BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megosztja az elemzőket a gyógyszerpapír

Két év alatt több mint duplájára emelkedett a Richter árfolyama, noha 9 százalékot esett a gyógyszergyártó papírja.

Bő két év alatt több mint duplájára emelkedett a Richter árfolyama, noha a június közepén beállított 7296 forintos történelmi csúcs óta – a tegnapi 6680 forintos záróárat figyelembe véve – 9 százalékot esett a gyógyszergyártó papírja. Önmagában a korrekció persze nem feltétlenül jelez trendfordulót, 2015 nyarán és 2016 év elején volt példa hasonló visszaesésre. Az adott helyzetben azonban figyelemfelhívó jelzésként értékelhetők az elemzőházak célárváltoztatásai: kedden a Raiffeisen emelte a korábbi 7000 forintról 7500 forintra, a tartásra vonatkozó korábbi ajánlását pedig vételre módosította. A Reuters adatbázisában a hazai gyógyszeripari cég részvényeire a célárak mediánja 7000 forint, alacsonyabb az előző három hónapra jellemző 7200 forintnál. A célárakat megadó elemzők közül kettő ajánlása erős vétel, kettőé vétel és öté tartás, míg májusban még három erős vétel, két vétel, három tartás, egy eladás szerepelt. Augusztusban – az utolsó negyedéves beszámoló közzététele után – öten módosítottak: ketten csökkentették, hárman emelték a célárat, és a medián 200 forinttal csökkent.

Forrás: MTI

Vágó Attila, a Concorde elemzője például korábbi, az általános piaci véleménynél jóval pesszimistább értékelését augusztus elején javította: 6620 forintos célárát 6870 forintra emelte, amivel párhuzamosan a korábbi alulsúlyozásról egyenlő súlyozásra változtatta ajánlását. A döntés indoklásaként lapunk megkeresésére felidézte, hogy a korábbi alacsony célár és eladási ajánlás megfogalmazásával együtt tavaly év végén az eredményhányad várható romlására hívta fel a befektetők figyelmét, akkori véleményével a kisebbségben lévő óvatosabb elemzők közé tartozott a piacon.

E fejlemények idén az első fél évben be is következtek, ráadásul az amerikai gyógyszerpiac alulteljesítő volt, több kedvezőtlen hír is megjelent. Az elemző szerint a helyzet most kezd konszolidálódni. A célárat a második féléves beszámolóban közölt adatok alapján módosította felfelé, de még így is a piaci medián alatt van, álláspontja szerint ugyanis még idő kell ahhoz, hogy az új, illetve a magasabb fedezettartalmú nőgyógyászati készítmények forgalma megfelelő ellensúlyt képezzen a meglévő, főképp generikus készítményekből álló és öregedő termékportfólió kiváltására.

A részvény jövőbeni mozgását illetően az elemzők véleménye erősen szóródik. Az új termékek megjelenésével összefüggő hírek a többségi vélemény szerint már beépültek az árakba, ám egyelőre sok a nyitott kérdés. A skizofrén felnőtt betegek kezelésére szolgáló cariprazine európai forgalmazására vonatkozóan a gyógyszergyártó az egyes országokkal folytatandó tárgyalások lezárásáig nem ad például előrejelzést. A vártnál jobb második negyedéves beszámoló, illetve az a tény, hogy a cég emelte éves várakozásait is, pozitívan befolyásolhatja a részvény árfolyamának alakulását.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.