BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hatéves mélyponton a magyar munkanélküliség

Korrigált a forint, az EUR/HUF kurzusa a korábbi sáv aljáig emelkedett. Ma reggel azonban ismét lefelé vette az irányt az árfolyam, a 200 napos mozgóátlag (307,9) a cél. Akár a közeljövőben is elérhető ez a szint - véli az Erste elemzése.

A forint sem úszta meg a kedvezőtlen nemzetközi hangulatot, 311 fölé emelkedett az árfolyam az euróval szemben. Nőtt ugyanis a feszültség a geopolitikai feszültségek miatt, Ukrajnában az Oroszország felé állított határzár, Szíriában az Iszlám Állam elleni bombázások borzolják a kedélyeket. A feltörekvő devizáknál is megfigyelhető volt a gyengülés, a forint az elmúlt két hétben továbbra is kimondottan jól teljesítőnek számít. A kötvénypiacon méretes hozamcsökkenés volt tegnap, 4,48%-on kereskednek a 10 éves papírokkal, ami 12 bázisponttal alacsonyabb az egy nappal korábbi szintnél. Az ÁKK tegnap 40 milliárd forint értékben adott el 12 hónapos diszkontkincstárjegyeket. A kereslet ugyan gyenge volt (57 milliárd forint), de az aukciós átlaghozam tovább csökkent, 1,63%-ra. Nagy érdeklődés övezte viszont a 2017/C jelű változó kamatozású kötvényeket, a tervezett 20 milliárd forinttal szemben, 30 milliárd forintnyi papírt adott el az adósságkezelő.

Nemzetközi helyzetkép:

A nemzetközi devizapiacon az EUR/USD árfolyama 22 hónapos mélypontjára jutott, miután Draghi arról beszélt, hogy készek további nem konvencionális eszközöket bevetni szükség esetén. A kurzus tegnap 1,27-nél is járt, végül pedig 1,275-ön zárt. A tengerentúlon is szakadtak a tőzsdék, ami részben Richard Fisher dallasi Fed elnök szavainak volt köszönhető, aki a Fed kamatemelését a piaci vártnál korábbra tette; véleménye szerint már tavasszal jöhet a monetáris szigorítás. A Dow index 1,54%-ot, az S&P 500 index 1,62%-ot, a Nasdaq pedig közel 2,5%-ot esett. Utóbbi esetén az Apple 3%-os esése (szoftverfrissítési hiba) mellett a Google és az Amazon 2,0% körüli mínusza is okolható. Európa sem maradhatott ki a negatív hangulatból, a brit jegybankelnök, Mark Carney szavai itt is megtették hatásukat. Szerinte az első kamatemelés időpontja kevésbé fontos, mint az a tudat, hogy szigorítani fognak. A FTSE 100 index 1,0%-kal, a DAX 1,57%-kal, míg a CAC 40 index 1,32%-kal került lejjebb az egy nappal korábbi záró értékéhez képest. Közben Putyin megtorló intézkedésekkel fenyegetőzik Ukrajnával szemben, ha az EU-val kötött kereskedelmi egyezmény bármely részét ratifikálják. A negatív befektetői hangulat az ázsiai piacokat is utolérte: Nikkei 0,9%-ot, a Hang Seng 0,4%-ot, a Shanghai index pedig 0,3%-ot esett.
Az árupiacon az olaj WTI árfolyama 92,5 dolláron állt ma reggel, a tegnapi szint körül mozog a kurzus. Az arany ára viszont 1,225 dollárra nőtt ma reggel, miután tegnap jelentős árfolyamesést értek el a tőzsdék. Vegyes képet mutattak a határidős piacok ma reggel. Az amerikai indexek (Dow, S&P, Nasdaq) a pozitív tartományban voltak, míg a DAX mínuszban volt.

Hazai és nemzetközi hírek, makrogazdaság:

A mai nap legfontosabb adatközlése a 14:30-kor megjelenő második negyedéves végleges amerikai GDP adat lesz. Az előrejelzések szerint az USA második negyedéves gazdasági növekedése az előzetes 4,2% helyett 4,6%-kal nőhetett (negyedév/negyedév, évesített). A kiemelkedő gazdasági bővülés részben az első negyedéves alacsony bázisnak köszönhető, amikor a rendkívüli hideg miatt nagyot esett a GDP.

Vlagyimir Putyin azzal fenyegetőzik, hogy azonnali megtorló intézkedéseket vezet be Ukrajnával szemben, ha az EU-val kötött kereskedelmi egyezmény bármely részét ratifikálják. Putyin számára a 15 hónapos életbelépési időszak arra szolgálhat, hogy tárgyalóasztalhoz ültesse az ukránokat.

A Bank of America elemzői szerint a Moody’s és a Fitch is ronthatja Oroszország adósbesorolását. A Standard & Poor’s már most is két fokozattal lejjebb tartja a rátát, aminek levágása esetén már befektetésre nem ajánlott kategóriába csúszna az ország.

A magyar munkanélküliségi ráta 7,6%-ra csökkent a június-augusztus periódusban, ami pontosan 6 éves mélypontot jelent. A közfoglalkoztatás továbbra is jelentősen csökkenti a rátát, ha a közmunkások hatása nélkül számolunk, akkor 9,9% lenne a mutató. A versenyszférában is erősen csökken ugyanakkor a munkanélküliség. A tavalyi év azonos időszakában ugyanis 9,9% volt még a főszám, míg a közfoglalkoztatottakat leszámítva 12,1%. A 2,3 százalékpontos csökkenés 90%-át tehát már nem a közmunka programok bővítése, hanem a piaci munkahelyek számának növekedése okozta. A foglalkoztatottak száma a teljes nemzetgazdaság 15-74 éves korosztályában 4,16 millió főre bővült, a tavalyi 3,98 millió főről. A foglalkoztatottsági ráta ezzel 54,8%-ra emelkedett, ami továbbra is alacsonynak számít, de már jelentős javulás.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.