BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Erre számítanak a tőzsde szakértői

Emelkedésre számítanak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) kedden az MTI-nek nyilatkozó elemzők.

Kiss Mónika, a Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint kedvező nemzetközi hangulatban a BUX index ismét a 36 000-es szintet tesztelheti, ami csúcsértéknek számít. Folytatódhat a Richter emelkedése – jelezte. Rövid Szabolcs, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője elmondta: az amerikai tőzsde új csúcson zárt, Európa is új csúcsra vár. Folytatódhat a jó hangulat, így emelkedés várható a BÉT-en is.

Az OTP-részvények árfolyama is közel van a csúcsértéknek számító 10 970-es szinthez, ahogy a Richter-papírok árfolyama is a 7250 forintos történelmi csúcshoz, ami éves maximumérték is egyben – jelezte. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 435,94 pontos, 1,23 százalékos emelkedéssel, 35 948,41 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 7,1 milliárd forint volt. A Mol 510 forinttal, 2,37 százalékkal 22 015 forintra erősödött, 1,7 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 150 forinttal, 1,64 százalékkal 9280 forintra nőtt, forgalmuk 2,3 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 7 forinttal, 1,51 százalékkal 470 forintra emelkedett, forgalma 331,2 millió forint volt. A Richter-papírok 60 forinttal, 0,83 százalékkal 7190 forintra gyengültek, forgalmuk 2,5 milliárd forintot ért el.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.