BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egyre többen fizetnek érintéssel hazánkban, de nem elegen

Az érintéses fizetésre alkalmas bankkártyák birtokosainak négyötöde használja a PayPass funkciót vásárláskor.

A magyarországi bankkártya-tulajdonosok fele használja az érintéses (PayPass) funkciót, 13 százalékuknak van lehetősége, de nem él vele, több mint egyharmaduk kártyája még nem alkalmas rá, míg 3 százalékuk nem tudja, mit is jelent pontosan az érintéses fizetés – derül ki a GKI Zrt. friss, júliusban készült felmérésének eredményeiből. Biztató ugyanakkor, hogy az érintéses fizetésre alkalmas bankkártyák birtokosainak négyötöde használja is e funkciót.

Forrás: shutterstock

A különböző társadalmi csoportokon belül viszont a GKI szerint jelentősek a különbségek, ami az érintéses technológia használatát illeti: ahogy például az életkor nő, úgy egyre kevésbé használja a lakosság az érintéses fizetést, elsősorban azért, mert nincs is rá lehetősége. Míg a 30 év alattiak 59 százaléka él a lehetőséggel, addig az 50 év felettieknél csupán 32 százalék az arány. Emellett a funkció nyújtotta előnyökkel legkevésbé a legfeljebb 8 osztályt végzettek élnek (67 százalék), s ahogy nő az iskolai végzettség, úgy nő az erre való nyitottság is: az egyetemi diplomával rendelkezőknek 89 százaléka használ PayPasst. A válaszok szerint 2017 júliusában összesen alig 5,2 millió lakossági bankkártya volt használatban, miközben a Magyarországon kibocsátott plasztikok száma az első negyedév végén megközelítette a 9 milliót.

Bár a GKI felmérése azt mutatja, hogy bőven van növekedési lehetőség az érintéses, illetve kártyás fizetéseknél, a jegybank adatai szerint az utóbbi években igen jelentős eredményeket sikerült elérni. Az érintőkártyák száma például az első negyedév végére elérte az 5,9 milliót Magyarországon, amely már egy negyedéves időtávon is több mint ötszázalékos bővülés. (Ennek alapján immár az összes, itthon kibocsátott kártya kétharmada rendelkezik e funkcióval.) Továbbá az első negyedévben is folytatódott az érintéses technológia térnyerése a vásárlásoknál: az érintéses tranzakciók számának bővülése mintegy 80 százalék volt az előző esztendő azonos időszakához képest. Ez azt jelentette, hogy az év elején a kártyás vásárlási forgalom 63 százaléka (darabszám), illetve 48 százaléka (érték) már az új technológia segítségével bonyolódott le.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.