BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egyszer fent, egyszer lent

A nap nyertese: arany

Miközben a részvénypiaci befektetők elbizonytalanodtak hétfőn, és a nyugat-európai tőzsdéken esések bontakoztak ki a hét első kereskedési napján, az arany árfolyama emelkedésbe kapcsolt. Több mint egy százalékkal emelkedett azt követően, hogy az amerikai elnökválasztás után jelentősebb esést szenvedett el az aranyár, ezzel a fontos 1190-es technikai szinthez ért, ami a múltban többször támaszként és ellenállásként is szolgált. A hét végi olasz népszavazással kapcsolatos bizonytalanság is vonzóvá tehette az aranyat, amely menedéknek számít a befektetők szemében a kockázatos időszakokban. Az amerikai elnökválasztás óta két számjegyű esést szenvedett el az arany árfolyama, miután a jó hangulat közepette inkább adták a befektetők a menedéktermékeket, és az amerikai deviza erősödése sem kedvezett a dollárban jegyzett nyersanyagáraknak.


A nap vesztese: Aberdeen

Közel 3 százalékot esett hétfőn az Aberdeen Asset Management vagyonkezelő árfolyama azt követően, hogy közzétette eredményeit. A bevétele egymilliárd font volt, 14 százalékkal csökkent az előző évhez képest. Ez nem okozott meglepetést, ugyanis egybeesett az elemzői konszenzussal, de a társaság az összes eszközosztály szintjén a tőkekiáramlástól szenvedett. Az adózás előtti eredménye 352,7 millió font lett, 28 százalékkal kevesebb, mint egy évvel ezelőtt. A piaci várakozás 350 millió font volt, így a profit sem okozott csalódást. További jó hír, hogy az előzetes spekulációkkal ellentétben a menedzsment fenntartja a részvényenkénti 19,5 pennys osztalékát. Az árfolyamesés oka, hogy a menedzsment aggodalmát fejezte ki a 2017-es évvel kapcsolatban az olyan politikai és gazdasági események tükrében, mint Donald Trump megválasztása és a Brexit.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.