BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A régióval együtt gyengült a forint

A múlt hétvégi erősödés után korrekció történt a forint árfolyamában. A 302-es szintekről 305-ig gyengült a hazai fizetőeszköz - olvasható az Erste elemzésében.

Az eset nem egyedi, ugyanis a régióban a többi devizanem együttmozgását figyelhettük meg, a forint a török lírával mutatott együttmozgást az EURHUF. A nap folyamán nemzetközi szintérről nem várunk jelentősebb adatközlést, ahogy magyar oldalról sem érkezik fontos adat. Ma reggel minimális elmozdulás mellett az erősödés irányába fordult a kurzus, így véleményünk szerint a forint továbbra is 302-306 között mozoghat. Technikai alapon az erősödést a 301,5-ös szint jelenthet akadályt, a gyengülést pedig a 20 napos mozgóátlag (306) foghatja meg.

Rövid hazai piaci áttekintés:

A másodpiaci hozamgörbe további laposodásának lehettünk szemtanúi tegnap. Az 5, 10, 15 éves papírok esetében 5-8 bázispontos csökkenés történt.

Ma 3 hónapos DKJ aukciót tart az Államadósság Kezelő Központ, 50 milliárd értékben lehet vásárolni.

Nemzetközi helyzetkép:

Amerikában a Nasdaq index 5000 pont fölött is járt, amire 2000 márciusa óta nem volt példa, amikor is a dotkom lufi időszakát éltük.

Korrigáltak az európai tőzsdék az elmúlt napok emelkedése után. A CAC 40 index 0,7%-os mínuszban fejezte be a kereskedést, míg a FTSE 100 és a DAX index nulla körüli szinten zárt.

Negatív hangulatban telt a kereskedés Ázsiában: a Nikkei 0,1%-ot, a Hang Seng 0,3%-ot, a Shanghai index 1,3%-ot csökkent.

A WTI-Brent különbség tegnap jelentősen csökkent, miután olyan hírek láttak napvilágot, hogy a jelentős, 13 dolláros különbség miatt ismét elindulhat az arbitrázs az USA központi területei és a tengerpart között. Lényegében ez a Brent gyengülésében testesült meg, míg a WTI továbbra is 50 dollár körül maradt, és az északi-tengeri iránymutató olajfajta ára is mintegy egy dollár/hordó szinttel esett. Az amerikai finomítói szektor sztrájkja miatt továbbra is gyenge a WTI kereslete, így az árfolyam ma reggel 49,95 dollár volt.

Az arany 1210 dollárig süllyedt ma reggelre. Az erős dollár és az emelkedő részvényárak csökkentette az arany iránti keresletet. Az arannyal párhuzamosan az ezüst is kéthavi mélypontjára süllyedt tegnap. A kereskedés elején egészen 1200 dollárig süllyedt az arany ára, majd később némi enyhe korrekciót figyeltünk meg.

Az elmúlt napokban ismét csak minimális elmozdulás tapasztalható az EURUSD árfolyamában, ahogy azt februárban, már több alkalommal is láthattuk. A devizapárt 1,12-es árfolyamon jegyzik.

A határidős piacok Európában enyhe emelkedést, Amerikában kis mínuszt mutatnak.


Hazai és nemzetközi hírek, makrogazdaság:

A mai napon egyedül a New York-i Fed index statisztikájára kell figyelnünk a tengerentúl esetében.

Az EKB szóvivője szerint nincs pontos időpont rendelve a QE program elindításához, de március folyamán biztosan lehet számítani a 60 milliárd eurós likviditásra.

Februárban 0,3%-os mínuszt mutatott az eurózóna fogyasztói árindexe a januári -0,6% után. Továbbra is az energiaárak csökkenése húzza vissza az inflációs mutató értékét.

Az ausztrál jegybank 2,25%-on tartotta az alapkamatot viszont megemlítette a további monetáris lazítás lehetőségét is. A várakozások már ebbe az irányba mutattak. A tartás hírére az ausztrál dollár erősödéssel reagált.

Kínában csütörtökön kezdődik az éves Országos Népi Gyűlés, amelytől további gazdasági (fiskális) reformokat várnak. A fiskális politikai reformok mellett elsősorban az állami tulajdonú vállalatok tekintetében számítanak valamilyen politikai változásra az elemzők. A gyűlésen hivatalosan is bejelenthetik a 7%-os GDP arányos növekedési célt, melyet kommunikáció szintjén már eddig is többször hangoztattak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.