BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ismét csak ígérgetett Draghi

Tegnap Mario Draghi hozta a várt formát. Ennek ellenére a piacok nagyon meglepődtek. Semmilyen újabb konkrétumot nem mondott az eszközvásárlási programmal kapcsolatban, miközben mind az inflációs, mind a növekedési kilátásokat csökkentette - írja az Erste elemzése.

Mivel a negatív gazdasági hírekhez nem tartozott semmilyen konkrét akcióterv, ezért a DAX megsínylette a dolgot. Az euró meg a negatívabb gazdasági kilátások ellenére erősödött, mert a befektetők az előző napon már rákészültek egy erőteljesebb mennyiségi lazítás bejelentésére. Így összességében eléggé furcsa mozgásokat láthattunk. Persze már elterjedt a piacon, hogy komoly élénkítésre készül az EKB (sic), így ma reggelre a DAX újra 8900 pont fölé készül kapaszkodni. Persze megint duma az egész!

Tegnap a hazai tőzsdei társadalom ünnepelt egy kicsit, hiszen megtudhattuk, kik lettek a „Legek”. Az Erste Befektetési Zrt. két díjat is elhozott. Az azonnali piacon a legnagyobb forgalmat lebonyolító cég az Erste lett, míg Terjék Péter a második legnagyobb forgalmat bonyolító bróker lett az idei évben. az egyik szem nevet, a másik sír, mert a forgalomban továbbra sincs áttörés. Valószínűleg ez így lesz ma is, miközben emelkedést várunk a hazai parketten, akárcsak a nemzetközi piacokon is.

Nemzetközi hírek
USA

- Az amerikai indexekre is átragadt az európai pesszimizmus, minimális mínuszban (0,07-0,12%) fejezték be a kereskedést.
- A Best Buy megvált kínai divíziójától, és inkább az amerikai operáció megerősítésére fordítja kapacitásait. A Wall Street Journal értesülései szerint 300 millió dollár lehetett a vételár.
- A GAP novemberi értékesítései 6 százalékkal növekedtek, aminek annyira megörültek a befektetők, hogy több mint 3 százalékot húztak bele a részvénybe. Az American Eagle már nem volt ilyen szerencsés 4 százalék körüli mínuszával. A cég negyedik negyedéves egy részvényre jutó eredménye (EPS) 33 cent helyett 30 cent lehet (az elemzői várakozás 35 cent volt).
- A várakozásoknál rosszabb munkaerő-piaci adatokat láthattunk tegnap. A friss munkanélküli segélykérelmek száma 314 ezer főről 297 ezer főre csökkent, ami azonban 2 ezer fővel több volt, mint a várakozás.
- A délután folyamán újabb információkat kapunk a munkaerő-piac helyzetéről, amit számos Fed tag beszéde fűszerez majd.

Európa
- Magával rántotta az európai tőzsdéket Mario Draghi beszéde. A FTSE 100 index 0,55%-ot, a DAX index 1,21%-ot, a CAC 40 pedig 1,55%-ot veszített értékéből.
- Az EKB sajtótájékoztatóján a várakozásainknak megfelelően nem jelentették be az államkötvény vásárlások elindítását. Mario Draghi elmondta, hogy jövő év elején megvizsgálják az eddigi intézkedések hatását és utána döntenek a további lépésekről. A 2015-ös és 2016-os GDP előrejelzéseket azonban lefelé módosították. A korábbi 1,6% illetve 1,9% helyett 1,0% és 1,5% lehet a gazdasági növekedés az euró zónában.
- Az eurózóna miniszterei fontolgatják, hogy hat hónappal, 2015 közepéig kiterjesztenék a görög mentőcsomagot. A miniszterelnöknek, Antonisz Szamarasznak ehhez biztosan lesz egy-két szava, hiszen a februári elnökválasztás előtt inkább az EU/IMF-től való elszakadással lehet szavazatokat szerezni, mintsem egy esetleges hosszabbítással. December 8-án találkoznak az eurózóna-miniszterek Athénban, hogy megvitassák a jelenlegi mentőcsomag teljesülésének részleteit. A következő fontos időpont december 14-e lesz, ugyanis az új szerződést ekkor írhatják alá.
- Vlagyimir Putyin újra felhívta a figyelmet arra, hogy a rubel gyengítésére spekuláló befektetőknek egyre nehezebb dolga lesz, mivel a jegybankkal közösen minden szükséges lépést meg fognak tenni annak érdekében, hogy megvédjék a hazai fizetőeszközt a további leértékelődéstől.
- A német ipari megrendelések októberben hó/hó alapon 2,4 százalékkal növekedtek a várt 0,5 százalék helyett. A nap további részében még érkezik eurózónás GDP-adat és brit inflációs várakozás.

Olaj, arany
- A WTI 66,6 dollárra süllyedt ma reggel annak köszönhetően, hogy a szaúdiak a legalacsonyabb hivatalos eladási árat állapítottak meg ázsiai vevőiknek az elmúlt 14 évben. A szaúdi állam eladási árait az ázsiai irányadó árakhoz képest határozzák meg, és ezekhez képest a legalacsonyabb árakat adták meg. A piac szerint ez mutatja, hogy folytatódik az árháború a legfontosabb ázsiai vevőkért.
- Az arany stabilan 1205 dollár maradt. A piac ma az USA munkanélküliségi számait fogja figyelni elsősorban. A EU ösztönzőprogram-bejelentésének elmaradása egyelőre nem hatott érdemben az árfolyamra.

Devizák
- Mario Draghi beszéde heves csapkodást váltott ki az EURUSD devizapár piacán. Első reakcióként 1,228-ig esett az árfolyam, azonban később egészen a 20 napos mozgóátlag 1,245-ös értékéig emelkedett a devizapár jegyzése, ahonnan lefordult az árfolyam, és végül 1,237-en zárta a kereskedést. A korábbi spekulációk ellenére Mario Draghi most sem jelentette be az államkötvények vásárlását, a lefelé módosított inflációs és GDP prognózis ellenére sem. Az eszközvásárlási program kiterjesztése ismét csak ígéret maradt, mely az első negyedévben válhat valósággá.
- A 30 napos mozgóátlagról lefordult az EURHUF kurzusa, így az árfolyam kismértékben, 307-ról 306,6-ra esett. A következő technikai szint a 20 napos mozgóátlag 306-os értékénél húzódik.

Távol-Kelet
- A Nikkei 0,2%-ot, a Hang Seng 1%-ot, a Shanghai index pedig 0,4%-ot emelkedett.
- Az USDJPY árfolyam 120 fölé emelkedett, ahol 2007 óta nem járt az árfolyam.
- A kínai China Orient Asset Management előrejelzése szerint a nem teljesítő hitelek értéke tovább emelkedhet, és jövő év második félévében érheti el a csúcsot. A nem teljesítő hitelek értéke 36%-kal növekedett Kínában, ugyanakkor a kétes állomány értéke nemzetközi összehasonlításban továbbra is alacsony, mindössze 1,16%.

Határidős piacok
- Vegyes képet mutattak a határidős piacok ma reggel.

Vállalati hírek
- Tegnap délután jelentették be, hogy az állam megvette a Budapest Bankot. Az árat egyelőre nem hozták nyilvánosságra, a tranzakció jövő év elején zárulhat. Varga Mihály elmondta, hogy a két állami tulajdonú bank, az 1895 milliárd forintos mérlegfőösszegű MKB, és a 883 milliárdos mérlegfőösszegű Budapest Bank élénkíti majd a versenyt a bankszektorban. A bankokat csak rövid ideig kívánják állami tulajdonban tartani, utána eladnák, vagy tőzsdére vinnék. Egyelőre nem merült fel a két bank összeolvasztása. A vételár szerintünk 300-400 millió euró között lehet. A hír negatív az OTP-re nézve.
- Ma dönt a bíróság az OTP devizahiteles beadványának ügyében. A testület várhatóan elutasítja azt.
- A MOL 102 millió euró értékben megújította a Credit Agricole-lal kötött, MOL részvényekre vonatkozó opciós szerződését.
- A Richter további 15 000 darab saját részvényt vásárolt december 3-án 3796 forintos átlagáron. A cég jelenleg 278 188 darab saját részvényt birtokol, és bónusz programjához még további 86 650 darabot szándékozik venni.

Meg nem erősített információk szerint a Banco Santander további 19%-os részesedést vásárolt a Metrovacesa nevű spanyol ingatlanfejlesztőben, így részesedése 56%-ra emelkedett. A tranzakció értékét nem közölték.

A BMW és a Sixt együttműködésének keretében 25 új városra bővítik ki a carsharing autó megosztási modellt, ami tegnap indult el Londonban. A BMW által alkalmazott autó megosztási modell több városban is, főként Amerikában sikeresen működik. Az üzletágtól várható bevétel egyelőre alacsony, de dinamikusan növekszik.

Puhatolózó lépéseket tett a Shanghai Electric Power a német E.ON felé a napokban. A háttérben a német cég olaszországi széntüzelésű erőművének eladása állhat, aminek értéke nagyságrendileg 150 millió euró lehet. Ajánlat egyelőre még nem érkezett a kínai cégtől, azonban nem árt sietnie, hiszen az olasz eszközök igen kellendőek, ha azt vesszük alapul, hogy már hat cég is bejelentkezett érte.

A Fiat Chrysler 2,5 milliárd dollár értékben bocsát ki átváltható kötvényeket. A kötvények 87 millió darab részvényre válthatóak át. A Fiat csoportnak a finanszírozásra a hosszú távú stratégia megvalósításához van szüksége, melynek keretében például az Alfa modelleket is igyekeznek újra pozícionálni, illetve külön vállaltként spin-off keretében tőzsdére viszik a Ferrarit.

A JPMorgan véleménye szerint a Nokia hálózati üzletágának profitkitűzése túl konzervatív. Szerintük a 8- 11% közötti nyereségrátánál nagyobbat is elérhet a cég, és inkább a sáv felső élét tartják reálisnak az elemzőháznál.

A Total egyik vezetője szerint a vállalat az alacsony olajár hatására elhalaszthat néhány beruházást az Északi-tengeren. A hírnek nincs különösebb jelentősége, az olajipari, különösen a költséges mélytengeri beruházások visszafogása várható következménye volt a meredeken zuhanó olajárnak.

A Nomura kedvenc európai bankjait tartalmazó listájára felkerült a Socgen, az Unicredit és a Barclays is.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.