BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A nap végére feltámadt az Opus

Az Opus és az Appeninn részvényei a nyitás után a 15 százalékos limitig estek, délután azonban hirtelen fordulat állt be.

Élénk, 18,8 milliárd forintos forgalomban 0,79 százalékkal emelkedett a Budapesti Értéktőzsde irányadó indexe, a BUX, amely a nap végén 40 122,07 ponton állt. A tőzsdenap legérdekesebb eseménye néhány kispapír zuhanása, majd feltámadása volt. Az Opus és az Appeninn részvényei a nyitás után a 15 százalékos limitig estek, délután azonban hirtelen fordulat állt be, és meredeken emelkedni kezdett az árfolyamuk.

Az Opus végül a nap nyertesei között zárt, árfolyama 9,58 százalékkal emelkedett csaknem 5 milliárd forintos, kiemelkedőnek számító forgalom mellett. A nyertesek között volt még a 19,4 százalékot ugró OTT1, szintén magasnak számító 259 milliós forgalommal, és a Konzum is, amelynek árfolyama 11,45 százalékkal ment föl csaknem egymilliárd forintos forgalom mellett.

Az Appeninn is 3,81 százalékos árfolyam-emelkedés után vonult le a parkettről, és 1,93 milliárd forint volt a forgalma.

A nagypapírok közül az OTP 5,4 milliárd forintot meghaladó forgalom mellett minimális mínuszban zárt, a Richter árfolyama 0,44 százalékot esett, a Mol viszont 2,17 százalékot drágult a nap végére.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.