BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A Yahoo leválasztja az Alibabat

Tegnap a BUX szembe ment a nemzetközi trendekkel. Míg a fejlett piacokon jelentős esés bontakozott ki, addig itthon az OTP kivételével a vezető részvények emelkedtek. Ráadásul az ázsiai piacokat sem hatotta meg a Dow Jones, vagy éppen a DAX mélyrepülése. Egy szó, mint száz nincs erős a korreláció a piacok között, azaz normál bikapiaci üzemmód van. Persze ettől ez még korrekció, és annak ellenére, hogy ma emelkedést várunk, valószínűleg a korrekció az elkövetkező napokban, sőt akár hetekben is folytatódni fog. Egyrészt a vállalati eredmények fogják jobbra-balra pöckölni az árfolyamokat, miközben a görög és orosz- ukrán események, még ha enyhén is, hatni fognak a piacokra - olvasható az Erste elemzésében.

Ma éppen a fölfelé pöckölésen van a hangsúly, hiszen az Apple brutálisan jó eredményt tett közzé. A vártnál jóval több, 74 millió darab iPhone-t adott el, és az átlagár is több mint 10 százalékot ugrott. Így nem meglepő, hogy míg az általános rossz hangulatban zuhant az árfolyam az eredmény közzétételét követően, piaczárás után széttépték a papírt. Hasonlóan járt a Yahoo is, amely kiszervezi az Alibaba és a Yahoo japán részvényeket egy külön cégbe, és minden egyes Yahoo részvényes számára ad egy részvényt az új cégből.

A BUX esetében tegnap a 17 000-17 100 pontnál levő ellenállás környékére érkezett az index, ennek ellenére nem várunk lefordulást, hanem inkább a szint ostromában hiszünk.

Nemzetközi hírek
USA

- Erőteljes mínuszban indult a kereskedés a tengerentúlon, és napközben sem javult a hangulat, így a napi mélypontjuk közelében zártak a piacok (Dow -1,65%, Nasdaq -1,9%, S&P500 -1,32%).
- A Conference Board fogyasztói bizalmi indexe a várakozásokat felülmúlva 10 ponttal 102,9-re emelkedett januárban, ami 7,5 éve nem látott szintnek felel meg. A várakozások lényegesen alacsonyabban, 95 ponton voltak.
- A decemberi újlakás értékesítések szintén tegnap láttak napvilágot, összesen 481 ezer lakást adtak el, ami bőven felülmúlta a 450 ezres várakozást.
- Nagyon gyengén sikerült a tartós cikkek rendelésállománya, váratlanul 3,4%-kal csökkent a mutató decemberben az előző hónaphoz képest, lényegesen alulmúlva a 0,3%-os várakozásokat. A közlekedési eszközökre leadott megrendelések zuhantak 10%-ot, de enélkül is 0,8%-os volt a visszaesés.
- Kirobbanó számokkal állt elő az Apple tegnap zárás után megjelenő gyorsjelentésében. A bevételek 30%-kal 74,6 milliárd dollárra emelkedtek, az EPS pedig duplázott elérve a 3,06 dollárt. Az iPhone eladások rekord szintre ugrottak, ami 74,5 millió darabos értékesítési adatot jelent. Az átlagos értékesítési árak szignifikáns növekedése miatt a bruttó marzs 39,9%-ra ugrott az előző negyedéves 37,9%-ról. A következő negyedévre a menedzsment 53-55 milliárd dolláros bevételt és 38,5-39,5%-os bruttó marzsot vár. Az Apple Watch bevezetésére pedig már csak áprilisig kell várnunk.
- A Yahoo részvényei 8%-os pluszban is jártak a zárás utáni kereskedésben. A vártnál kicsivel jobb eredmények helyett Marissa Mayer bejelentése örvendeztette meg a befektetőket. Az Alibaba részesedését különálló cégbe fogja leválasztani (spin-off) a Yahho, ezzel részvényenként mintegy 14 dolláros költségmegtakarítást elérve, hiszen nem kell megfizetnie a 35%-os adót utána. A következő negyedévekben a Yahoo Japan részleg is hasonló sorsra juthat, ami további 7 dolláros pluszt jelenthet majd a részvényeseknek.
- A folyamatosan eső nyersanyagárak miatt a Caterpillar kénytelen volt a 2015-ös évre vonatkozó előrejelzését megvágni. Az egy részvényre jutó eredmény 4,75 dollár lehet, a bevételek pedig 50 milliárd dollárra rúghatnak. Az elemzői várakozásokban 6,67 dolláros EPS és 55 milliárd dolláros bevételszámok szerepelnek. A befektetők 7% feletti mínuszba taszították a részvényt a bejelentésre.
- A Microsoft besorolását felülsúlyozásról semlegesre rontotta a JPMorgan, a célárfolyamot pedig 53 dollárról 47 dollárra csökkentették.

Európa
- Behúzták a kéziféket az európai börzék az elmúlt napok száguldása után. A FTSE 100 index 0,6%-ot, a CAC 40 index 1,09%-ot, a DAX index pedig 1,57%-ot veszített értékéből.
- Az Európai Tanács további 1,8 milliárd eurós mentőcsomagot nyújtana Ukrajnának a tavalyi 1,65 milliárd eurós segítség után.
- A napokban megalakult görög parlament újratárgyalná az ország adósságának átstrukturálását az EKB-IMF duóval. Erre mindaddig biztosan nem fog sor kerülni, amíg a jelenleg is futó mentőcsomag utolsó részletének folyósításához szükséges feltételeket nem teljesítik a hellének.

Olaj, arany
- A WTI 45,7 dollárig süllyedt a szaúdi Khalid Al-Falih véleményének köszönhetően. Az úriember Szaúd-Arábia állami olajvállalatának, az Aramco-nak a vezérigazgatója. A kommentár szerint az Aramco nem fog változtatni politikáján, és az olaj árát továbbra is a puszta piaci kereslet-kínálat fogja alakítani. A hír azt jelenti, hogy a szaúdiak továbbra is a korábbi szinten fogják termelni az olajat.
- Az arany kismértékben, 1.288 dollárra gyengült. A befektetők a Fed mostani találkozójára figyelnek, és azt próbálják megbecsülni, hogy mikor várható további szigorítás a Fed politikájában. Egyelőre az az irányadó vélemény, hogy a Fed nem siet a kamatok emelésével, mivel ellentmondásos adatok láttak napvilágot az USA-ból.

Devizák
- Folytatódik a korrekció az EURUSD devizapárban. Az 1,124-es nyitást követően nagy rally következett, és zárásra 1,136-ig emelkedett a kurzus. A befektetők ma az FOMC kamatdöntő ülésére figyelhetnek, a várakozások szerint a közlemény nem fog nagy meglepetéseket tartalmazni. A korrekció pedig folytatódhat a következő ellenállásig, amely 1,15-nél húzódik.
- Továbbra is erős a forint, bár tegnap 312,5-nél is járt a kurzus, de zárásra 311-ig zuhant vissza, és reggel már 310,5 alatt kereskedtek vele. Egyelőre nem úgy tűnik, hogy a várt korrekció folytatódni fog az EURHUF-ban.

Távol-Kelet
- A Nikkei 0,2%-ot, a Hang Seng 0,3%-ot emelkedett, miközben a Shanghai index 1,2%-kal csökkent.
- A Sony további 1000 fős leépítésre készül az okostelefon szegmensben, ezáltal az üzletágban dolgozók száma 5000 fős nagyságrendre fog csökkenni.
- A gyenge jen hatására a Canon profitja 6%-kal ugrott meg a negyedik negyedévben, az árbevétel pedig 2,4%-os emelkedést tudott felmutatni. A vállalat árbevételének 80%-a Japánon kívülről származott.

Határidős piacok
- Vegyes képet mutattak a határidős piacok ma reggel, de a főbb indexek (Dow, S&P, Nasdaq, DAX) a pozitív tartományban voltak.

Vállalati hírek
- A MOL hivatalos bejelentése szerint 4,083 millió részvényre kötött opciós eladási megállapodást az Unicredit bankkal 2015. február 13-i hatállyal egy évre, ami évente, maximum 3 évig meghosszabbítható, miután a 2013-ban kötött hasonló megállapodást elszámolja. A MOL 100%-os leányvállalata, a MIL, ezzel egyidőben megállapodott 1,3 millió részvény eladásáról is az Unicredit felé, ami azt is jelenti, hogy változik a MOL saját részvény állománya (jelenleg 2,84 millió részvény). Véleményünk: A MOL továbbra is fenntartja az opciós szerződéseken keresztüli saját részvény kihelyezést, amit több szempontból nem ért a piac és ami riasztólag hat a befektetőkre, mivel átláthatatlan tulajdonosi struktúrát eredményez.
A BASF árfolyama csaknem egy év után meghaladta az átlagos elemzői célárakat, így azok már 1%-os csökkenést vetítenek előre.

Ma napközben fogja publikálni negyedéves számait a Fiat Chrysler Automotives. A várakozások szerint 1,11 milliárd eurós EBIT eredményt érhetett el a vállalat, így az egy részvényre jutó eredmény 33 cent lehet, míg a árbevétel 27,5 milliárd euró körül alakulhat. A jelentés egyúttal fontos részleteket tartalmazhat a Ferrari spin-off-jával kapcsolatban.
A Volkswagen csoporthoz tartozó Skoda a munkafolyamatok egy részét kiszervezné, ami 800 fős elbocsátást jelentene. A kiszervezéstől a költségek csökkenését várják, azonban ennek mértéke limitált lehet, hiszen a Volkswagen csoport összesen 345 ezer főt foglalkoztat, így a mostani átalakítás a foglalkoztatottak 0,2%-át érintené, vagyis a költségmegtakarítási vonzat elenyésző lehet, így árfolyamhatásra nem számítunk.

Gazdasági hírek
- Tegnapi kamatdöntő ülésén változatlanul, 2,1%-on hagyta az alapkamatot az MNB monetáris tanácsa.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.