BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A kínaiak nem örülnek Trumpnak

Donald Trump győzelme után az amerikai részvényindexek ralijától volt hangos a világ, az ázsiai tőkepiacok befektetői viszont egyáltalán nem örülhettek a republikánus politikus megválasztásának

A feltörekvő ázsiai részvényindexek már-már kiheverték az év eleji pánikot november 8-ig, amikor Donald Trump megnyerte az Egyesült Államok elnökválasztását: a hongkongi Hang Seng index 4,54 százalékos emelkedést produkált az év eleje óta, és a sanghaji SSE Composite is már „csak” 11,06 százalékos mínuszban volt az év eleji pánik ellenére. A Magyarországon kezelt, feltörekvő Ázsiában befektető részvényalapok is szépen emelkedtek a választásokig, legtöbbet a K&H Ázsia hozta befektetőinek: 9,03 százalékot produkált, még a leggyengébben teljesítő Generali IC Ázsiai Részvény is 2,98 százalékot hozott.

A választások után lefelé vették az ázsiai alapok és indexek is az irányt. Közvetlenül a választás másnapján a kínai Shanghai Composite 0,62 százalékot esett, míg a hongkongi Hang Seng 2,16 százalékot. Az említett alapok is eséssel reagáltak, legnagyobbat a K&H esett, 2,18 százalékos mínusszal, míg legkisebbet a Pioneer Aranysárkány, amely 1,52 százalékos mínusszal teljesítette a választás utáni kereskedési napot.

Miután megválasztását bejelentették, Donald Trump folytatta a piacbefolyásoló „üzengetését” a Twitteren. A Kínáról szóló bejegyzéseit az ázsiai ország részvényindexei egyáltalán nem díjazták. Miután beszélt Tajvan elnökével telefonon, a kínaiak élesen bírálni kezdték, erre pedig a republikánus politikus a Twitteren írta meg válaszcsapását: bírálta, hogy leértékelték a jüant, és közölte, hogy megadóztatták az amerikai termékeket, és katonai komplexumot építettek a Dél-kínai-tengerre.

 

Erre az SSE Compo­site 1,21 százalékos, a Hang Seng pedig 0,26 százalékos eséssel reagált, a legjobban teljesítő alap, a Generali Főnix is 0,83 százalékot veszített, a legnagyobb eséssel pedig a K&H Ázsia reagált, 1,19 százalékkal került lejjebb az árfolyama.

December 17-én a kínaiak elfogták az Egyesült Államok víz alatt járó drónját, Trump pedig nemcsak az esemény megtörténtét említette meg a Twitteren, hanem később azt is megírta, hogy hagyni kellene a kínaiaknak, hogy megtartsák a szerkezetet. A Shanghai Composite 1,2 százalékot esett, a Hang Seng pedig 3,24 százalékot, a régióban befektető magyar alapok közül egy volt, amely nem esett, a K&H Ázsia, a legrosszabbul a Pioneer Aranysárkány reagált mínusz 0,61 százalékkal.

Bár a kínai indexek összességében mínuszt mutatnak Donald Trump megválasztása óta, a régiós magyar részvényalapok (amelyek nemcsak kínai papírokat tartalmaznak, hanem a többi közt Indiába, Malajziába, Indonéziába is befektetnek) mind pluszban vannak az esések ellenére, legjobban eddig a K&H Ázsia alapja teljesített a választások óta, 3,06 százalékos hozammal.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.