BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nem jött össze az abszolút többség a görög választáson

Megvoltak a görög választások, és jött a papírforma. Nyert a Sziriza. A hatalmas fölény ellenére így is csak 149 helyet szereztek meg, és még két képviselőre, azaz valamiféle koalícióra lesz szükség, hogy abszolút többségre tegyenek szert a parlamentben. Ez valószínűleg könnyedén meglesz. Ugyanakkor a Sziriza vezetője, Alekszisz Ciprasz újra tárgyalná a hitelfeltételeket - olvasható az Erste elemzésében.

Nem kis feladat áll a görög állam előtt, az idei első félévben 18,8 milliárd eurót kell kifizetni a hitelezőknek, amelyből februárban 3,7 milliárd esedékes. Ez pedig nehéz lesz úgy, ha nem kapnak hitelt, hiszen ez az összeg a GDP cirka 10 százalékára rúg. Így lehet aggódni, hogyan fognak alakulni a tárgyalások az európai intézményekkel. Ugyan egy estleges csődesemény már kevésbé érinti a piaci szereplőket, hiszen az adóságnak csak 15 százaléka köthető hozzájuk, de azért az 50 milliárd euró esetleges elvesztése okozhatna kisebb turbulenciát a piacokon. (Ez az EKB új vásárlási programjának mintegy egy havi összegére rúg.)

Közben a horvátok is léptek. Megszavazták a CHF/HRK árfolyam befagyasztását egy évre, 6,39-es árfolyamon. Mivel ezzel már korábban számoltunk, és az OTP-nek szerintünk kevesebb, mint 500 millió forintos veszteséget okoz, ezért ennek már árfolyamhatása nem kellene, hogy legyen. Ugyanakkor, forrong a régió. Romániában, akárcsak korábban Magyarországon, a devizahitesek tüntetést szerveztek, és így próbálnak meg hatni a kormányra, hogy valamiféle magyarhoz hasonló mentőcsomagot üssenek össze. Ez viszont már kellemetlenebb lehet az OTP-nek, hiszen mintegy 520 millió svájci frank hitel van még kint a háztartásoknál. Ezen még egy méretesebb, akár több 10 milliárd forintra rúgó veszteség is lehet, persze ne szaladjunk ennyire előre.

A DAX megcsinálta a kinézett 9.700 pontos szintet, majd onnan lefordult. A mai napon ez a mozgás folytatódhat a 10.454 és 10.502 pont közötti résig, amely első körös támasz lehet. A nagyobb támasz 10.100 pont környékén van. A BUX index pénteken egy doji-t csinált, ami általában egy fordulós jelzés. Így itt is déli irányú mozgásra számítunk. Az EUR/HUF kereszt pénteken tesztelte a 200 napos mozgóátlagot, ráadásul a 6 éves emelkedő trendcsatorna alsó éléhez is nagyon közel került ma reggel az árfolyam, hiszen 308,3 is volt az euró. Egyelőre viszont jól viselkedik az árfolyam a korrekcióban, így egyelőre csak óvatosan vásárolnánk eurót forint ellenében.

Nemzetközi hírek
USA

- Vegyesen mozogtak pénteken a vezető tengerentúli mutatók, a Dow Jones és az S&P500 index a nap végén esett egy nagyobbat (Dow -0,79%, Nasdaq 0,16%, S&P500 -0,54%).
- A feldolgozóipari beszerzési menedzser index januári előzetes értéke 53,7 pontra esett, ami elmarad az 54 pontos várakozásoktól.
- A függőben lévő lakásértékesítések 5,04 millió darabra emelkedtek decemberben, de az elemzők 5,08 milliós várakozását alulmúlták az adatok.
- A McDonald’s bevételei 7,3%-kal, 6,57 milliárd dollárra estek vissza éves alapon, miközben a piac 6,68 milliárd dollárt várt. Az egy részvényre jutó eredmény (EPS) 1,13 dolláros értéke is elmaradt az 1,22 dolláros prognózistól. A következő negyedéves eredmények is nyomás alatt maradhatnak, amit a menedzsment a beruházási program megvágásával orvosolna.
- A General Electric bevételei 4%-kal tudtak emelkedni, ezzel elérve a 42 milliárd dollárt. Az EPS 1 centtel haladta meg az elemzői becslésekben szereplő 55 centes értéket. A kilátások a devizaárfolyamok mozgása és az olaj üzletág csökkenő eredményessége miatt nem túl optimisták.
- Zárás után érkezik a Microsoft eredménye, a cégtől 75 centes eredményt várnak. Igaz, hogy az Apple csak holnap jelent, de már most új rekord eléréséről lehet hallani. Az UBS elemzője szerint a globális iPhone eladások 36%-áért Kína a felelős, amivel jócskán megelőzi a 24%-os amerikai részarányt.

Európa
- Az EKB döntés másnapján tovább folytatták az emelkedést az európai indexek. A FTSE 100 index 0,53%-os, a CAC 40 index 1,93%-os, a DAX index pedig 2,05%-os pluszban zárta a napot.
- Az unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője az Európa Tanács rendkívüli összehívását kérte csütörtökre a délkelet-ukrajnai támadások miatt. Angela Merkel vasárnap Vlagyimir Putyinnal folytatott beszélgetése során az orosz szeparatisták visszavonását kérte. A múlt heti szankciók lazítását tartalmazó dokumentum felülvizsgálata során Lettország és Lengyelország biztosan nem lesz megengedő kedvében a hétvégi nyilatkozatokat elnézve.
- A szavazatok 99,8%-nak feldolgozása után a Sziriza a voksok 36,3%-át szerezte meg, ami 149 parlamenti helyet jelent számára. Antonisz Szamarasz kormányfő Új Demokrácia pártja a szavazatok 27,8%-ával rendelkezik. A kormányalakításhoz szükséges abszolút többséget (151 voks) így nem sikerült megszerezni az EU ellenes pártnak, azonban a koalíciós tárgyalásokat már ma elkezdik a jobboldali Független Görögök pártjával (ANEL), amely a szavazatok 4,7%-át szerezte meg. A „B-terv” az Európa-barát balközép vagy a kommunista párt (KKE) lenne.
- Az új görög kormány máris újratárgyalná a nemzetközi hitelcsomag részleteit. Alekszisz Ciprasz, a Sziriza vezetője szerint Görögország búcsút inthet a megszorításoknak. A 240 milliárd eurós mentőcsomag utolsó részlete február végén esedékes, amit biztosan nem kap meg Görögország, ha nem teljesíti a korábban vállalt feltételeket. A részleges adósság elengedés vagy a hitel megállapodás átstrukturálása (alacsonyabb kamatok és/vagy futamidő hosszabbítás) jelen pillanatban a legvalószínűbb forgatókönyv a piac szerint, míg a Grexit, azaz az unióból való kilépés lehetősége egyre inkább csökken az elmúlt napok retorikája alapján.
- Harmadszorra is nekifut az IAG az Aer Lingus felvásárlásának. Legutóbb 2,2 eurót ajánlottak az ír légitársaságért részvényenként. Az 1 milliárd fontos legfrissebb ajánlat részvényenként 2,5 eurót jelent, ami még mindig 5 centtel kisebb a Rayanair ajánlatánál (2,5 euró készpénz és 5 centes osztalék).
- A német IFO üzleti bizalmi index mellett euró zónás kiskereskedelmi adat érkezik a mai napon.

Olaj, arany
- Korrigálni kezdett az arany, miután érintette az 1300 dollárt, ami 5 éves csúcsnak felel meg, 1292 dollárig esett a nemesfém árfolyamának jegyzése. A héten elsősorban a Görögországgal kapcsolatos hírek mozgathatják majd az arany árfolyamát.
- Tovább folytatódik a WTI típusú kőolaj árfolyamának esése, amit ma reggel már 44,8 dolláron jegyeznek. A ma reggeli készletadatok alapján az olajszármazékok készletállománya 4,02%-kal növekedett decemberben Kínában, főként a dízel esetében volt jelentős mértékű emelkedés.

Devizák
- A múlt hét második felében látott mélyrepülés után a reggeli kereskedésben már erősödni tudott az euró, a görög választások eredményének ellenére. A brit pénzügyminiszter úgy fogalmazott, hogy a baloldali Sziriza párt győzelme „gazdasági bizonytalanságot” okozhat Európában, azonban az eredmény nem okozott meglepetést, így nem valószínű az euró további gyengülése rövidtávon. A pénteki 11 éves mélypont után, technikai alapon az 1,15-ös szintet is visszatesztelheti az EUR/USD.
- A forint szárnyalása folytatódott a pénteki kereskedésben, és egészen a 200 napos mozgóátlagig (309,6 forint) esett az EUR/HUF kurzusa. A támaszról visszapattant az árfolyam, és 310,3-ig korrigált a hajnali kereskedésben. Ha folytatódik a korrekció, akkor a 315-ös szintet tesztelheti vissza a kurzus.
- Az olaj további zuhanásának köszönhetően a norvég korona folytatta a gyengülést a dollárral szemben. A kurzus 7,8 felett is járt, ami azt jelenti, hogy hamarosan 13 éves mélypontra kerülhet a norvég fizetőeszköz.

Távol-Kelet
- A Nikkei 0,2%-ot, a Hang Seng 0,1%-ot csökkent, míg a Shanghai index 0,5%-ot emelkedett.
- A várt 11,2% helyett 12,9%-kal haladta meg a decemberi export az egy évvel korábbi értéket. Az import a várt 2% helyett, csak 1,9%-kal bővült. Az exportot elsősorban az Amerikába irányuló autószállítások és a Kínában értékesített elektronikai termékek húzták fel. Az exportot továbbra is a gyenge jen árfolyam támogatja. Az import várttól kissé elmaradó bővülésének fő oka az energiahordozók alacsony ára.
- A japán jegybank elnöke a davosi konferencián arról beszélt, hogy újabb jegybanki intézkedések esetén kreatívnak kell lenniük, ami akár új eszközök bevezetésére is utalhat, azonban ezeket nem részletezte Kuroda.
- A Sony elhalasztotta negyedéves eredményének közzétételét, mivel a nemrégiben elszenvedett szoftvertámadást követően pénzügyi rendszereinek egy részét is leállította. A szabályozó hatóságok március 31-ig adtak haladékot a vállalatnak. A Sony február 4-én sajtótájékoztatót fog tartani, ahol ismertetik a negyedévre vonatkozó pénzügyi előrejelzést.

Határidős piacok
- Az amerikai határidős indexek a negatív tartományban voltak ma reggel, míg az európaiak vegyes képet mutattak. A DAX határidő mínuszos.

Vállalati hírek
- A horvát kormány a vártnak megfelelően 6,39-es CHF/ HRK árfolyamon egy évre befagyasztotta a frankhitelek törlesztési árfolyamát. Ez számításaink szerint 0,5 milliárd forintot, vagyis részvényenként 2 forintot jelent az OTP-nek, ami már beárazódott, így árfolyamhatásra nem számítunk.

Az Adidas 280 millió dollárért értékesítette a Rockport cipőmárkát, ami kilógott az cég portfoliójából, mivel nem sporteszközökkel forgalmazik. A vevő egy újonnan létrehozott cég, amit a Berkshire Partners és a New Balance alapított. A tranzakciót várhatóan 2015 végén fogják lezárni. A 2014-es eredményben a Rockport számai nem folytatódó tevékenységként kerülnek elszámolásra. Az Adidas egyúttal közölte a 2014-es eredmény főbb számait is. Ezek szerint 14,8 milliárd eurós árbevételt ért el a vállalat, felülmúlva a 14,7 milliárd eurós várakozásokat. Az adózott eredmény a leányvállalat értékesítését és a goodwill hatásokat kiszűrve 650 millió euró lett, ami megfelel a várakozásoknak. Devizahatásoktól szűrve 6%-kal növekedett a cég árbevétele 2014-ben. A negyedik negyedévben kétszámjegyű növekedést ért el az Adidas Kínában, Latin-Amerikában és Nyugat-Európában is. A vártnak megfelelő eredmény és a profilba nem illeszkedő vállalat értékesítése pozitív katalizátora lehet az árfolyam emelkedésének. A részletes negyedik negyedéves eredményt március 3-án fogja publikálni a cégcsoport.

A korábbi pletykáknak megfelelően a Banco Bilbao 1,46 milliárd euróért értékesítette a kínai Citic bankban meglévő 4,9%-os részesedését, de még így is maradt 4,7%-a.

A Reuters értesülései szerint a Banco Santander tárgyalásokat folytat az Alior Bank 26%-os tulajdonrészének megvásárlásáról. Az akvizícióval kapcsolatban további részletek egyelőre nincsenek.

A Nomura szerint az alacsony olajárak miatt kihívásokkal teli éve lehet idén az európai vegyiparnak. A BASF besorolását semlegesről csökkentésre rontotta a Nomura.

A JPMorgan semlegesre rontotta a Deutsche Post-ra vonatkozó besorolását, 28 eurós célárfolyam mellett. Szerintük a Deutsche Post 2015-ös eredmény előrejelzése nehezen értelmezhető.

A BMW útjára lép a Volkswagen. Január elején jelentette be a BMW, hogy 820 millió dolláros támogatást ad a kínai kereskedőknek a készlettartási költségek enyhítése céljából. A Volkswagen menedzsmentje is hasonló döntésre jutott, már ami a támogatást illeti (keretösszeg egyelőre nem ismert), sőt abban is partnernek mutatkoznak, hogy csökkentsék az értékesítési célszámokat.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.