lett a jelentősége a geopolitikai feszültségeknek. Tegnap azonban a világ figyelme ismét Ukrajnára irányult, hiszen késő délután, Kelet-Ukrajna felett lelőttek egy maláj polgári utasszállító gépet, azt még nem lehet tudni, hogy pontosan kihez köthető az akció. A nemzetközi piacok  ismét kockázatkerülő üzemmódba kapcsoltak, estek a tőzsdék, folytatta az erősödést a dollár. A félelem indexként számon tartott VIX kicsivel több mint 32%-ot emelkedett, ami jól mutatja, hogy idegessé kezdenek válni a befektetők. A reggeli órákban 1,3511-ig leszúrt az EUR/USD árfolyam, azonban onnan visszahúzták 1,352-ig. A mai kereskedésben a befektetők valószínűleg a menedékeszközök irányába fognak fordulni, mint amilyen a dollár is, így valószínűleg ma még újra fog 1,351-ess szint közelébe járni az árfolyam. Csökkenést mutattak az amerikai tőzsdeindexek, a Dow Jones index 0,94%-kal, a Nasdaq 1,41%-kal, míg az S&P500 1,18%-kal került lejjebb a tegnapi kereskedés során. Az európai részvénypiacok is mínuszban zártak, a kereskedés legvégén indultak esésnek a piacok A FTSE index 0,68%-ot, a DAX index 1,07%-ot, míg a CAC 40 index 1,21%-ot veszített értékéből. A WTI kőolaj 103,6 dollárra ugrott, elsősorban a gázai szárazföldi bevonulás hírére, amire 2009 óta nem került sor. A várható Oroszország elleni szankciók szintén emelték a fekete arany árát a tegnapi légi balesetet követően. Az arany ára 1.313 dollárra ugrott, igaz előtte még 1.320 dollár felett is volt az árfolyam. Az emelkedés fő oka szintén a geopolitikai feszültségek. A piac a tegnapi pánik után egyébként kezd megnyugodni, így várakozásaink szerint továbbra is a fundamentumok, elsősorban az USA kereslete-kínálata, illetve a kínai fizikai aranyvásárlások határozzák meg a kereskedést a WTI és az arany esetében. A Nikkei 1,2%-ot, a Hang Seng 0,4%-ot zuhant, miközben a Shanghai index 0,4%-kal tudott emelkedni. A Nasdaq kivételével minden határidős index a negatív tartományban volt ma reggel.

Hazai és nemzetközi hírek, makrogazdaság:

Az EKB Kormányzótanácsának tagja, Ardo Hansson szerint a központi bank nem áll készen arra, hogy eszközalapú értékpapírokat vegyen. A mennyiségi lazítás előkészítése folyamatban van, de véleménye szerint nem ez a legmegfelelőbb monetáris beavatkozási módszer per pillanat. Az ABS, tehát az eszköz fedezetű értékpapír vásárlások hatása sem egyik napról a másikra fog látszódni, de a megkezdett út egyik fontos állomása lesz.

A tegnap publikált júniusi euró zónás inflációs adatot elnézve még valóban nem indult be a pénzromlás. Az év/év alapú fogyasztói árindex 0,5% lett a végleges harmonizált számok szerint is. Az EKB előrejelzése szerint idén átlagosan 0,7%-os, míg jövőre 1,4%-os fogyasztói árindex-szel kell kalkulálnunk. Az alapkamat 0,15%-os értékéből persze még lehet tovább faragni, de technikailag már a padlón vagyunk.

Az amerikai munkaerő-piaci adatok és a Philadelphiai Fed feldolgozó ipari indexe is felülteljesítette a várakozásokat. Utóbbi 23,9 pontos értéke 7 ponttal sikeredett jobbra az új megrendelések számának növekedése miatt.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.