BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Görögországban két hónappal előbb választanak

Ugyan tegnap sokáig nem reagált az olajár arra, hogy Szaúd-Arábia tovább növelte az eladási ár diszkontot az általa kitermelt olajra. Aztán a nap végére csak megérkeztek az eladók, és újabb omlás jött az olaj árfolyamában. Így már cirka 40 százalékos zuhanást láthatunk benne az elmúlt néhány hónappal ezelőtti árhoz képest. A 65 dolláros szint eleste után 59-60 dollár között láthatunk támaszt az amerikai könnyűolajban - olvasható az Erste elemzésében.

Közben ma reggel meglepő adatot láthattunk Németországból. Az import a vártnál kisebb mértékben zsugorodott, miközben az export nagyobb mértékben esett vissza októberben, mint a piac várta. Ez azt sugallja, hogy év végén, jövő év elején esetleg újabb lassulás jöhet Németországban. Nem árt tehát résen lenni.

Ázsiában szakadtak az árfolyamok. Hongkongban az olajrészvényeket adták, míg Shanghaiban a pénzügyi szektor is szakadt (-7,5 százalék). Számunkra úgy tűnik, hogy csak egy heves korrekciót láthatunk az elmúlt napok, hetek erőteljes emelkedését követően. A 20 napos mozgóátlag 2635 pont környékén van. A többi ázsiai piac egyébként csak mérsékelt csökkenést mutat. Így Európában is valamiféle további csökkenést várhatunk, akárcsak itthon a BUX indexben.

Nemzetközi hírek
USA

- Makrogazdasági adat nem érkezett tegnap a vezető tengerentúli börzékről, de a tovább zuhanó olajárfolyam és a vállalati hírek izgalomban tartották a befektetőket. A piacokon negatív hangulatban telt a tegnapi kereskedés (Dow -0,59%, Nasdaq -0,83%, S&P500 -0,74%).
- Az Apple sem tudta kivonni magát a mélyrepülés alól, 2,26%-os veszteséggel zárta a napot. Eközben a Citigroup elemzője 120 dollárról 135 dollárra emelte a papírra vonatkozó célárfolyamot. Az iPhone 6 és iPhone 6 Plus eladások az elemző szerint erősebbek lehetnek a korábbi várakozásoknál.
- Gyenge forgalmi adatokat publikált a McDonald’s, az elmúlt hónapban 2,2%-os forgalomcsökkenésről számolt be a társaság, ami gyengébb lett a várt 1,7%-nál. Az Egyesült Államokban 2001 óta nem látott mértékben, 4,6%-kal estek az eladások. A papírok közel 4%-kal értékelődtek le.
- Fontosabb makrogazdasági adatokat ma sem publikáltak a tengerentúlon.

Európa
- Pirosba borultak az európai indexek tegnap. A DAX index 0,72%-ot, a CAC 40 index 1,0%-ot, míg a FTSE 100 index 1,05%-ot veszített az értékéből.
- Az amerikai kormány pert indított a Deutsche Bank ellen adócsalás miatt. A per több mint 190 millió dollárról szól (adó, bírság, kamat).
- A görög kormány a vártnál két hónappal korábban fog államfőt választani. A 300 fős parlamentben 180 képviselő támogatására van szükség, miközben a kormánypárt 155 képviselővel rendelkezik. Ha nem jön össze a többség, akkor fel kell oszlatni a parlamentet. Ez a lépés válaszul szolgál az euró zóna pénzügyminisztereinek arra a bejelentésére, miszerint a hitelszerződést két hónappal meghosszabbítják.
- Újabb profit warninggal állt elő a Tesco. A cég eredménye a februárral végződő üzleti évben az 1,4 milliárd fontot sem fogja elérni, miközben a piac 1,8-2,2 milliárd fontos sávval számolt. Nem lennénk meglepve, ha méretes mínuszba fordulna a papír a mai kereskedés során.
- A kora reggeli német export-import adatok vegyesen sikerültek. Az export októberben 0,5%-kal csökkent a várt 1,0%-os visszaesés helyett. Az import viszont 3,1%-kal csökkent a 1,5%-os mínusz helyett.

Olaj, arany
- A WTI ma reggel újabb 5 éves mélypontra, 62,5 dollárra süllyedt, miután tegnap Irak is vágta az olaj árát ázsiai vevőinek. Jelenleg az irakiak 4 dolláros hordónkénti diszkonttal kínálják nyersolajukat az irányadó ománi és dubai olajhoz képest. Ez a piac szerint egyértelmű jele, hogy árháború van az OPEC tagjai között, ami további áresést jósol előre.
- Az arany némileg korrigált, és 1.204 dolláron állt ma reggel. A hírek szerint a pénzügyi befektetők oldaláról némi vásárlás volt tapasztalható, mivel az SPRD állománya 0,5%-kal nőtt a múlt héten. A piac számít arra is, hogy egyelőre maradnak a stimulus programok a világban, ami növelheti a pénzmennyiségen keresztül az arany iránti érdeklődést.

Devizák
- Az EUR/USD kereszt az 1,2250-es szintekről 1,2325-ig emelkedett vissza.
- A forint piaca nem tartogatott meglepetést tegnap, hiszen az EUR/HUF kereszt a 306,0-306,5 közötti sávban billegett.

Távol-Kelet
- Az ázsiai piacon is az eladók voltak többségben. A Nikkei 225 0,68%-os esése eltörpül a Hang Seng 2,62%-os és a Shanghai Composite 5,6%-os mélyrepülése mellett. Utóbbi hátterében az energetikai szektor és a bankrészvények méretes mínusza állt a csökkenő olajár és növekedési kilátások miatt.
- A mai pekingi gazdasági konferencián (CEWC) a kínai döntéshozók arról határozhatnak, hogy 7,5% helyett 7,0% legyen a 2015-ös növekedési prognózis. A hivatalos számokra tavaszig várnunk kell, azonban a kommunikációban már eddig is lehetett hallani olyan hangokat, melyek tolerálnák a kisebb növekedési számot.
- Az ügyhöz közel álló források szerint mindeközben a kínai bankok próbálnak nyomást gyakorolni a jegybankra, hogy csökkentse a kötelező tartalékrátát. A nagyobb bankok a betétek 20%-át tartják a központi banknál. A ráta 0,5 százalékpontos megvágása esetén körülbelül 500 milliárd jüan, azaz 81 milliárd dollárnyi likviditás szabadulhatna fel.
- A japán jegybank tagjai attól félnek, hogy a következő évben a csökkenő energiaárak miatt 0,5%-ra eshet a fogyasztói árindex, ami jócskán elmaradna a 2,0%-os jegybanki céltól. A legfrissebb előrejelzésekre január 21-ig várnunk kell, de egyes vélemények szerint negatív meglepetésben lesz részünk, hiszen elképzelhető, hogy 1,2%-ra vágják vissza az inflációs prognózist a tanácstagok.
- A Sony menedzsmentje még vizsgálja a hackertámadás okozta veszteségeket, de egyelőre nem tudják megmondani, mikor állnak helyre teljesen a rendszerek. A papír 4%-ot esett tegnap, miután kiderült, hogy a PlayStation Network részleget érte újabb hacker támadás.

Határidős piacok
- Mind az amerikai, mind az európai határidős piacok mínuszba fordultak ma reggel.

Vállalati hírek
- A Richter további 40 000 darab saját részvényt vásárolt december 5-én 3869 forintos átlagáron. A cég jelenleg 362.843 darab saját részvényt birtokol, így az 500 000 darabos megbízás gyakorlatilag teljesült, abból már csak 2220 darab van hátra.

A Deutsche Bankot azzal vádolják a tengerentúli hatóságok, hogy adóelkerülés miatt fiktív vállalkozásokat hozott létre. A büntetés mértéke 190 millió dollár lehet a legnagyobb német bank esetében, ami nem túl nagy összeg a pénzintézetnek, ezért csak nagyon minimális lehet a negatív árfolyamhatás.

A Siemens tegnap befektetői napot tartott Berlinben, ahol a társaság vezérigazgatója, Joe Kaeser többek között arról beszélt, hogy a veszteséges üzletágakat vagy eladják, vagy megpróbálják stabilizálni 2017 szeptemberéig. Jelenleg összesen 13 ilyen üzletága van a Siemensnek.

A Thyssenkrupp megvásárolja a jelenleg családi tulajdonban álló Lift & Engineering Services nevű társaságot. A tranzakció pontos részletei nem ismertek, de a Thyssenkrupp azt mondta, hogy 1999 óta ez a legjelentősebb akvizíciója az Egyesült Királyságban. A társaság lifttel kapcsolatos rendszerek gyártásával és dizájnjával foglalkozik.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.