BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ukrajna egyre közelebb kerül az államcsődhöz

A technológiai szektor megmentette az amerikai indexeket. A Nasdaq a 30 napos mozgóátlagon nyitott, majd napon belül 2 százalékot emelkedve a pozitív tartományban zárt. Az energia részvények is relatíve jól viselkedtek a tegnapelőtti eladási hullám után. Ráadásul a vártál jobb kínai inflációs adatnak, meg a nagy esések után általában jövő korrekciónak köszönhetően ma megvették a kínai piacot, amely így újra visszakúszott 3000 pont közelébe - olvasható az Erste elemzésében.

Tegnap a görög események is rányomták bélyegüket az európai börzékre. Az ASE index 12,7 százalékot zuhant. Pedig a választásra két hónapon belül mindenképpen sor került volna. Ráadásul a harmadik körben jó eséllyel meg lesz a szükséges 180 fős többség, mert vannak olyan kis pártok, amelyek új választás esetén valószínűleg nem kerülnének be a parlamentbe. így érdekük a megállapodás. Vagyis ez az egész egy kissé túl lett reagálva. Így Németországban és itthon is emelkedést várunk.

Nemzetközi hírek
USA

- Nagy eséssel indították a tegnapi kereskedést a vezető tengerentúli mutatók, de a kezdeti mélyrepülés után sikerült feljebb kapaszkodniuk, és a Nasdaq index pluszban tudott zárni (Dow
- 0,29%, Nasdaq 0,53%, S&P500 -0,02%).
- A Dow Jones index tagjai közül a legnagyobb veszteséget a Verizon (-5,2%) könyvelhette el, a nap nyertese a United Technologies (1,7%) volt.
- A Citigroup vezérigazgatója, Mike Corbat tegnap negatív híreket jelentett be a részvényeseknek. A bank árbevétele a negyedik negyedévben 5%-kal eshet. 800 millió dolláros egyszeri költséget fog elszámolni a társaság, ami ingatlan mozgásokat és elbocsátásokat takar. Ezen felül 2,7 milliárd dolláros jogi költsége is lesz a banknak, és a folyó negyedévben csak kis nyereségre számíthatnak a részvényesek. A papír közel 1%-kal értékelődött le a tegnapi kereskedésben.
- A Bank of America vezérigazgatója pedig arról beszélt, hogy a bank kereskedési bevétele az előző negyedévhez és az egy évvel korábbi negyedévhez képest is csökkenni fog.
- A Bázel III-nál szigorúbb tőkekövetelményeket írna elő a Fed a 8 legnagyobb, 50 milliárd dollár feletti mérlegfőösszegű bankra. A javaslatban 1-4,5%-kal megemelt tőkekövetelmény szerepel, amelyet 2016 és 2019 között fokozatosan vezetnék be. Ennek a javaslatnak a Goldman Sachs és a Morgan Stanley lehet a legnagyobb vesztese, ugyanis ők tipikusan nem betétből finanszírozzák magukat, így náluk lenne a legszigorúbb az új szabály.

Európa
- Nem volt jó napja az európai tőzsdéknek. Az FTSE100 index 2,14%-os, a DAX index 2,21%-os, míg a CAC40 index 2,55%-os mínuszban zárt.
- Az IMF megérkezett Kijevbe, hogy az áprilisi 17 milliárd dolláros mentőcsomag következő részletének folyósításáról tárgyaljon. A hrivnya leértékelődése a dollárral szemben (év eleje óta 85%-kal) és a CDS felár évtizedes csúcsra való emelkedése (5 éves CDS 1.800 bázispont) komoly gondokat okoz. A 10 milliárd dolláros devizatartalék szinte semmire sem elég, így könnyen elképzelhető az államcsőd bekövetkezése, ha nem kap külső segítséget az ország. A bajokat tetézheti az Oroszországgal kötött 3 milliárd dolláros kötvényfinanszírozás, hiszen a megállapodás értelmében, ha az ukrán államadósság ráta meghaladja a GDP 60%-át, akkor azonnali törlesztést követelhet a hitelező.
- Görögországban bepánikoltak a befektetők az előrehozott parlamenti választások miatt, ami megnöveli annak a lehetőségét, hogy a jelenlegi kormány támogatottsága csökkenjen az EU ellenes erőkkel szemben. A görög részvényindex 13% feletti mínuszban is járt a bejelentés után.
- A Világbank szerint 2015-ben 0,7%-kal eshet Oroszország GDP-je, mielőtt 2016-ban 0,3%-os növekedést tudna felmutatni. A szervezet a következő két évben 78 és 80 dolláros átlagos olajárral számol.

Olaj, arany
- A dollár gyengülésével párhuzamosan magára talált az olaj és az arany ára is, illetve utóbbi emelkedését támogatta a piacokon látott esés előli menedék eszközök keresése is, aminek köszönhetően a nemesfém árfolyama az 1200 dolláros szintekről 1240 dollárig emelkedett.

Devizák
- Az EUR/USD az 1,2300-as szintekről 1,2450-ig száguldott, aminek érintése után gyorsan vissza is fordult az 1,2300-as szintek irányába.
- A forint egy átmeneti kilengést leszámítva az egy nappal korábbi 306,0-306,5-es szintek között mozgott.

Távol-Kelet
- A Nikkei 2,2%-ot zuhant, a Hang Seng 0,6%-ot, a Shnaghai index 3,1%-ot emelkedett.
- Az USDJPY devizapárban tovább folytatódott a korrekció, így mára már 119-re csökkent a devizapár értéke. Az erősödő jen az exportáló vállalatokat érintette elsősorban negatívan, melyek gyenge teljesítménye lehúzta a Nikkei index értékét.
- A tegnapi méretes esést követően ma már emelkedni tud a Hang Seng és a Shanghai index is. Az emelkedést a ma megjelent kínai inflációs adat is támogatta. Novemberben az infláció értéke 1,4% lett Kínában, ami az elmúlt 5 év leggyengébb értéke, és jelentős csökkenés az októberi 1,6%-os értékhez képest. Az alacsony infláció pedig nagyobb mozgásteret enged a jegybanknak az esetleges gazdaságélénkítő lépésekre. A legvalószínűbbnek az tűnik, hogy a kötelező tartalék rátát fogják csökkenteni.

Határidős piacok
- Vegyes képet mutattak a határidős piacok ma reggel.

Vállalati hírek
- A Richter további 71 672 darab saját részvényt vásárolt december 8-án 3871 forintos átlagáron. A cég jelenleg 434 515 darab saját részvényt birtokol, és bónusz programjához még további 134 000 darabot szándékozik venni. A társaság egyúttal bejelentette, hogy 2014. december 9-én újabb megbízást adott maximum 300 000 darab saját részvény tőzsdei vételére, melyet csoporton belül megvalósítandó részvénycsere ügyletek lebonyolításához kívánnak felhasználni.

A BMW csoport eladásai 7,6%-kal növekedtek novemberben. A BMW márka esetében 6,2% volt a növekedés, a Mini esetében pedig 16,7%-os volt a megugrás. A csoportszintű értékesítési adat lényegében megfelelt az éves átlagnak, ugyanis az első 11 hónapban összesen 7,1%-os növekedést és 1,9 millió darabos eladást ért el a német autógyártó, így valószínűleg könnyedén teljesíteni fogja majd a 2 millió darabos éves eladási célt.

A Lufthansa menedzsmentje szerint a légitársaságnak eddig 200 millió eurónyi kára keletkezett a sztrájkok miatt (idén már 10 alkalommal volt munkabeszüntetés). Ennek ellenére a társaság eltökélt a további költségcsökkentés tekintetében. A közölt összeg nagyságrendileg megfelel a piaci becsléseknek.

A Nokia még szorosabbra fűzheti kapcsolatát a Foxconnal, ugyanis a kínai vállalat vásárolhatja meg a Nokia indiai gyárát, amit egy adóvita miatt nem tudott tavaly eladni a Microsoftnak. Az india hatóságokkal folyó adóvita miatt befagyasztották az ottani eszközt, így az nem volt eladható. A mostani javaslat szerint a Foxconn a 2 milliárd dolláros indiai fejlesztési programjának keretében megvásárolhatná az eszközt, míg a jogi következmények a Nokiánál maradnának. A befagyasztott eszköz értékesítése pozitív lenne.

A Siemens további 50 millió eurós megtakarításra számít az amerikai olaj- és gázipari eszközöket gyártó Dresser-Rand integrálása kapcsán. Az eredeti költségcsökkentési terv 150 millió euró volt. A hír pozitív, ugyanakkor részvényenkénti hatása minimális, mindössze 6 cent, míg a részvényárfolyam meghaladja a 92 eurót. A szinergiahatásokat várhatóan 2019-re fogja tudni teljesen kihasználni a társaság.

A Total bejelentette, hogy a kutatási és kitermelési üzletágát új struktúrába szervezi át, ennek keretében a kitermelést földrajzilag 5 területre bontják szét. Az átalakításnak nincs hatása az árfolyamra.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.