BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Gyengülő pályán maradhat az euró

Tegnap folytatatta az EURHUF árfolyam a 305-ös küszöbhöz vezető útját, ahol újra megtorpant - írják az Erste elemzői.

Továbbra is külső tényezők, mint például az Európai Unió és Görögország közötti tárgyalások, illetve az Ukrajnában zajló események befolyásolhatják a kereskedés irányát a magyar devizapiacon. Amennyiben kedvező hírek látnak napvilágot Görögország, illetve Ukrajna esetében, az a forint erősödését eredményezné.

Érdemes megemlíteni, hogy kedden tartja az MNB Monetáris Tanácsa a kamatdöntő ülését. Februárban még nem számítunk arra, hogy változzon az alapkamat szintje, azonban az ülést követő közlemény szövegezése már tartalmazhat utalást arra vonatkozóan, hogy márciusban kamatcsökkentésre szánja-e el magát a Tanács.

Az EURHUF devizapár a mai napon is folytathatja a 305 és 310 közötti sávban való lebegést.

Rövid hazai piaci áttekintés:

A szerdai jelentős hozamemelkedést követően csütörtökön már a kötvényhozamok esését láthattuk. A 3, 5, 10 és 15 éves papírok másodpiaci hozamai 10-13 bázisponttal lettek alacsonyabbak. A 10 éves futamidejű kötvény hozama 3,25% volt.

A tegnapi aukció rendben zajlott, a magyar papírok iránti kereslet jó volt, azonban nem beszélhetünk kiemelkedően erős érdeklődésről. A legnépszerűbb papír az 5 éves kötvény volt, ebben az esetben az eredeti kerethez képest ráemelt az ÁKK, így a 20 milliárd helyett 29 milliárd forint értékben vont be forrást, az átlaghozam pedig 2,72% lett. Összesen 64 milliárd forint értékben értékesített kötvényt az adósságkezelő. A délutáni nem-kompetitív aukción további 16,28 milliárd forint értékben adott el állampapírt az ÁKK.

Nemzetközi helyzetkép:

Nem voltak nagy mozgások tegnap az amerikai börzéken. A nyitás után felfelé indultak az indexek, de csak a Nasdaq-nak sikerült a pozitív oldalon zárnia (Dow -0,24%, Nasdaq 0,38%, S&P500 -0,13%).

Vegyes teljesítményt tudtak felmutatni az európai tőzsdék. A FTSE 100 index 0,13%-os mínuszban, a DAX index 0,37%-os pluszban zárt.

Ázsiában a Nikkei index 0,4%-ot emelkedett. A Hang Seng és a Shanghai index is zárva tartott ma. Hongkong hétfőn már újra kinyit, azonban a Shanghai tőzsdére majd csak szerdán tér vissza az élet a kínai holdújév miatt.

A WTI 51,4 dollárra erősödött a tegnapi naphoz képest, amikor jellemzően 50 dollár alatt volt a kurzus. A tegnapi adatok szerint 425,6 millió hordóra nőtt az USA nyersolajkészlete, ami 1982 óta a legmagasabb (innentől kezdve gyűjti a heti adatokat az EIA). A piac ma a Baker Hughes cég által publikált fúróeszköz számra fog figyelni, ami várhatóan további csökkenést fog előrejelezni. Szaúd-Arábia közben napi 10 millió hordóra tornázta fel termelését, ami évek óta a legmagasabb. Az arany kurzusa lényegében változatlan maradt 1.207 dolláros áron. A piac a görög eseményekre figyel elsősorban, igaz, a többség meggyőződése, hogy lesz megállapodás a hitelezők és a görögök között.

Az EUR/USD devizapár tegnap felszúrt a 30 napos mozgóátlagig (1,145), ahonnan éles fordulat következett és 1,136-ig süllyedt zárásra a kurzus. A ma reggeli órákban is folytatódott a dollár erősödése, és 1,134-ig esett az árfolyam. A görögökkel kapcsolatos további bizonytalanság miatt állt gyengülő pályára az euró.

Az amerikai határidős indexek a negatív tartományban voltak ma reggel, míg az európaiak vegyes képet mutattak. A DAX mínuszos volt.


Hazai és nemzetközi hírek, makrogazdaság:

Az USA-ban a Philadelphiai Fed index a korábbi 6,3 pontról egy éve nem látott szintre, 5,2 pontra esett vissza februárban, miközben a piac 9 pontra számított. A heti friss segélykérelmek száma a vártnál jelentősebb mértékben, 21 ezer fővel 283 ezerre csökkent a tengerentúlon, miközben a várakozások 290 ezerről szóltak.

Európában továbbra is meghatározó jelentőséggel bírnak az Ukrajnában zajló események. Mariupol környékén komoly harcok bontakoztak ki a kijevi kormányerők és az oroszbarát szeparatisták között. A Donyecki Népköztársaság vezetője a múlt heti minszki tűzszüneti megállapodás felmondásával fenyegetőzik. Mindeközben újabb orosz segélykonvoj indult el Kelet-Ukrajna felé. A görög kormány benyújtotta a jelenlegi hitelszerződés 6 hónapos meghosszabbításhoz szükséges dokumentumokat a saját feltételeikkel, ami biztosan nem felel meg Németország szájízének. A szlovák és a lett pénzügyminiszter mellett a finn miniszterelnök is nemtetszését fejezte ki, sőt Robert Fico utalt arra, hogy a grexitet nyugodtan fogadná. Az európai beszerzési menedzser indexek mellett az Eurócsoport tanácskozásán elhangzottakra lesz érdemes figyelnünk.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.