BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Új hitelszabályozás jön

Az EKB tegnap felkérte a BalckRock leányvállalatát a BlackRock Solutions-t, hogy segítsen kidolgozni az eszközvásárlási programot. (ABS vagy nevezhetjük európai QE-nek is). Annak ellenére, hogy a hír azt mutatja, hogy már nem csak a szavak szintjén áll az EKB ebben az ügyben, már nem volt a hírnek jelentős hatása a részvénypiacokon amiatt, hogy az EKB jegybankelnök, Mario Draghi pénteken Jackson Hole-ban már erős állításokat fogalmazott meg. Ugyanakkor az orosz izompattogtatástól (bevonulás Ukrajnában, persze már nem először) is lehetett félni, de ez sem hatotta meg igazán a piacokat - olvasható az Erste elemzésében.

A DAX-ban továbbra is a tegnap felvázolt forgatókönyvet tartjuk a legvalószínűbb kimenetelnek. A 9600 pont környékéről a 9.00 pont környékén levő 200 napos mozgóátlag visszatesztelése a várakozásunk. Onnan újra emelkedő üzemmódnak kellene jönnie. Így a mai napon csökkenésre számítunk a német piacon.

Az USA-ban is megy a küzdelem az S&P500 esetében a 2000 pontos lélektani határral. Szerintünk itt is inkább a korrekció a legvalószínűbb forgatókönyv.

Itthon az index napok óta nem tud igazán tovább emelkedni, pedig a 200 napos mozgóátlag eléréséig lenne még tér. A várhatóan negatívabb nemzetközi hangulatban itthon is csökkenésre számítunk.

Nemzetközi hírek
USA

- Az amerikai indexekben nem láthattunk érdemi elmozdulást. Egyértelmű irányt a második negyedéves GDP adat első felülvizsgálata után kaphatunk, ami 14:30-kor érkezik, de nem árt figyelnünk a munkaerő-piaci adatokra sem.
- Az Apple új hordózható eszközt mutat be szeptember 9-én az iPhone 6-os készülék mellett. A Wall Street Journal értesülései szerint ez a termék az iWatch okosóra lehet.
- Orosz hekkerek megtámadták a JPMorgan és másik négy nagy bank rendszerét. Az FBI nyomozása szerint több gigabájtnyi ügyféladatot loptak el. A hírre csupán 15 centet (-0,25%) esett a JPMorgan jegyzése.

Európa
- Véget ért a hegymenet tegnap az európai indexekben. Véleményünk szerint átmeneti korrekciót láthattunk, és az árfolyamok csupán a 200 napos mozgóátlagokat tesztelik vissza. A FTSE 100 index 0,12%-ot, a CAC 40 0,04%-ot emelkedett, míg a DAX index a mínuszos tartományban zárt (-0,19%).
- Az ukrán miniszterelnök szerint a Gazprom hamarosan leállíthatja az Ukrajna felé irányuló gázszállítást. Mi azért nem szaladnánk ennyire előre, hiszen egy ilyen lépés komolyan megboríthatná az orosz költségvetést. Ráadásul pánikra egyelőre semmi ok, hiszen az európai gáztárolókban 70- 90%-kal több földgáz van, mint tavaly ilyenkor.
- A Brit Kereskedelmi Kamara (BCC) szerint a brit GDP idén 3,1% helyett 3,2%-kal, míg jövőre 2,7% helyett 2,8%-kal növekedhet. Az elemzés szerint a beruházások és az export mértékét növelni kell, mert túlságosan függnek a számok a belső fogyasztástól. A monetáris szigorítással kapcsolatos becslések szerint 2015 első negyedévében 0,5%-ról 0,75%-ra emelkedhet az irányadó ráta, 2016 negyedik negyedévére pedig elérheti a ráta a 2,25%-ot.
- Új csúcsra emelkedett a francia munkanélküliségi adat júliusban – 0,8%-kal 3 424 400 főre. A francia munkaügyi miniszter szerint tervbe van véve a munkavállalókat terhelő adók csökkentése. A második negyedéves munkanélküliségi rátát szeptember 4-én publikálják (első negyedévben 10,1%-on állt a mutató értéke).
- A kora reggeli német munkanélküliségi ráta mellett a 14 órás német inflációs adat bír majd piacmozgató hatással.

Olaj, arany
- A WTI 93,6 dollárra süllyedt ma reggel. A cushingi nyersolaj készlet 508 ezer hordóval nőtt, míg a hírek szerint a líbiai termelők 100 ezer hordó/nappal növelhetik termelésüket szeptembertől. A nyersolaj készlet 360,5 millió hordó az egész Egyesült Államokban.
- Az arany árfolyama 1.289 dollárig nőtt. Az aranyat főleg az ukrán konfliktus éleződése emelte.

Devizák
- Az EUR/USD az elmúlt napok nagy esését követően enyhén emelkedett a tegnapi nap folyamán, melynek során ma reggelre 1,321-ig emelkedett a devizaárfolyam a tegnap reggeli 1,317-es értékről. Az emelkedés annak ellenére következett be, hogy az EKB bejelentette, hogy felkérték a BlackRock befektetési bankot, hogy dolgozzák ki egy európai eszközvásárlási program részleteit, azonban erről természetesen majd az EKB fog dönteni. Azonban valószínűleg a szeptember eleji ülésen még nem fog döntést hozni a jegybank, azonban a későbbiek alkalmával léphet a jegybank.
- A 30 napos mozgóátlag 312,8-as értékéig csökkent az EUR/HUF árfolyama a tegnapi kereskedésben. Technikai alapon a mozgóátlagról ismét felfelé fordulhat a devizapár árfolyama.

Távol-Kelet
- A Nikkei 0,6%-ot, a Hang Seng 0,4%-ot, a Shanghai index 0,3%-ot esett.
- A kínai kormány állítólag mérlegeli annak lehetőségét, hogy a tőkepiacokat megnyissák svájci és luxemburgi intézményi befektetőknek is.
- Az Alibaba javuló eredményről számolt be. Árbevétele 46%-kal emelkedett egy év alatt és ezzel 2,54 milliárd dollárra ugrott. A platformot mobiltelefonról elérők száma egy negyedév alatt 25 millió fővel növekedett, így már havi 188 millió aktív felhasználója van mobiltelefonról. Az eredmény 1,99 milliárd dollár lett, 68%-ot emelkedett egy év leforgása alatt, annak ellenére is, hogy az operatív eredményhányad 50,3%-ról 43,4%-ra esett vissza. Az Alibaba szeptember 3-án indul kéthetes IPO körútra.

Határidős piacok
- Stagnálnak a határidős piacok a reggeli kereskedésben

Vállalati hírek
- OTP: Az MNB bejelentette az új lakossági hitelszabályozást, ami jövő év elejétől lesz érvényes. Ez két mutatót vezet be az úgynevezett PTI és LTV mutatót. Előbbi azt szabályozza, hogy a havi nettó legális jövedelem maximum hány százaléka lehet a törlesztő részlet, míg utóbbi a maximálisan felvehető hitel arányát szabja meg és egyfajta tőkeáttételi mutatót jelent. A szabályozás érdekessége, hogy jelentősen enyhíti az euró alapú hitelezésre vonatkozó korlátokat. Megítélésünk szerint a bankok jelenleg szigorúbb szabályozási politikát folytatnak, mint amit az MNB új szabálya előír, így nem számolunk azzal, hogy a szabályozás visszavetné a hitelezési aktivitást.

Nem váratott sokáig magára a Telecom Italia ajánlata a Vivendi brazil leányáért. Az olasz társaság 7 milliárd eurót adna a cégért. A készpénz és részvénycsomagon kívül 15%-os részesedést hagynának meg a francia cégnek a születendő közös vállalatban. A spanyol Telefonica már bekészített egy ellenajánlatot korábban, amivel most elő is állt. A 7,45 milliárd eurós összeg lényegesen magasabb, mint az augusztus 5-én felajánlott 6,7 milliárd euró. A megemelt ajánlat 62,5%-a készpénzben érkezne a Vivendi számlájára. A beérkező ajánlatokat áttanulmányozza a Vivendi a mai igazgatósági ülésen, és minden bizonnyal napokon belül kihírdeti a nyertes nevét.
 
Több száz befeketési jegy az Erste Marketen!

Erste Market befektetési jegy árfolyamok és összehasonlítás

Részletek
Komoly nyomás alatt folytatódnak a mai egyeztetések a pilóták szakszervezete és a Lufthansa között, ugyanis a pilóták bejelentették, hogy amennyiben ma nem születik megállapodás, akkor holnap reggel 6- tól délig sztrájkba lépnek a Germanwings leányvállalatnál, ami a Lufthansa fapados egysége.
Meg nem erősített források szerint az olasz bankok 27 milliárd eurós likviditást igényelhetnek az EKB TLTRO programjának első ütemében szeptemberben. Az UniCredit szeptemberben 7 milliárd finanszírozást igényelhet és ezen felül további 7-8 milliárd euró körüli összeget a második programban. Az Intesa a két részletben összesen 13 milliárdra tervez pályázni, azonban ennek bontása még nem ismert. A Banco Popolare pedig 3,8 milliárd euró forrást igényelhet.
A Total vezérigazgatója Christophe de Margerie egy interjúban arról beszélt, hogy szükséges a francia finomítók átalakítása. A második negyedéves európai gyorsjelentésekben egyértelműen lehetett látni, hogy a finomítói szektor rendkívül gyengén teljesít az alacsony marzsok miatt. Az átalakítás megítélésünk szerint a finomítók egy részének bezárását is jelenthetné, ez azonban a francia szakszervezetek és az állam ellenállásába is ütközhet, ahogy azt már több esetben is láthattuk, például az ArcelorMittalnak sem sikerült a tervezett gyárbezárást végrehajtani és a Totalnál is gyakorlatilag folyamatosak az átalakítást célzó próbálgatások.
A BASF csoporthoz tartozó Wintershall igazgatója arról beszélt, hogy készen állnak visszatérni Líbiába, ahol a kivonulást megelőzően napi 100ezer hordó volt és terveik szerint a visszatérést követően viszonylag gyorsan ugyanerre a szintre emelkedhet vissza a termelés, ugyanakkor egyelőre a hiányzó exportinfrastruktúra miatt nem tudják még megkezdeni a termelést. Ezen kívül azt is elmondták, hogy 2015-re továbbra is napi 50ezer hordónyi kitermelést várnak Norvégiában. A hírek enyhén pozitívak, de érdemi árfolyamhatásra nem számítunk.
A Commerzbank 9 konténerszállító hajót adott el a tegnapi napon a Kohlberg Kravis Roberts & Co. L.P. (USA) és Borealis Maritime Ltd. (UK) alkotta konzorciumnak. A tranzakció következtében a bank 160 millió euró hajózási hiteltől szabadul meg, s nem lesz semmiféle további pénzügyi kapcsolódása az eladott eszközökhöz. A tranzakciónak nincs számottevő hatása a bank eredményére. Korábban a cég azt közölte, hogy a korábbi tervekkel ellentétben 2016 végére az eladásra szánt eszközállományt a korábbi 75 milliárd euróval szemben 67 milliárd euróra csökkenti. Különben a második negyedév végén a bank „nem kívánt” eszközállománya 92 Mrd euróra rúgott. A hír egyértelműen pozitív. A folyamatok abba az irányba mutatnak, hogy a piacba tér vissza az élet s így a bak egyre gyorsabban építheti le az eladásra szánt eszközöket. Ez pedig azért pozitív, mert egyre csökken a potenciális veszteség mérete és valószínűsége, azaz egyre indokolatlanabb a jóval könyv szerinti érték alatti árfolyam. Így nem meglepő, hogy a részvény cirka 2 százalékot emelkedett a hírre. Ugyanakkor érdemes vigyázni most a vételekkel, hiszen ellenállás közelébe érkezett az árfolyam.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.