BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Számos piacmozgató adat érkezik ma

Mozgalmas napnak nézünk elébe, számos makroadat érkezik, amelyek piacmozgató hatással bírhatnak - írja az Erste elemzése.

A reggeli órákban a német harmadik negyedéves GDP-adat nyitotta a sort, amely a várakozásoknak megfelelően alakult. Tegnap a vártnál kedvezőbb német Ifo index járult hozzá a pozitív hangulathoz, de a tengerentúlon is folytatódott a jó hangulat és a már szinte megszokott történelmi csúcsok sem maradtak el. A makroszámok tekintetében a tengerentúli harmadik negyedéves GDP adat második felülvizsgálata hozhat mozgást a piacokra, amelyet a várakozások szerint kissé lefelé korrigálhatnak.

Idehaza az MNB kamatdöntő ülésére figyelhetnek a befektetők, illetve a forintosítási törvényről is ma szavazhat a parlament. Ennek ellenére nem számítunk a hazai piac élénkülésére, a mai kereskedésben oldalazhat a BUX index.

Ma piaczárást megelőzően kerül sor a nagy érdeklődéssel figyelt MSCI index átsúlyozására, az új súlyok holnaptól válnak hatályossá. A magyar papírok vonatkozásában ezúttal nem számolunk érdemi súlyváltozásra, ugyanis a tulajdonosi szerkezetekben nem történt olyan változás, ami indokolná a közkézhányad, és ezen keresztül a súlyok megváltozását, azt pedig már korábban bejelentették, hogy nem bővül új taggal a magyar index.

Nemzetközi hírek
USA

- Fontos makrogazdasági adatok hiányában a Dow Jones és az S&P500 index is csak oldalazott a tegnapi kereskedésben, ennek ellenére a piacok új történelmi csúcsra tudtak kapaszkodni. A Nasdaq index azonban egyenletes emelkedést mutatott a kereskedés végéig (Dow 0,04%, Nasdaq 0,89%, S&P500 0,27%).
- Az elemzők közölték várakozásaikat az iPhone értékesítésekre vonatkozóan. Az Apple számára ezek alapján rendkívül erős lehet az utolsó negyedév. A KGI elemzője szerint 71,5 millió darab (40%-os bővülés éves alapon) készüléket adhat el a társaság, amelynek 60%-át az új, 6-os széria fogja kitenni. A papír 1,85%-os emelkedéssel új történelmi csúcsra kapaszkodott.
- A délutáni órákban harmadik negyedéves GDP adatok érkeznek a tengerentúlról, illetve Richmondi Fed feldolgozóipari indexet, Conference Board fogyasztói bizalmi indexet és S&P Case Shiller házár indexet is publikálnak.
- Piaczárás után a Hewlett Packard közli negyedéves számait.

Európa
- Az európai indexek közül a brit szekciónak nem volt jó napja, ugyanis a FTSE 100 index 0,31%-os mínuszban zárta a napot, miközben a német DAX index és a francia CAC 40 index 0,5% körüli pluszt produkált.
- Christian Noyer az EKB Kormányzótanácsának tagja szerint a testület egyértelműen állást foglalt amellett, hogy az EKB mérlegfőösszegét 1.000 milliárd euróval duzzasztja fel annak érdekében, hogy az infláció emelkedésnek induljon. Ez a lépés nem csak az előrejelzések helyességének szempontjából üdvözítő, hanem az árstabilitást is támogatja.
- A Bundesbank vezetője, Jens Weidmann szerint sokkal inkább a növekedést kellene ösztönözni az esetleges államkötvény vásárlások helyett. Említést tesz arról, hogy vannak egyéb monetáris eszközei is az EKB-nak, ugyanakkor hatásuk a tesztek hiányában nem ismert, így azok nehezen alkalmazhatók.
- A spanyolok és az írek biztosan nem elleneznék az államkötvény vásárlásokat, hiszen már a lehetőség hírére új mélypontot ütött a 10 éves hozamuk, ami az ír esetében 1,477%-ot, míg a spanyol esetében 1,961%-ot jelent, utóbbira még nem volt példa.
- A várakozásoknak megfelelően 1,2% lett a német GDP év/év alapon. A nap hátralevő részében az öreg kontinensről már nem érkezik érdemi adat.

Olaj, arany
- Az olaj árfolyama tovább esett, és ismételten 75 dollárnál jár a WTI típusú kőolaj árfolyama. Ebben közrejátszott az a hír, hogy az OPEC esetleges kitermelés csökkentésében Iraknak, Iránnak és Líbiának sem kéne részt vennie. Becslések szerint napi 1 millió hordós kvóta csökkentés tudná emelni az olaj árfolyamát.
- Az arany árfolyama a 30 napos mozgóátlagnál torlódik, de az ellenállás áttörésére egyelőre még nem került sor. Ha sikerülne 1200 dollár fölé emelkednie az arany unciánkénti árának, akkor megnyílna a tér a további emelkedés előtt 1250 dollárig.

Devizák
- Az EUR/USD kurzusa az 1,2400-1,2440-es sávban oldalazott tegnap, ahonnan a mai nap folyamán biztosan eltávolodik, ugyanis érkezik a harmadik negyedéves amerikai GDP adat.
- A forint a látványos erősödés után korrekcióba kezdett, és a 304 körüli szintekről 306 közelébe emelkedett. A mai kamatdöntés során meglepetésre nem számítunk, azaz szinten maradhat a 2,1%- os hazai irányadó ráta.

Távol-Kelet
- A Nikkei 0,3%-ot, a Shanghai index 1,3%-ot emelkedett, míg a Hang Seng index 0,1%-ot csökkent.
- Az elemzők többsége szerint a pénteki meglepő kínai kamatvágást követően a jegybank valószínűleg nem fog újabb hasonló lépésről dönteni. Azonban a következő negyedévben többen is újabb kamatvására és/vagy a tartalékráta csökkentésére számítanak.
- A Sony tegnapi befektetői napján arról beszélt, hogy a játékszegmens, amibe a PS4 is tartozik, jelentős árbevétel növekedést érhet el a következő években. 2018-ra a szegmens árbevétele 1,4 ezermilliárd jen (12 milliárd dollár) és 1,6 ezermilliárd jen közé emelkedhet a mostani 1,29 ezermilliárdról. Az eszköz üzletágban, ami például az Apple számára szállít szenzorokat, 1,3-1,5 ezermilliárd jen közötti árbevétellel számolnak az idei 890 milliárd után. A mobiltelefon üzletágra nem adtak előrejelzést, de elképzelhető meredek esés.

Határidős piacok
- Az amerikai határidős indexek a negatív, míg az európaiak a pozitív tartományban voltak ma reggel.

Gazdasági hírek
- Kamatdöntő ülést tart ma a Monetáris Tanács. A piac arra számít, hogy marad a 2,1%-os alapkamat.

Vállalati hírek
- OTP, FHB: A parlament ma szavaz a forintosítási törvényről. A Fidesz kétharmados többségével valószínű, hogy módosítók nélkül is átmegy a tervezet.
- December 8-ra halasztották Hernádi Zsolt MOL vezér előzetes meghallgatását a horvát hatóságok. Az ok, hogy a védelem haladékot kért az ügyészség által benyújtott új bizonyítékok tanulmányozására.
- A MOL és az ING Bank között 2013. november 22-én létrejött 5.220.000 darab „A” sorozatú MOL törzsrészvényre vonatkozó opciós szerződés alapján fennálló opciós jogok valamennyi részvény vonatkozásában 2014. november 27-én pénzbeli teljesítéssel elszámolásra kerülnek. A kötési árfolyam 47,4444 euró részvényenként. Egyidejűleg a MOL és az ING 2014. november 24-én részvény opciós szerződést kötött, melynek eredményeként a MOL amerikai típusú vételi opció, az ING pedig európai típusú eladási opció jogosultjává vált ugyanezen mennyiségre. Mindkét opció lejárata 1 év további plusz egy év hosszabbítási lehetőséggel. A vételi és eladási opció kötési árfolyama egyaránt 50,92842 USD részvényenként. A tranzakciók nem változtatták a MOL sajátrészvény állományát.

A BofAML a korábbi alulteljesítőről semlegesre javította a Banco Bilbao részvényeinek ajánlását. A lépést azzal indokolták, hogy a Banco Bilbao árfolyama idén már 19%-kal csökkent, így a további lefelé mutató kockázatok már minimálisak. A célárfolyamot 8,36 eurón hagyták.

A Bayer a diabétesz üzletág eladásán gondolkodik, hogy a befolyó összegeket a dinamikusan növekvő üzletágakra költse. A vásárlók között lehet a Cinven Ltd, az EQT Partners AB és a Triton Adviser Ltd is. A vételár 1-2 milliárd euró között alakulhat.
Az utolsó pillanatokban is érkeznek ajánlatok az E.ON olasz eszközei iránt az ügyhöz közel álló források szerint. Két forrás is arra hivatkozik, hogy a francia EDF egy nem kötelező érvényű ajánlattal állna elő a teljes olasz egységre. Az E.ON egyelőre még nem döntött az eladásról, de akár 2 milliárd eurós bevétele is származhatna a tranzakcióból. Három forrás arról számolt be, hogy az olasz Enel és a regionális szereplő Hera is kötelező érvényű ajánlatott tett az ügyfélportfólióra. Az Erg névre keresztelt energia cég, valamint az F2i infrastrukturális alap a megújuló energia eszközöket venné meg. A megújuló operáció 1 milliárd eurót, a szél- és napenergia operáció 300 millió eurót érhet.
A Siemens és a Thales közös konzorciuma 510 millió eurós tendert nyert el Spanyolországban. A 340 km hosszú gyorsvasúthálózat irányító, jelző és biztonsági berendezéseinek modernizációját fogja elvégezni a társaság.
A brit BT Group tárgyalásokat folytat a Telefonica-val az O2 leányvállalat megvásárlásáról. A BT 13 éve nem foglalkozik már mobilszolgáltatásokkal, de most visza szeretne térni a piacra. A társaság még 2001- ben választotta le a most a Telefonica-hoz tartozó O2 leányát, amiben most ismét szeretne tulajdonrészt szerezni. A BT Group még egy másik társasággal is tárgyalásokat folytat, további részletek egyelőre nincsenek. Mindenesetre a Telefonica is jól járhatna a tranzakcióval, mert a befolyt összegből akár újabb célpontok után nézhetne, illetve adósságcsökkentésre is fordíthatná azt. A Macquarie Group 15 milliárd dollárra értékeli az O2 leányt.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.