BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Előrehozott választások Görögországban

A fejlett részvénypiacoknak kedvezett a 2014-es év. Az S&P, a Dow és a Dax index is új csúcsra emelkedett és még a Nasdaq is több mint tíz éves rekordot állított be, bár a csúcsdöntés itt elmaradt. Közben a fejlődő piacoknak leginkább csak szenvedést hozott az idei év, ami miatt csak részben lehet az orosz-ukrán krízist okolni. Egyszerűen a fejlett piacok nagyobb gazdasági növekedést tudtak felmutatni, miközben a kockázatok is alacsonyabbak voltak, így felülteljesítésükhöz nem is férhetett kétség - olvasható az Erste elemzésében.

A magyar részvénypiac minden tekintetben gyenge évet zárt. A BUX év eleje óta 11%-kal került lejjebb és legtöbb nagypapírunk is méretes esést könyvelhetett el. Az OTP 8%-kal, a Richter 20%-kal, a MOL 21%-kal áll alacsonyabb árfolyamon, mint tavaly ilyenkor. Kellemes kivétel a Telekom, ami 7%-kal emelkedett. Azért idén is volt néhány siker sztori, bár ezeket inkább a „második vonal” szállította. Az Állami Nyomda például 50%-ot, a TVK 33%-ot tudott emelkedni. Ilyen részvénypiaci teljesítmény mellett nem is csoda, hogy a napi átlagos részvényforgalom 8 milliárd forint alá esett. Reméljük az újévben majd sikerül feledtetnie a hazai részvénypiacnak idei gyenge teljesítményét.

Ma, az idei utolsó hazai kereskedési napon enyhe emelkedésre számítunk.

Nemzetközi hírek
USA

- Oldalazással telt az év utolsó hetének első kereskedési napja a tengerentúlon (Dow -0,09%, Nasdaq 0%, S&P500 0,11%).
- A Dow Jones index tagjai is alig mozdultak meg a tegnapi kereskedésben, a nap nyertese a Home Depot lett, míg a legnagyobb vesztes az IBM (-1,2%).
- Idén az Apple költötte a legtöbbet sajátrészvény vásárlásra a nagyvállalatok közül, összesen 56 milliárd dollár értékben vásárolt részvényeket.
- S&P/Case-Shiller házárindexet és Conference Board fogyasztói bizalmi indexet publikálnak a tengerentúlról.

Európa
- A Dax 0,05%-ot, a CAC40 0,5%-ot, a FTSE100 pedig 0,36%-ot emelkedett tegnap.
- Tegnap sem járt eredménnyel a görög parlamenti szavazás, nem sikerült az elnökjelöltnek megszereznie a 60%-os támogatást. Így január 25-én előrehozott választások jönnek Görögországban. A választás pedig a radikális Sziriza párt győzelmét hozhatja a felmérések szerint. A Sziriza párt IMF és EU ellenes, elutasítja a görög megszorító intézkedéseket és kiléphet az euró zónából. Az előrehozott választások hírére az európai piacok kismértékben reagáltak, de a görög részvénypiacon méretes esés volt tapasztalható, miközben a görög államkötvények hozama emelkedett.
- Érdekes fordulatot vett a déli-áramlat története, ugyanis a meghiúsulni látszó vezeték ellenére a Gazprom kivásárolná a projekt többi résztvevőjét.

Olaj, arany
- Átmeneti emelkedés volt tegnap a kőolaj árfolyamában, annak köszönhetően, hogy a líbiai harcok miatt tűz ütött ki az egyik fontos export terminálnál. A pozitív mozgás azonban csak átmeneti volt, estére már új mélypontra zuhant az árfolyam 53,7 dollárig. A hajnali kereskedésben folytatódott a lejtmenet és 53 dollárt is megérintette az árfolyam.
- Az arany mérsékelt csökkenést követően 1183 dollárig esett tegnap, majd reggel 1187 dollárig kapaszkodott vissza.

Devizák
- A 317,2-es szint ismételten megfordította a forint árfolyamát. Jelentős forinterősödést követően az EURHUF árfolyam 315 alá is csökkent. Ma további forinterősödésre számítunk, mely során a 313,3- as támaszszintet lesz érdemes figyelni.
- 1,213-ig erősödött a dollár az euróval szemben a tegnapi nap során. Az euróval kapcsolatos bizonytalanságot a görög hírek növelték, ugyanis az előrehozott választások, akár azt is eredményezhetik, hogy Görögország kilép az eurózónából, amire eddig még nem volt példa, így mindenképpen kockázati tényezőt jelent, bár hosszabb távon az ország kilépése akár még pozitív is lehet az euró szempontjából.

Távol-Kelet
- A Nikkei 1,6%-ot, a Hang Seng 1%-ot csökkent, miközben a Shanghai index 0,6%-ot emelkedett.
- Japánban folytatódnak a strukturális reformok, melynek keretében áprilistól csökkentik a vállalati adóterheket. A mostani lépés hatására összességében a vállalatok effektív adóterhelése 2,51 százalékponttal 32,1%-ra csökken. A törvénytervezetet a koalíció már elfogadta, de a kabinet várhatóan csak januárban fogja jóváhagyni. Shinzo Abe már korábban bejelentette, hogy célja az effektív adóterhelés a következő években 30% alá csökkenjen.
- Japánban kisebb aggodalmat okozott, hogy az egészségügyi miniszter bejelentése szerint egy Siera Leone-ból visszatérő japán férfinél felmerült az ebola gyanúja.
- A Reuters értesülései szerint a Toyotának nem sikerült elérnie az idei évre kitűzött 1,1 millió darabos kínai eladási célt, helyette 1-1,1 millió darab között sikerült csak értékesíteniük.

Határidős piacok
- Enyhe mínuszban tartózkodnak a határidős piacok.

Vállalati hírek
- A korábbi bejelentéseknek megfelelően az FHB tegnap lezárta a FHB Életjáradék Ingatlanbefektető Zártkörűen Működő Részvénytársaság eladását, melynek 100%-át a magyar állam vette meg.

A Gazprom kivásárolná partnereit a meghiúsuló déli-áramlat projektből. Így megvásárolná az Eni SpA, az Electricite de France és a BASF csoporthoz tartozó Wintershall érdekeltségét is. A lehetséges vételárat nem hozták nyilvánosságra. Az ENI 20%-os részesedéssel, a másik két vállalat 15-15%-os részesedéssel rendelkezik. A hír pozitív lehet azon vállalatok számára, melyeknek így legalább részben megtérülhetnek eddigi befektetéseik.

A német bankmentő alap az FMSA szerint, amely 17%-os részesedésével a Commerzbank egyik legnagyobb tulajdonosa, a banknak implementálnia kéne a középtávú stratégiai terveket, hogy az árfolyam emelkedni tudjon. A hír semleges.

A Daimler teherautó üzletága 500 ezer darabos értékesítéssel zárhatja az évet. Most publikálták az első 11 hónap adatait, ami 445 ezer darabos eladásról tanúskodik. A növekedés elsősorban az USA-ból és Japánból származik. A hír enyhén pozitív.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.