BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nem változott lényegesen a forint árfolyama, rövid távon gyengülés jöhet

a korábban vártnál előbb, vélhetően már az első félévben megkezdi a kamatemeléseket. Az erre irányuló piaci spekulációk pedig már nyomás alatt tartják a feltörekvő piaci eszközöket. A hazai állampapír piac ismét életre kelt, a tegnapi aukción továbbra is robosztus kereslet volt, 54,5 milliárd forintnyi kötvény kelt el. A hozamok jelentősen estek a két héttel ezelőtti értékesítéshez képest, a 10 éves papírok átlagosan 4,41%-on keltek el - írja az Erste elemzése.

Nemzetközi helyzetkép:

A jelentős dollárerősödés után tegnap visszakorrigált az árfolyam a nemzetközi devizapiacon, az EUR/USD kurzusa 1,328-on állt meg, ami ma reggel még egy picit tovább gyengült. Az amerikai indexek továbbra sem vesztettek lendületükből, az S&P 500 index 0,29%-os emelkedésével majdnem elérte a 2000 pontos álomhatárt. Persze a Dow Jones 0,36%-os és a Nasdaq 0,12%-os plusszáról sem szabad megfeledkeznünk. A piacot továbbra is a Fed kamatemelésének időpontja tartja bizonytalanságban. Éppen ezért érdemes nap folyamán Janet Yellen Fed elnök délutáni Jackson Hole-i beszédére figyelni. Az európai indexek is jól teljesítettek tegnap. A DAX index 0,93%-ot, a FTSE 100 index 0,33%-ot, míg a CAC 40 index 1,23%-ot tudott emelkedni. Az orosz-ukrán feszültségben további előrelépés történt. Jövő hét kedden Minszkben találkoznak a felek, ahol az ukrán elnök, Petro Prosenko arra kéri majd Vlagyimir Putyin orosz elnököt, hogy vonja ki a szeparatistákat Ukrajnából. Vegyes a kép Ázsiában: a Hang Seng 0,4%-ot, a Shanghai index 0,2%-ot emelkedett, miközben a Nikkei 0,2%-ot esett.
Az árupiacok esetében az olaj árfolyama enyhe korrekciót mutatott, 94 dollárig emelkedett vissza, de a mélyrepülés egyáltalán nem biztos, hogy véget ért. Erős támasz csak 91,5 dollárnál húzódik. Az arany árfolyama a 200 napos mozgóátlag és az 1280 pontos támasz alá esett, és meg sem állt 1275 dollárig. Ma reggel már korrekciót láthattunk.
Vegyes képet mutattak a határidős indexek ma reggel. Míg a Dow, az S&P és a Nasdaq a pozitív tartományban volt, addig a DAX a negatív oldalon várta a nyitást.

Hazai és nemzetközi hírek, makrogazdaság:

Számos makroadat látott napvilágot tegnap Amerikában, a friss munkanélküli segélykérelmek száma 14 ezer fővel 298 ezer főre csökkent, ami megegyezik a piaci várakozásokkal. Előbbi adat is megerősíti a Fed jegyzőkönyvben olvasottakat, miszerint egyre közelebb kerülünk a kamatemeléshez. A Kansasi Fed elnöke szerint már most elérkezett erre az idő. Esther George csak 2016-ban fog szavazni, azonban a Nyíltpiaci Bizottság vitáiban már most is részt vesz. John Williams, a San Franciscoi Fed elnök ezzel szemben csak 2015 nyarától emelne az irányadó kamatráta szintjén. Williams ebben az évben nem szavazó tag, ráadásul a galamb lelkűek táborát erősíti.

Ma Janet Yellen, Fed elnök (16:00) és Mario Draghi, EKB elnök (20:30) is felszólal a jegybankárok éves Jackson Hole-i konferenciáján. A piac a Fed-től korábbi galamb hangvételű kommentárok után a kamatemeléssel kapcsolatos félmondatokban bízik, míg Európa kapcsán, a szokásos szóbeli intervenció helyett a befektetők sokkal inkább az eszközvásárlási program részleteiről hallanának.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.