Jól megy a kockázati paritási alapoknak

A kockázati paritás egy passzív befektetési stratégia, amelynek népszerűségét Ray Dalio – a világ legnagyobb hedge fundjának, a Bridgewaternek az alapítója – növelte a pénzügyi válság után. Egyre több forrás áramlott az alapokba, nagyjából 200 és 600 milliárd dollár, a pontos összeg attól függ, hogy melyik alap hova sorolja magát. Az alapokat alkotó eszközöket matematikai módszerekkel, volatilitás szerint állítják össze, gyakran alkalmaznak tőkeáttételt annak biztosítására, hogy a különböző eszközosztályok egyenlő mértékben járuljanak hozzá a megfelelő hozamhoz. A Salient Risk Parity Index tavaly szeptemberi csúcsára emelkedett, és idén eddig 5 százalékot szedett magára. Az AQR kockázati paritási alapja még jobb eredményt ért el 2017-ben, 6,75 százalékkal ralizott – írja a Financial Times. Összehasonlításként az S&P 500 idén összesen 7,8 százalékkal erősödött.

A Salient mutató az elmúlt öt évben 28,2 százalékkal, tíz év alatt pedig 58,6 százalékkal kapaszkodott feljebb. Az S&P 500 ez idő alatt 81, illetve 56,2 százalékot ért el.

„A kockázati eszközök jól teljesítettek ebben az évben, a múlt heti visszaesés ellenére. A kötvényekre sem lehet panasz, és a nyersanyagokkal sem történt semmi szörnyűség” – mondta a lapnak Roberto Croce, a Salient stratégája, az alap létrehozója.

A kockázati paritási alapoknak rendkívül diverzifikált a portfóliójuk, így hosszú távon is jól teljesíthetnek bármilyen piaci környezetben. Időről időre egyensúlyba hozzák az állományokat volatilitási szempontból. Ezzel biztosítják, hogy a különböző eszközosztályok egyenlő kockázattal szerepeljenek benne.

Ray Dalio olyan konstrukciót hozott létre, amely „húsz év múlva is észszerű lesz, pedig senki sem tudja ilyen távon megjósolni a növekedést vagy az inflációt” – közölte a Bridgewater az alap létrejöttéről.

Ennek ellenére néhány befektető és elemző már régóta aggódik a stratégia népszerűsége miatt, szerintük pont a fix volatilitással lehetnek problémák. Úgy vélik, hogy egy esetleges piaci turbulencia esetén tovább fokozhatják a piac sérülékenységét.

Az alapkezelők a portfólió kockázatát ugyanis úgy igyekeznek állandó szinten tartani, hogy amikor a részvénypiaci volatilitás, azaz az árfolyamok ingadozásának mértéke megemelkedik, csökkentik a részvények súlyát annak érdekében, hogy a kockázat, azaz a szórás ne változzon. Ez pedig egy önerősítő folyamat, nagy esések újabb eladásokra kényszerítik az ilyen típusú befektetőket.

Paul Tudor Jones, a hedge fundok egyik úttörője a kockázati paritást a „portfólióbiztosításhoz” hasonlította, amely nagy pusztítást okozott az 1987-es, fekete hétfőként elhíresült tőzsdei összeomlás alkalmával. „A kockázati paritás még egy ütést mérhet a csökkenésre” – mondta Jones egy konferencián.

Roberto Croce szerint nagyon kevesen szánnak annyi időt az egészre, hogy igazán megértsék. „Ennek ellenére az intézményi befektetők és a nyugdíjalapok sem aggódnak, és befektetnek a kockázati paritási alapokba. Az egész teljes gőzzel halad előre” – tette hozzá.