BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Dúl a háború a dollár és az euró között

Az elmúlt napokban heves volatilitást váltottak ki a devizapiacon a jegybankárok nyilatkozatai, ennek hatását a kötvénypiacon is érezni lehetett. Egy nagyobb dollárkorrekció még benne van a levegőben, de az euró erősödése is véget érhet.

Az elmúlt napokban ismét erőre kapott a dollár az euróval szemben, és sikerült egy látványosabb korrekciót felmutatnia a tengerentúli fizetőeszköznek. Már itt volt az ideje ennek a mozgásnak, mert az euró a múlt héten egy éve nem látott csúcsra tört, és az elmúlt hónapokban semmi nem tudta megállítani a közös európai fizetőeszköz erősödését.

Pedig a Fed június közepén újabb 25 bázispontos kamatemelés mellett döntött, a célrátát az 1–1,25 százalékos sávba emelve. A kamatemelés-sorozat a jövőben is folytatódik, idén még várható egy, jövőre pedig három további emelés. A tengerentúli jegybank a mérlegfőösszeg csökkentését is bejelentette, ami gyorsuló ütemben valósulna meg. A kezdeti havi 10 milliárd dollárról 50 milliárd dollárra emelkedne a kivezetett pénz összege. Ezek az intézkedések azonban nem okoztak meglepetést a piacnak, és nem tudták megfordítani az euró-dollár devizapár hónapok óta tartó trendjét.

Janet Yellen és Mario Draghi jegybankelnökök egyelőre külön úton haladnak. Forrás: AFP

A zöldhasú mélyrepülése múlt héten erősödött fel igazán, Mario Draghi szavait követően jóllehet, az Európai Központi Bank (EKB) elnökének beszéde nem tartalmazott olyan információkat, amelyektől az eurónak látványos erősödésbe kellett volna kapcsolnia. Draghi beszélt ugyan arról, hogy az elmúlt évek gazdasági fellendülése lehetőséget ad a stimulus csökkentésére, de a program kivezetésének időpontjával kapcsolatban nem mondott lényegi információt. A piac azonban várja, hogy elkezdődjön a szűkítés, ezért az erre utaló kijelentések heves piaci mozgásokat válthatnak ki. Egyes források szerint Draghi arra akarta felkészíteni a piacot, hogy az év második felében már elindulhat a gazdaságélénkítés csökkentése.

Az euró heves erősödése és a jegybankárok nyilatkozatai az állampapírpiacon is nagyobb kilengéseket okoztak. A német 10 éves államkötvény hozama intenzíven emelkedni kezdett, és elérte az 50 bázispontos szintet, amelyet már többször is megközelített az év folyamán. Ennek áttörése több mint kétéves maximumot jelentene, és nagy tere nyílna a 10 éves hozam további emelkedésének. A jegybankok nagyon laza monetáris politikája és az inflációs környezet miatt eddig alacsonyak voltak a kötvénypiaci hozamok, de a tengerentúlon már elindult a szigorítás. Valószínűleg az eurózónában sem kell már sokat várni erre, mi­után az inflációs számok alakulása is ad egy kis mozgásteret az EKB-nak. Az amerikai 10 éves hozam esetében szintén láthatók már a fordulós jelzések. A 2,1-es mélypontról 2,34 százalékig száguldott a kötvény hozama, ez technikai értelemben a hónapok óta tartó eső trend végét is jelentheti.

Az euró-dollár devizapár mozgása izgalmasan alakulhat a közeljövőben. A tengerentúli jegybank kamatemeléseinek ellenére az év eleje óta folyamatosan gyengül a dollár. Bár a politikai döntéshozók jellemzően nem szokták kommentálni saját országuk devizájának árfolyamát, Donald Trump ezt korábban mégis megtette, és a gyengébb dollár mellett tette le a voksát. Az EKB nyilatkozatai alapján úgy tűnik, hogy nem kívánatos az euró további erősödése, ráadásul a devizapár egy masszív ellenállászónához érkezett. A komolyabb szintek miatt egy nagyobb dollárkorrekció is benne van a levegőben, az euró további intenzív erősödése pedig véget érhet.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.