BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Látványos forinterősödés a karácsonyfa alá

Újabb csúcsok az USA-ban, miközben Európát is veszegetik. Igazi év végi a hangulat. Most már kevesebb, mint öt kereskedési nap van hátra az évből, és amúgy is szépen lassan mindenki elmegy ünnepelni. Ehhez képest a BÉT-en tegnap 3,4 milliárd forintért adtak-vettek részvényt, ami egészen elfogadhatónak mondható - olvasható az Erste elemzésében.

A DAX indexet is húzogatják fölfelé, hogy aztán csúcs közelben zárjon az év végén. Közben technikailag sem néz ki rosszul. Mintha amúgy is fölfelé akarna menni az index, itthon továbbra is araszolgatunk a 17 000 pont környékén levő ellenállás felé.

Míg az amerikai vagy a német piacon a tőzsde angyalkája hozott ajándékot a befektetőknek, addig itthon csak a zord krampuszok csapkodtak a virgácsaikkal. Azaz még az árfolyamok magukhoz térése is siralmas.

Nemzetközi hírek
USA

- Folytatódott az emelkedés a tengerentúlon, kiegyensúlyozott és mérsékelt emelkedést láthattunk tegnap (Dow 0,87%, Nasdaq 0,33%, S&P500 0,4%).
- A Boeing bejelentette, hogy a kínai Air China légitársaságtól 60 darab 737-es típusú repülőgépre kapott megbízást, amelynek piaci értéke meghaladja a 6 milliárd dollárt. A papír 1,6%-os pluszban zárta a kereskedést.
- Az Oppenheimer 36 dolláros célárfolyam mellett követni kezdte a Twitter részvényeit.
- A használtlakás értékesítések novemberben 6%-kal 4,93 millióra csökkentek, a piac azonban az októberi 5,25 millióról 5,2 millióra történő csökkenést várt. A gyengébb adat féléves mélypontot jelent.
- A gyengülő rubel áremelésre kényszerítette az Apple-t. A 16 GB-os iPhone 6 készülék árát 35%-kal 53 990 rubelre emelte a társaság. Az Apple nem az egyedüli társaság, amely emelte árait, például a Samsung és a Cartier is hasonlóan döntött.
- A mai kereskedésben számos makrogazdasági adat érkezik a tengerentúlról. A harmadik negyedéves GDP adat végleges számai mellett a Michigani Egyetem novemberi fogyasztói bizalmi indexének értékeit, újlakás értékesítési számokat és a Richmondi Fed feldolgozóipari index decemberi számait publikálják.

Európa
- A kora reggeli látványos vételi kedv nap végére részben elolvadt, és a FTSE 100 index, valamint a CAC 40 index 0,5% alatti pluszban fejezte be a kereskedést a DAX index 0,8%-os emelkedése mellett.
- Megkedvelték az orosz tőzsdét és a rubelt a befektetők, hiszen az előbbi 10%-ot erősödött a dollárhoz képest, míg az utóbbi is megjárta ezeket a magasságokat, azonban nap végére lefeleződött az előny. A háttérben a Rosneft 7 milliárd dollárnyi lejáró hiteltartozásának törlesztése és a kínai külügyminiszter nyilatkozata állhat, aki szerint készek pénzügyi segítséget nyújtani Oroszországnak, ha szükséges.
- Az orosz jegybank 30 milliárd rubellel (530 millió dollár) segítette meg az egyik orosz bankot, hogy elkerülje a csődöt.
- A ma esedékes második körös görög elnökválasztás sikertelensége borítékolhatónak tűnik. A Reuters felmérése szerint csupán 169 képviselői szavazat fog érkezni Sztavrosz Dimaszra, ami igencsak messze van a 200 fős minimum limittől. A december 29-én esedékes harmadik körben már csak 180 voksot kell szereznie a kormányfő jelöltnek, azonban ha ez sem sikerül, akkor előrehozott választások jöhetnek, ami idegessé teheti a piacokat.
- A délelőtt folyamán francia és brit GDP adatok érkeznek, azonban az igazi izgalmakat a tengerentúlon kell majd keresni.

Olaj, arany
- Közel egy hétig tartó oldalazás után tegnap kitört az arany a 20 és 30 napos mozgóátlagok közül. Az oldalazásból lefelé indult el a nemesfém, és 1176 dollárig zuhant zárásra.
- A múlt hét pénteki emelkedést a tegnapi csökkenés teljesen letörölte, és zárásra 55,4 dollárig esett az árfolyam.

Devizák
- Az EUR/USD keresztben érdemi elmozdulást nem láthattunk makroadatok és piacmozgató hírek hiányában. A mai napon azonban a harmadik negyedéves amerikai GDP adat végleges értéke akár az 1,22-es szintek alá is lökheti az árfolyamot.
- A forint látványos, 3 forintos erősödést produkált a z euróval szemben, aminek köszönhetően a 313,6- os szintekig tudott menetelni. A következő napokban akár a 310-es szintekkel is kacérkodhat az árfolyam.

Távol-Kelet
- Az ázsiai tőzsdék vegyes teljesítményt mutatnak korán reggel. A Nikkei 225 index nullában van, a Hang Seng index 0,2%-os minimális mínuszt mutat, miközben a Shanghai Composit index 3%-ot esett.
- A Shanghai index méretes mínusza az eddigi emelkedés korrekciójának, illetve a kínai hatóságok vizsgálatának köszönhető. A vizsgálat során 18 részvény kereskedését elemzik (ebből 15 small-cap), ugyanis felmerült annak a lehetősége, hogy egyes esetekben megpróbálták befolyásolni az árfolyammozgásokat.
- A Jefferies elemzője, Atul Goyal kedvenc részvényévé avanzsált a Sony. A hackertámadás ellenére 40%-os felértékelődési potenciált lát a részvényben az elemző, aminek köszönhetően a 12 hónapra előretekintő célár 3.520 jen.

Határidős piacok
- Alapvetően pozitív volt a hangulat a határidős piacokon ma reggel.

Vállalati hírek
Két kanadai nyugdíjalap úgy döntött, hogy 2 milliárd dollárért részesedést vásárol a Banco Santander tulajdonában álló megújuló energiával és ivóvíz infrastruktúrával foglalkozó projektekből. A Banco Santander hét országra kiterjedő portfolióval rendelkezik, üzemeltetéssel és fejlesztéssel is foglalkoznak.

A BMW tegnap bejelentette, hogy további 140 ezer 3-as típusú BMW-t hív vissza a tengerentúlon légzsák problémák miatt. A visszahívás 2004 és 2006 közötti típusokat érint, ahol a vezetőoldali légzsák cseréjét rendelték el. Eddig már több mint 12 millió autót hívtak vissza azzal a problémával, hogy a Takata cég által gyártott légzsákok olyan erővel fújódnak fel, hogy a légzsák körüli műanyag alkatrészek sérülhetnek, ez pedig személyi sérüléseket okozhat. A visszahívásban a Ford, a Mazda, a Honda, a Nissan és a Toyota is érintett.

A Fiat Chrysler további 266 millió dollárt költ az indiai Kokomo üzem fejlesztésére, ahol a váltók gyártó kapacitását bővítik.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.