BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kevesebben bíznak egy újabb kamatemelésben

Hiába gyorsul tehát az infláció, az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed mégsem tud 2 százalékos inflációs célja közelébe kerülni.

Kismértékben gyorsult, de még így is alacsony maradt az amerikai infláció júliusban – adta hírül pénteken az amerikai munkaügyi hivatal. Az 1,7 százalékos, éves bázisú fogyasztóiár-emelkedés 0,1 százalékponttal magasabb a júniusban mértnél, miközben elemzők 0,2 százalékpontos növekedésre számítottak. Havi alapon is csak 0,1 százalékkal emelkedtek az árak, itt ugyancsak a becsült 0,2 százalékos plusz volt a konszenzus.

Forrás: AFP

Hiába gyorsul tehát az infláció, az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed mégsem tud 2 százalékos inflációs célja közelébe kerülni. Egyre kisebb a valószínűsége a Fed arra alapozó elképzelésének, hogy majd a rekordalacsony munkanélküliség beindítja az inflációt. Elemzők hangsúlyozzák, hogy a munkanélküliségnél fontosabb tényező a bérdinamika, de még a kiskereskedelmi áremelések is, ezek azonban elmaradtak a várttól az elmúlt hónapokban. Legtöbbjük hozzáteszi: hiába tervezi a Fed leépíteni a válság óta közel 4500 milliárd dollárosra duzzasztott mérlegét, ebben az évben nem várható, hogy felpörög az infláció, és tartósan átlépi a kívánatosnak tartott 2 százalékos küszöböt.

Az infláció legutóbb májusban járt 2 százalék fölött, de már akkor is csökkenő tendenciát mutatott – emlékeztetett Laura Rosner, a MacroPolicy Perspectives elemzője. Ez csökkenti a valószínűségét annak, hogy a Fed kamatot emeljen még ebben az évben, miután elkezdi leépíteni a mérlegét – tette hozzá. A Bloomberg által idézett szakértők 30 százalékban tartják valószínűnek, hogy a Fed decemberben még egyszer emel az alapkamaton. Nemcsak az elemzők, de a Fed területi vezetői közt is nézeteltérés van a kamatemelést illetően. A dallasi Fed-elnök, Robert Kaplan pénteken azt mondta: elégedett az alapkamat szintjével, amely „épp ott van, ahol lennie kell”. Kaplan több bizonyítékot szeretne látni, hogy az amerikai gazdaság az inflációs cél felé tart, s nem távolodik attól. Neel Kashkari, a minneapolisi elnök azonban úgy véli: a Fed nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy megvárja a kamatemeléssel a bérdinamika és az infláció felgyorsulását. Mint mondta: nincs semmilyen bizonyíték arra, hogy a bérek emelkedésének következtében hirtelen beindulna az infláció. A kedvezőtlen adatok miatt pénteken gyengült a dollár a főbb devizákkal szemben, és esett az amerikai államkötvények hozama is.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.