BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Továbbra sem szeretjük a távközlési szektort a régióban

Továbbra sem szeretjük a távközlési szektort itt a CEE régióban. Továbbra is napirenden van az „interconnection” díjak csökkenése, ráadásul a frekvencia koncessziók megújítása, illetve újabb frekvenciák vétele is folyamatban van, ami úgy tűnik, hogy komoly költségekkel járhat. Ez pedig nem tesz jót az amúgy alapvetően osztalékfizetőnek tekintett szektornak, hiszen az osztalékfizetésekre negatívan hat. Az Magyar Telekom esetében már 50 milliárd forint költséggel számolunk a korábbi 41 milliárd forinttal szemben az új frekvenciák megvásárlásával kapcsolatban. Továbbra sem várunk osztalékot sem az idei év, sem pedig a jövő év után - írják az Erste elemzői.

A DAX index tegnap napközben megpróbálkozott az emelkedéssel, de aztán a kritikusnak tekinthető 9766 pont alatt zárt. Így a további mozgásban benne van az, hogy az index leteszteli a 9551 pontnál levő 200 napos mozgóátlagot. Ezen a környéken található a lokális minimum is.

A BUX ellentétes korrelációban volt az elmúlt napokban a vezető piacokhoz viszonyítva. Ma viszont újra helyreállhat a korreláció, s így itthon is csökkenést várunk.

Nemzetközi hírek
USA

- Meglehetősen rossz napjuk volt tegnap az amerikai börzéknek, az eladói nyomás zárásig nem enyhült, és az S&P500 index augusztus eleje óta nem látott mértékben esett (Dow -0,62%, Nasdaq
- 1,13%, S&P500 -0,82%).
- A pénteki emelkedés után alábbhagyott a lendület az Alibaba piacán, és a második kereskedési napon már masszívan esett az árfolyam, a kereskedést végül 4,6%-os mínusszal zárta.
- Tegnap használt lakásértékesítési adat látott napvilágot, augusztusban 5,05 millió darab lakást értékesítettek évesített alapon az előző havi 5,15 millió darab után, de az 5,2 millió darabos piaci várakozásokat is alulteljesítette az adat.
- Az Apple új okostelefonjának értékesítési adatai rekordot döntöttek, mert az első három napon 10 millió darabot adtak el az iPhone 6 és iPhone 6 Plus készülékekből.
- A feldolgozóipari beszerzési menedzser index szeptemberi értékét publikálják ma délután a tengerentúlon.

Európa
- Nap végére elfáradtak az európai börzék, és fél százalék körüli mínuszt láthattunk tőlük CAC 40
- 0,42%, DAX -0,41%, FTSE 100 index -0,67%.
- José Manuel Barroso szerint az Európai Unió gazdasága jobban teljesít, mint a múltban. Meglátása szerint az EKB-nak minden fegyvert be kell vetnie a defláció elleni harc során.
- Újabb profit warning érkezett a Tesco-tól tegnap. A féléves üzemi eredmény várakozást ezúttal 250 millió fonttal (körülbelül 20%-kal) vágták vissza. A bejelentésre közel 10%-kal akciózták le a befektetők a cég részvényeit, ezzel a 2003 nyarán látott 200 penny-s árfolyamot megközelítve. A háttérben könyveléstechnikai hibák sem elképzelhetetlenek, ezért a Tesco felkérte a Deloitte-ot egy átvizsgálásra.

Olaj, arany
- A WTI 91,2 dollár volt ma reggel, ami némi erősödést jelent a tegnapi alacsony záróár után, de a teljesítmény továbbra is alapvetően gyenge. A vártnál jobb kínai termelési adat (50,5 pont lett a várt 50 pont helyett) segített az olajárnak emelkedni. A piac újra a nyersolajkészletek emelkedésére számít, ami nyomás alatt tartja a WTI árát.
- Az arany 1.216 dollár volt ma reggel. A hírek szerint egyre több fedezeti alap hagy fel az arany shortolásával. A tegnapi részvénypiaci gyengeség némileg emelte az árfolyamot. A piac egyedül a kínai és indiai kereslet emelkedésében bízik, ami mindig a negyedik negyedévben a legerősebb.

Devizák
- Az EUR/USD kurzusa érdemi kilengéseket nem mutatott a tegnapi nap során, hiszen az 1,2844- 1,2864-es sávban oldalazott.
- A forint a múlt hét végén látott erősödésének egy részét visszaadta, aminek köszönhetően az EUR/HUF kereszt a 311,0-es szintekről 312,5-ig emelkedett.

Távol-Kelet
- A japán részvénypiac ma zárva tartott. A Shanghai index 0,7%-ot emelkedett, míg a Hang Seng index értéke nem változott.
- A várt csökkenés ellenére 50,2 pontról 50,5 pontra emelkedett Kínában a HSBC előzetes PMI értéke. A végleges adat majd csak szeptember végén fog megjelenni, de az előzetes is lefedi a válaszadók 85-90%-át. A lebontott adatokból látható, hogy főleg az exportszektor esetében volt javulás.
- Kínai újságértesülések szerint a négy legnagyobb kínai bank enyhíthet a jelzálog fedezetű hitelek folyósítási feltételein.
- Japán folytatja a szabad kereskedelemről szóló tárgyalásokat Thaifölddel.

Határidős piacok
- Vegyes képet mutattak a határidős piacok ma reggel. Az amerikai határidős indexek +/- nulla körül, míg a DAX határozott mínuszban vot.

Gazdasági hírek
- Kamatdöntő ülést tart ma az MNB monetáris tanácsa. A piac arra számít, hogy nem változtatnak a 2,1%- os irányadó rátán.

Vállalati hírek
- OTP, FHB: A parlament szerdán szavaz a devizahiteles elszámolási törvényről. Az országgyűlés törvényalkotási bizottsága két módosító javaslatot is tett: (i) ne kelljen a 10.000 forintos elszámolási díjat kifizetniük azoknak, akik 2012-ben, a végtörlesztés időszakában forinthitel felvételével rendezték devizahitelüket. Így könnyebbé válik számukra a különbözet kiszámíttatása. Ez szerintünk 42 ezer ügyfelet érint, ami 400 millió forintos elszámolási díj kiesését jelenti. (ii) A bizottság javasolta továbbá, hogy az elszámolásra hosszabb idő álljon rendelkezésre, ami kedvező a bankoknak, hiszen alacsonyabb költséget jelent.

A Credit Suisse elemzése szerint az acélipari fellendülésnek köszönhetően jelentős növekedés előtt állhat az ArcelorMittal. Az elemzőház véleménye szerint több mint 20%-os emelkedési potenciál is elképzelhető a részvénytől.

Az Unicredit és a Banco Santander tárgyalásokat folytat arról, hogy egyesítenék a Pioneer és a Santander alapkezelőjét. Az esetleges egyesülés után a felek azonos irányítási jogokkal és részesedéssel fognak rendelkezni. Az ügylet nagyságát jól szemlélteti, hogy a tranzakció után Európa legnagyobb alapkezelője jönne létre 350 milliárd eurónyi kezelt vagyonnal és 600 millió eurós éves nettó profittal. Ez a lépés is része lehet annak a folyamatnak, melyben az Unicredit 2018-ig megtriplázná a profitját.

A Bayer Eylea nevű készítménye megkapta a japán gyógyszerfelügyelet hatósági jóváhagyását a choroidal neovascularization, retina alatti rendellenesség kezelésére. A gyógyszer mostani engedélyeztetése a korábbi jóváhagyások kiterjesztésének tekinthető.

A Barclays felülsúlyozásról egyenlő súlyozásra csökkentette a Siemens papírokra vonatkozó ajánlást. A célárfolyam részvényeként 100 euró.

A Total elnöke tegnap ismertette a vállalat új stratégiáját. Ebben lefelé módosították a kitermelési célokat, és 2015-ben 2,6 millió hordó olaj egyenértékes napi szénhidrogén kitermelés helyett már csak 2,3 milliárd hordóra számítanak. Szintén lefelé módosították a 2017-es várakozást: a korábbi 3 millió hordós napi kitermelést 2,8 millióra csökkentették. Ennek fő oka, hogy további 10 milliárd dollárnyi eszköz értékesítést terveznek. 2017-ig a működési költségeket évi 2 milliárd dollárral tervezik csökkenteni. A beruházások volumenét a jelenlegi évi 26 milliárd dollárról 25 milliárd dollárra tervezik lefaragni 2017-ig és főleg az új kutatási projektekre igyekeznek koncentrálni. A Total ismét beszélt a Kashagan mezőről, amin a termelés csak 2016-ban indulhat meg, miután a vezetékeket kijavították. 2017-re további 15 milliárd dollár értékű szabad cash flowra számít a vállalat annak ellenére is, hogy a 2015-ös és 2016-os várakozást is lefelé módosították. A Total vezérigazgatója arról is beszélt, hogy az Oroszország elleni szankciók negatívan érintik a vállalatot, ugyanis finanszírozási problémákat okoz a 27 milliárd dolláros gázprojektjüknél. Az új stratégiára tegnap nagy kilengést produkált a részvények árfolyama, de összességében kis emelkedést mutatott a részvény.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.