BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Folytatódik a BUX lejtmenete

A keddi esés után ma mínuszban áll a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe.

 

A keddi fél százalékos esés után ma is fél százalékos mínuszban van a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe. A BUX 36 599 pontra ment le nem sokkal fél egy utánra meglehetősen szerény 3 milliárd forintos forgalom mellett. A blue chipek közül az OTP 0,5 százalékkal 9880, a Mol 1,1 százalékkal 23 340 forintra esett. A Richter árfolyam viszont 0,1 százalékkal 6430, a Magyar Telekomé pedig 0,2 százalékkal 465 forintra drágult.

A forint enyhén 0,1 százalékkal erősödött az euróval és a dollárral szemben is, a két kurzus 304,58-on, illetve 259,29-en áll. Egy euróért 1,1747 dollárt adnak a bankközi devizapiacon, a dollár 0,05 százalékkal drágult. Erősítik a dollárt a jó tegnapi makroadatok, de hatással van az is, hogy Észak-Korea kijelentette „komolyan mérlegeli”, hogy rakétacsapást mérjen az Egyesült Államok csendes-óceáni külbirtokára, Guamra. A japán jen árfolyama 0,5 százalékkal ment feljebb a dollárhoz képest.

Forrás: AFP

Az európai tőzsdékre is rányomja bélyegét az Észak-Korea és az Egyesült Államok között éleződő viszony. Mindegyik fontos mutató mínuszban van. A londoni FTSE100 0,8 százalékkal 7483, a frankfurti DAX 1,2 százalékkal 12 139, a párizsi CAC40 pedig 1,6 százalékkal 5135 pontra csökkent. Mínuszban van a milánói és a madridi börze is.

Emelkedik a két fő kőolajfajta jegyzésára. A Brent és a WTI is 0,6 százalékkal drágult, előbbi 52,45, utóbbi 49,45 dollárra ment fel hordónként. Reggel még stagnált a jegyzés, miután a jövőben várhatóan növekvő amerikai termelésről érkeztek hírek. Majd az OPEC közölte, hogy a kitermeléskorlátozásban részt vevő országok közül több olyan is ígéretet tett a kvóta betartására, mely eddig többet termelt.

Az észak-koreai bizonytalanságok felfelé hajtják a menedékeszköznek tekintett arany árát. A nemesfém 0,8 százalékkal 1272,94 dollárra drágult unciánként. Az ezüst 1,2 százalékkal 16,59 dollárra drágult unciánként.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.