BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Élet a Brexit után

Ráijesztettek a piacokra a kilépés mellett döntő brit választópolgárok, kétnapos vérfürdő volt a részvényeknél. Kedden azonban már érezhetően javult a hangulat, úgy tűnik, hogy csillapodik az első pánik.

Alaposan meglepte a tőkepiaci befektetőket a múlt héten, hogy a britek többsége az EU-ból való kilépésre szavazott, a piaci szereplők többsége ugyanis szinte biztosra vette, hogy a maradáspártiak kerülnek fölénybe. Ennek megfelelően több eszközosztályban a 2008-as vagy az 1987-es krachhoz hasonló mozgásokat láthattunk, a font és a feltörekvő országok devizái jelentősen gyengültek, a részvényárfolyamok zuhantak, a menedéktermékek, így az arany, a japán jen vagy a fejlett országok kötvényei viszont nagyot erősödtek.

A befektetők elsősorban a részvénybefektetéseiket rendezték át, menekültek a pénzügyi szektor és a légitársaságok papírjaiból, de a ciklikus iparágak, az autógyártók és a vegyipari cégek részvényárfolyamai is nagyot estek, két nap alatt összesen közel 3000 milliárd dollárral csökkent világszerte a tőzsdei cégek piaci kapitalizációja. Ilyenre korábban soha nem volt példa, még a 2008-as válság idején sem menekítették ki a befektetők hasonló ütemben a tőkéjüket a részvénypiacokról. Az európai tőzsdék nagyot zuhantak, a vezető német részvényindex 10, a francia 11, az olasz és a görög 16 százalékot zuhant két nap alatt, az európai légitársaságok 17–33, az autógyártók 11–19 százalékot estek, a brit piacon is nagy kitettséggel rendelkező turisztikai cégek értéküknek közel negyedét veszítették el.

Kétnapos vérengzés után több elemzőház is arra figyelmeztetett, hogy az esés rövid távon túlzó lehet; kedden meg is érkeztek a vevők, és nem meglepő módon elsősorban azoknak a vállalatoknak a részvényárfolyamai emelkedtek nagyot, amelyek a zuhanásban is élen jártak, miközben az esésben relatíve jól teljesítő amerikai részvényindexek, melyek két nap alatt csupán 5 százalékot estek, mérsékeltebben korrigáltak. A befektetők keresték a referendum után szétvert brit bankok, az európai autógyártók és a légitársaságok papírjait, a kedd nagy nyertese a Lloyds lett 6 százalékos szárnyalással, mellette a Barclays, a Lufthansa és az easyJet szerepelt jól.
A kilátások azonban nem túl biztatók, a nagy elemzőházak többsége recessziót jelez előre Nagy-Britanniában ez év második felére, ami pedig az eurózónát is visszafogja. Az USA növekedése is tovább lassulhat, ez pedig a vállalati profitok további esését hozhatja. Ez esetben akár évekig nyomás alatt maradhatnak a részvényárfolyamok.

Soros a Deutsche Bank ellen fogadott

A Soros György tulajdonában lévő Soros Fund Management mintegy 7 millió részvénnyel short pozíciót vett fel a Deutsche Bankban, miután a britek kilépési döntését az európai banki részvények is megsínylették – írja a Bloomberg. A pénteken felvett pozíció értéke a lap szerint a német nagybank részvényeinek 0,51 százalékát teszi ki, azt azonban nem tudni, hogy Soros alapja milyen árnál nyitotta azt meg. A Deutsche Bank részvényei a pénteki napot 14 százalékos mínuszban, 13,37 eurónál zárták. Ha Sorosék a legmagasabb napi árfolyamnál, 13,95 eurós szintnél nyitották a short pozíciót, akkor a 0,51 százalékos részesedés mintegy 98 millió euró értékű pozíciót jelenthet.


Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.