Egyre több befektető fogad a dollár további gyengülésére

A dollár gyengeségét az elmúlt esztendőben amerikai oldalon az okozta, hogy nem teljesedett be az a várakozás, miszerint a világszerte szűk munkaerőpiactól várt béremelkedés a gazdaságban költségoldali inflációt gerjeszt, ennek hatására pedig az áremelkedés üteme a Fed inflációs céljának közelébe emelkedik. Az infláció emelkedése elmaradt, ami megosztotta a Fed nyíltpiaci bizottságának (FOMC) tagjait a kamatemelések tekintetében.

A kamatemelések viszont tovább folytatódtak, és az év vége felé a jegybanki szerepet betöltő intézmény azt is elismerte, hogy nem tudják, valójában mért marad el az infláció emelkedése. Így többen a megelőző lépésnek szánt kamatemeléseket már károsnak ítélték, mivel azok visszafoghatják az éppen beinduló gazdasági növekedést. Az euró oldalán az infláció ugyan visszafogottan alakult tavaly, ám az Európai Központi Bank (EKB) – bár a monetáris politika normalizálásának korábbi fázisában van – határozott, de elhamarkodottnak nem látszó lépésekkel halad a szigorítás irányába. A valutaövezetben a gazdasági növekedés egyre szélesedő alapokon nyugszik, ami olyan vonóerőt ad a közös devizának, hogy azt a német kormányalakítási bonyodalmak is csak átmenetileg tudták elbizonytalanítani.

A mostani helyzet kísértetiesen hasonlít a tavalyira. A Fed három kamatemelést ígér, a piaci befektetők azonban csak egyet áraznak, mindig a sorrendben következőt. A CME piacán kötött határidős ügyletekből visszaszámítva a piac márciusra (67,5 százalék) vagy májusra (65,3 százalék) várja az első kamatemelést. A többi idei időpontra egy újabb 25 bázispontos kamatemelés valószínűsége csak 40 százalék közelében van. A dollár gyengesége idén is könnyűszerrel kitarthat, miután egyre több központi bank mozdul a monetáris politikai normalizáció irányába. A nagyobbak közül érdemes például megemlíteni a kanadait, a kisebbek közül pedig a csehet.

Az EKB részéről Benoit Coeuré úgy nyilatkozott a múlt hét végén: amennyiben az infláció nem okoz a jegybanknak csalódást, észszerű lehetőség van arra, hogy az eszközvásárlási program tavaly októberben történt meghosszabbítása az utolsó ilyen lépés legyen. Ewald Novotny, az EKB kormányzótanácsának tagja szerint is befejezheti a devizaövezet jegybankja az eszközvásárlási programját. Az infláció várhatóan idén sem éri el a jegybanki célt, ám Novotny szerint ezt „nem kell olyan dogmatikusan felfogni”.

A régi vicc poénja szerint: nem a pénz boldogít, hanem a kamat… A közgazdasági tankönyvek szerint pedig a kamatkülönbözet szabja meg a devizaárfolyamok irányát. Az elmúlt év tapasztalataiból azonban az is látszik, hogy ez csak infláció által indokolt kamatemelkedés mellett igaz, egyébként ugyanis az elhibázott kamatemelések visszafoghatják a gazdasági növekedést, ami pedig kitartó, egyenletes ütem esetén a hosszú távú devizafelértékelődés hajtómotorja.

Mára az Egyesült Államokon kívül más régiók (Kína, eurózóna, Brazília, Argentína) gazdasága is kezd növekedni, miután padlót fogott. A jobb növekedési feltételek mellett azonban a központi bankok (elsősorban a BoE és az EKB) felzárkózhatnak idén a Fed mögé kamatemelésnek megfelelő lépéseikkel. Az elmúlt két évben a Fed emelte irányadó kamatait, míg mások alacsonyan tartották őket. Ez a divergencia felértékelte a dollárt egészen a múlt év áprilisáig. A jegybanki politikák konvergenciája szintén a dollár leértékelődésének irányába hathat.

Az opciós piacok azt jelzik, mintha a befektetők elkezdtek volna felkészülni a dollár további gyengülésére. Az euró oldalán nyitott határidős nettó spekulatív vételi pozíciók száma a december 26-i adatok szerint ismét 90 ezer fölé emelkedett ami az euró iránti elköteleződést mutatja. A tavaly december 12-i adatok szerint 2009. január 8-a óta a legmagasabb érték 113 889 volt.

A zöldhasú kaphat némi hátszelet az új amerikai adószabályoktól, az amerikai vállalatok 2,6 ezermilliárd dollárnyi tengerentúli készpénzállománya még csak részben van dollárban. A profitok repatriálására viszont egy hosszabb időablak áll rendelkezésre, így ez kevésbé lehet ösztönző a vállalatok számára, mint 2005-ben, amikor az amerikai deviza profitálni tudott a 12 hónapra kiterjedő adókedvezményből. Emellett az adócsökkentésnek lehet egy másik negatív következménye is: ha az amerikai középosztály úgy dönt, hogy elkölti a nála maradó többletet, akkor azért jórészt külföldön gyártott terméket vásárol. A kereslet élénkülése így hosszabb távon az import exportot meghaladó növekedéséhez vezet, az pedig a dollár további gyengülését okozhatja.

Az Egyesült Államok nettó nemzetközi befektetési pozíciója (NIIP), amely egy nemzet nettó eszközállományát méri a többi országgal szemben, az elmúlt években romlott. A Bureau of Economic Analysis adatai szerint a különbség az Egyesült Államok külföldi eszközei és forrásai között egyre szélesedik. A külföldi befektetések mérlege deficites lett – 2000 óta először. Ehhez kapcsolódik egy már most is magas hiány a pénzügyi eszközökbe történő portfólióbefektetések esetében, ami azért alakult ki, mert az amerikai részvények és kötvények jelentős része külföldi kézben van. GDP-arányosan az amerikai pénzügyi eszközökben lévő külföldi befektetések állománya 15 százalék alatti szintről a 35 százalék feletti szintre ugrott.

A nettó nemzetközi befektetési pozícióban történt változások bizonyos értelemben jó előrejelzői lehetnek egy következő devizagyengülésnek vagy ennek hiányában kötvénypiaci gyengélkedésnek. Dél-Koreában a NIIP hasonló változása a 2008-as globális pénzügyi válságot megelőző években jelentősen erősödött az USA-dollárral szemben, mielőtt 2007-ben élesen leértékelődött volna, miközben a perifériás Európát is hasonló mutatók jellemezték a kontinens adósságválsága előtt, jövőbeni problémákra utalva.