BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

318-nál lehet a következő gyengébb ellenállás

Némileg stabilizálódott a forint az euróval szemben, 316 alatt mozog az árfolyam. A korrekció azonban valószínű, hogy csak a 315-ös erős szint visszateszteléséig tart, utána további forintgyengülésre lehet számítani. A következő gyengébb ellenállás 318-nál látható, míg a történelmi csúcs 324-nél van - írja az Erste elemzése.

Az Európai Központi Bank adott egy pozitív löketet a forintnak, és a régiós devizák közül is egyedül a zloty gyengülése nem állt meg. Az EKB elnök ismét elkötelezte magát az eszközvásárlási program mellett, és fokozzák az előkészületeket. A forint az elkövetkező hónapokban még mutathat nagy kilengéseket, a devizahiteles csomag körüli bizonytalanságok, és a kötvénypiaci átrendeződés miatt. Középtávon azonban az erős folyó fizetési mérleg pozíció stabilizálhatja az árfolyamot, 310 környékén. Az állampapírpiacon enyhült a feszültség tegnap, miután ismét erős kereslet jellemezte az ÁKK aukcióját. Összesen 193 milliárd forintnyi ajánlat érkezett a meghirdetett 52 milliárd forintnyi 3, 5 és 10 éves kötvényre, így az adósságkezelő pedig végül 75 milliárd forintnyit értékesített. Az aukciós átlaghozamok is kedvezően alakultak, 15-20 bázisponttal múlták alul a másodpiacon látható értékeket.

Nemzetközi helyzetkép:

A nemzetközi devizapiacon a geopolitikai kockázatok erősödése nyomán a menedékdevizák erősödésbe kezdtek. Az EUR/USD lejtmenete tovább folytatódott, így már 1,336-ig erődösödött a dollár az euróval szemben. Barack Obama bejelentése nem tetszett a tengerentúli indexeknek sem, hiszen a Dow és a Nasdaq 0,46%-kal, az S&P 500 index pedig 0,53%-kal esett. Az elnök jóváhagyta, hogy szükség esetén légicsapást mérjenek Észak-Irakra. A szárazföldi offenzíva bevetése ugyanakkor nem szerepel a tervekben még akkor sem, ha a szunnita fegyveresek nyomása erősödne Bagdad közelében. Továbbra is nyomás alatt vannak az európai piacok, amit csak fokoztak a NATO főtitkárának szavai, aki arra szólította fel Oroszországot, hogy békefenntartás címszóval ne próbálkozzon Ukrajnában. A háborús helyzet fokozódásától tartva a FTSE 100 index 0,56%-ot, a DAX index 1,0%-ot, míg a CAC 40 index 1,36%-ot veszített az értékéből. Ázsiában a Hang Seng 0,3%-ot, a Shanghai index 0,5%-ot emelkedett a kedvező kínai exportadatra, míg a jen erősödésének hatására 2,5%-ot zuhant a Nikkei. A várakozásoknak megfelelően a japán jegybank továbbra is fenntartotta az évi 60-70 ezer milliárd jen értékű eszközvásárlási programjának nagyságrendjét. Ennek ellenére a jen erősödött a dollárral szemben, ami pedig negatívan hatott a Nikkei indexre. Az árupiacon a WTI 98,1 dollárra emelkedett ma reggel. A fő mozgatóerő a növekvő geopolitikai feszültségek voltak: az ISIS támadást indított észak-iraki célpontok ellen, a gázai övezetben ismét fegyverek ropognak, míg az orosz-ukrán konfliktus is tovább éleződik, miután Oroszország szankciókkal sújtotta az Európai Uniót és az Egyesült Államokat. Obama elnök ráadásul engedély adott az USA haderőnek a légi beavatkozásra a lázadó szunnitákkal szemben Irakban. A válság egyértelműen éreztette hatását az arany piacán is: a nemesfém már 1.322 dollárra nőtt ma reggelre. Szintén emelték az arany iránti keresletet az Európai Unióból jövő rossz gazdasági hírek, mivel a német és az olasz konjunktúra is kifulladóban van. Mind az amerikai, mind az európai határidős indexek a negatív tartományban voltak ma reggel.

 

Hazai és nemzetközi hírek, makrogazdaság:

Az USA-ban a várt 305 ezer fős elemzői várakozáshoz képest lényegesen kevesebb, 289 ezer fő igényelt munkanélküli segélyt. Ehhez hasonló értékre 2006 februárja óta nem volt példa. Ha ilyen ütemben javul tovább az amerikai munkaerő-piaci helyzet, akkor az első kamatemelés már akár 2015 elején is elképzelhető.

Az EKB tegnapi ülése nem változtatott a kamatokon, az irányadó ráta 0,15%, a betéti ráta -0,10% maradt. A sajtótájékoztatón Mario Draghi kijelentette, hogy fokozzák az eszközfedezetű értékpapírok (ABS) vásárlásával kapcsolatos előkészületeket. A geopolitikai kockázatok emelkedését és az euró zónás inflációs adatokat elnézve egyre sürgősebb lenne a program bevezetése.

Kínában júliusban az export a várt 7% helyett 14,5%-kal bővült, míg az importtól várt 2,6%-os bővülés elmaradt, helyette 1,6%-os visszaesés következett be, aminek eredményeként a külkereskedelmi többlet rekordnak számító 47,3 milliárd dollárra emelkedett. A külkereskedelmi adat azt mutatja, hogy az erőteljesen exportorientált kínai gazdaság dinamikusan tud növekedni, elérheti a 7,5%-os éves GDP növekedési célt, ugyanakkor az import visszaesése negatív jel a belső folyamatokra nézve.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.