BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Újabb Zsil-völgyi szénbányákat zár be Bukarest

Bezárja idén a román kormány a Zsil völgyében lévő lupényi és a lónyai szénbányát – derül ki a bukaresti energetikai szaktárca legújabb törvénytervezetéből. Bukarest már régóta tervezi az említett kitermelések leállítását, most pedig az Economica.net román gazdasági szakportál szerint mintegy 200 millió lejt (14 milliárd forintot) szán a négy Zsil-völgyi szénbányát és két hőerőművet üzemeltető Vajdahunyadi Energetikai Komplexum támogatására. Az összeget az állami költségvetésből különítették el, és abból 132 milliót költenek a kőszénből származó bevételkiesés ellensúlyozására, a fennmaradó rész a bányabezárással járó rendkívüli kiadásokat fedezi.

A vajdahunyadi komplexum bányáiban és erőműveiben hatezer alkalmazott dolgozik, a vállalat azonban drámaian eladósodott. Tartozásai 1,5 milliárd lejre rúgnak, s a társaságnak már a tavalyi esztendő végén annyira válságos volt a gazdasági helyzete, hogy a fizetésképtelenség és a csőd határán egyensúlyozott.

A lónyai és a lupényi bánya bezárását az Európai Bizottság is szorgalmazta, mint ahogy minden, az Európai Unió területén működő veszteséges kitermelés megszüntetését. A petrilai tárnák tavalyelőtti bezárása után a Zsil-völgyi bányászat felszámolása most először a lupényi kitermelés leállításával folytatódik, ahol ezer alkalmazottat küldenek el. Annak ellenére, hogy Vasile Paduraru lónyai szakszervezeti vezető azzal érvel, hogy a bányájuk másfél millió lejnyi befektetés mellett még 25 évig termelhetne, mivel a kőszénrétegekhez alig kellene lefúrni.


Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.