BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nagyobb aktivitás várható a devizapiacon

Biztató lendülettel nyitotta a hetet az EURHUF, hiszen a hétfő délelőtt során elkezdett távolodni a 320-as szinttől a devizapár és egészen 318-ig menetelt. Azonban délutánra az erősödés megtorpant és újra gyengülésbe kezdett a magyar fizetőeszköz az euróval szemben - áll az Erste elemzésében.

Ma újra kinyitnak a tegnap zárva tartott amerikai piacok, így várhatóan a mai napon már nagyobb aktivitás mutatkozhat a magyar devizapiacon. Úgy tűnik, hogy az EURHUF árfolyam beszorult a 20 napos mozgóátlag (317,4) és a 320-as küszöb közé. Véleményünk szerint a forint erősödésének nagyobb a valószínűsége az euró ellenében, azonban jelentős elmozdulást az árfolyamban a csütörtöki EKB döntésig valószínűleg nem látunk majd.

Rövid hazai piaci áttekintés:
Hétfőn is folytatódott az új évet jellemző trend, azaz a hozamgörbe újra lejjebb tolódott. A rövid lejáratok hozamai vegyes képet mutattak, de érdemi elmozdulásról nem beszélhetünk. A 3 éves hozam 2 bázisponttal emelkedett, míg az 5, 10 és 15 éves lejáratokra jegyzett hozamok 5-7 bázisponttal mérséklődtek. A 10 éves magyar hozam így már 3,14%-ra süllyedt, amely új mélypontot jelent.

A mai nap során sor kerül a szokásos, heti rendszerességű három hónapos DKJ aukcióra. Újra 60 milliárd forint értékben kíván kincstárjegyet értékesíteni az ÁKK. A múlt héten látott aukciós eredményből kiindulva, a mai alkalommal is erős lehet a kereslet. Idén már kettő alkalommal került sor három hónapos DKJ értékesítésre az elsődleges piacon. Mindkét alkalommal 1,84%-os átlaghozam alakult ki az aukciók lezárultával.

Nemzetközi helyzetkép:
Martin Luther King napja miatt tegnap zárva tartottak az amerikai börzék.

Iránykereséssel telt a tegnapi nap az európai börzéken, aminek a vége egy pluszos zárás lett. A CAC 40 index 0,35%-ot, a FTSE 100 index 0,54%-ot, míg a DAX index 0,73%-ot emelkedett.

Ázsiában a Nikkei 2,1%-ot, a Hang Seng 0,5%-ot, a Shanghai 0,7%-ot emelkedett.

A WTI 47,3 dollárra süllyedt ma reggel, főleg a gyengébb kínai növekedési adatoknak köszönhetően. Eközben Irán is azt nyilatkozta, hogy az ország erős, és akár 25 dolláros hordónkénti olajárat is kibírnak. A piac a héten a készletadatokra fog figyelni elsősorban. A kínálat egyelőre rövidtávon tovább nő függetlenül az olaj árától. Az arany 1.280 dollárig erősödött annak ellenére, hogy a dollár erős volt ma reggel. A piac szerint gyengébb olajárnak kellene jönnie, ennek ellenére a nemesfém kereslete továbbra is masszív.

A korrekció jegyében telt a hét első kereskedési napja az EUR/USD számára, és sikerült 1,16 fölé kapaszkodnia a kurzusnak. A reggeli kereskedést azonban ismét dollárerősödés váltotta fel és 1,157-ig esett vissza a devizakereszt. A piacon kivárásra számítunk az EKB csütörtöki üléséig, de a hét második felében megnőhet a volatilitás, főleg ha tényleg elindul a kötvényvásárlási program.

Pozitív hangulat uralkodott a határidős piacokon ma reggel.

Hazai és nemzetközi hírek, makrogazdaság:
Angela Merkel szerint az EKB pénznyomtatási törekvései nem helyettesítik a gazdasági reformokat. Frankfurti beszédében azt hangsúlyozta, hogy a pazarló államok számára ez egy újabb ürügy lehet arra, hogy a kormányzatok elkerüljék a szükséges strukturális és munkaerőpiaci reformokat. A német jegybank elnöke is ellenzi az európai QE bevetését, mivel szerinte a veszteségek Németország nyakán maradnak. Makroadatok terén csupán a 11 órás német ZEW fogyasztói bizalmi indexre kell figyelnünk.

A negyedik negyedévben 7,3%-kal bővült a GDP értéke Kínában. Ezzel az egész éves növekedés 7,4% lett, elmaradva a 7,5%-os kormányzati várakozástól, de felülmúlva a 7,3%-os piaci várakozásokat. A mostani növekedési ütem a legalacsonyabb az elmúlt 24 évben, és az idei évben várhatóan tovább, 7% környékére csökkenhet. A GDP egyre lassabb mértékű növekedése normálisnak tekinthető. Kínában az ipari termelés decemberben 7,9%-kal bővült év/év alapon, felülmúlva a 7,4%-os várakozásokat. A kiskereskedelmi forgalom decemberben 11,9%-kal bővült, gyorsabb ütemben, mint novemberben, amikor még 11,7% volt a növekedés mértéke. Az IMF tegnap megjelent prognózisa szerint 2015-ben 6,8%-kal, 2016-ban pedig 6,3%-kal bővülhet a kínai GDP.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.