BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Már a brent is 50 dollár alatt járt

Továbbra is kamikaze módjára zuhan az olaj árfolyama. Úgy tűnik, hogy semmi sem állítja meg. Pedig egyre többen fejezik ki aggodalmukat emiatt - áll az Erste elemzésében.

Ráadásul az inflációs várakozásokat is jelentősen lefelé mozdítja el az egyre csak csökkenő árfolyam. Különösen az USA-ban, ahol kicsi az adótartalom, így az árcsökkenés nagy a kutaknál. Európában más a helyzet. Itt az üzemanyagár cirka fele, vagy még nagyobb hányada adó. Így itt a dezinflációs hatás is kisebb. Viszont az öreg kontinensen amúgy is deflációs félelmek vannak, amit csak fölerősít ez a folyamat. Mindenesetre a gazdasági félelmek és a csökkenő inflációs kilátások tolhatják az amerikai kamatemelési ciklus elindulását, amit sokan tavaszra tettek a legutóbbi Fed ülés után. Így az sem meglepő, hogy újra zuhannak a hosszú hozamok, azaz emelkednek a kötvényárak. Így a német 10 éves kötvényhozamok soha nem látott szintre, 0,5 százalék alá csökkentek, és az USA 10 éves hozam is újra 2 százalék alatt áll, amire 2013 eleje óta nem volt példa.

A csökkenő hozamok felértékelik a részvényeket, miközben a romló növekedési kilátások pedig lefelé mutatnak. Ez a két erő küzd egymással a részvénypiacon, amelyben egyelőre az utóbbi áll nyerésre. Persze az elmúlt napok csökkenéseit követően, ma valamiféle megnyugvás jöhet a piacokra. Így óvatos emelkedésre számítunk a DAX és a BUX indexben is.

Nemzetközi hírek
USA

- Folytatódott a rossz széria a tengerentúlon, ötödik egymást követő kereskedési napja esnek az indexek (Dow -0,74%, Nasdaq -1,28%, S&P500 -0,87%).
- Az ISM szolgáltatóipari index hathónapos mélypontra zuhant decemberben. A mutató 59,3 pontról 56,2 pontig esett vissza, ami alulmúlja az 58 pontos piaci várakozást.
- A Facebook bejelentette, hogy beszédfelismerő szoftvert gyártó vállalatot vásárolt fel. A 18 hónapja alakult vállalat neve Wit.ai, a tranzakció további részletei egyelőre nem nyilvánosak.
- A Michael Kors tőzsdei pályafutásának második legrosszabb napját könyvelhette el. A 8,4%-os mélyrepülést a Credit Suisse leminősítése után hozta össze a vállalat.
- Obama amerikai elnök nemsokára egy új tagot jelölhet a Fed igazgatótanácsába. A Fehér Házhoz közel álló forrásokra hivatkozó Reuters szerint Allan Landon, a Bank of Hawaii korábbi vezérigazgatója lehet az új jelölt.
- Az ADP decemberi foglalkoztatottsági adatát publikálják ma délután a tengerentúlon.

Európa
- Ráültették az európai hullámvasútra a befektetőket tegnap, aminek a végén a DAX nullában, a CAC 40 index 0,7%-os, míg a FTSE 100 index 0,8%-os mínuszban zárt.
- A németek és a franciák már azt számolgatják, hogy milyen hatásokkal járna a görögök euró zónából való kilépése. Francois Hollande francia elnök szerint arra nincs lehetőség, hogy az eurót megtartsák, miközben az EU-s szabályokat nem teljesítik.
- A január 9-i ukrán, orosz, német és francia találkozó előtt Francois Hollande védelmébe vette az oroszokat, és azt nyilatkozta egy francia rádiónak, hogy szerinte meg kellene szüntetni a szankciókat.
- 9 órakor az EKB ülést tart, ahol a görögök euró zónából való kilépésének lehetséges forgatókönyveit vehetik majd számba. A mai nap másik sarokpontja a 11 órakor érkező euró zónás inflációs adat lesz, hiszen a csökkenő olajár hatására akár mínuszba is csúszhat (várakozás -0,1%).

Olaj, arany
- A WTI 47 dollárra, a brent típusú kőolaj árfolyama pedig 50 dollár alá esett a globális aggodalmak és a negatív befektetői hangulat következményeként, miközben a spekulatív olajpozíciók aránya továbbra is meghatározó a piacon. Az olaj árfolyamának az sem nyújtott támaszt, hogy Barack Obama tegnap bejelentette, hogy nem támogatja a Keystone XL vezeték megvalósulását (Alaszka felől a Mexikói öböl irányába), pedig ismét kezdett úgy tűnni, hogy a legutóbbi elutasítást követően át fog menni a javaslat a törvényhozáson.
- Az arany árfolyama a kockázatkerülő befektetői hangulatban 1220 dollárig emelkedett.

Devizák
- Tovább erősödött a dollár az euróval szemben tegnap. Az EUR/USD kereszt az 1,1900-es szintről 1,1950-ig kapaszkodott vissza, hogy onnan 1,1850-ig bukjon alá.
- A forint további gyengülése elé sem gördítettek túl sok akadályt, aminek köszönhetően az EUR/HUF jegyzése a 318-as szintekről 320-ig emelkedett.

Távol-Kelet
- A Hang Seng 0,2%-ot emelkedett, a Shanghai index 0,3%-ot csökkent, miközben a Nikkei értéke nem változott érdemben.
- A MarketWatch értesülései szerint a január 20-21-ei ülésén a japán jegybank csökkentheti az idei, jelenlegi 1,2%-os inflációs célt az olajárak csökkenése miatt.
- Kínában elindult az első kizárólag online bank, mely főleg a KKV szektor számára nyújt hiteleket.

Határidős piacok
- Vegyes képet mutattak a határidős piacok ma reggel, de a főbb indexek (Dow, S&P, Nasdaq, DAX) mind a pozitív tartományban voltak.

Vállalati hírek
A BMW még a héten bejelentheti az i8-as modell vezeték nélküli (indukciós) töltésének a lehetőségét, ami az elektromos autók töltését tenné könnyebbé. A hírnek nincs árfolyamhatása.

A BMW legújabb 9-es sorozatáról szólnak a pletykák, amely a Mercedes-Maybach S600 ellenfele lenne. A 9-es sorozat gyártásáról még nem született döntés. A fejlesztés is egészen 2017-ig elhúzódhat, és csak utána indulhat el a gyártás. Az új luxusmodell nagyobb lenne bármelyik jelenlegi BMW-nél, és minden extrát tartalmazna, pl. lézeres fényszórókat és karbonszálas elemeket a karosszériában.
A Barclays a korábbi felülsúlyozásról egyenlő súlyozásra vágta vissza a BNP Paribas részvények ajánlását 52 eurós célár mellett.
A technológiai bemutatón, a CES-en a Daimler is képviseltette magát, és bemutatta az F 015 számú koncepcióautót, amely már önvezető lenne, és ennek eredményeként akár az első ülések is hátrafelé fordíthatóak lennének. A marketing szerint egy mozgó nappalivá alakítaná az autót az új koncepció. Bár a mostani még csak egy tanulmányautó, de várhatóan több megoldás is meg fog jelenni az utcai autókban is. Ezzel párhuzamosan a csoporthoz tartozó Mercedes bejelentette, hogy amerikai központját New Jerseyből Atlantába teszi át. A hírnek nincs árfolyamhatása.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.