BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Idén többször is megszólal majd a BÉT csengője

A Budapesti Értéktőzsde a 2015-ös tulajdonosváltása utáni második teljes évet fejezte be december végén.

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) a 2015-ös tulajdonosváltása utáni második teljes évet fejezte be december végén. „Jelentős előrelépések történtek, 2016 még az építkezés éve volt, a tavalyi már a kapcsolatépítésé. Nagy eredmény, hogy aktív szakmai kapcsolat alakult ki a BÉT és a tőzsdeképes középvállalatok között” – emelte ki Végh Richárd, a BÉT elnök-vezérigazgatója a tőzsde 2017-es évét értékelő és a 2018-as év kilátásait, céljait bemutató sajtótájékoztatón.

„A piac teljesítménye erős és támogató volt, a forgalom már harmadik éve emelkedik, tavaly 17 százalékos volt a bővülés, a napi átlagforgalom elérte a 10,7 milliárd forintot. Közben a BUX is 23 százalékkal emelkedett, és többször megdőlt a történelmi csúcs” – tette hozzá Végh Richárd. Az elnök-vezérigazgató rámutatott, hogy 2017-ben több vállalat menedzsmentje és tulajdonosi szerkezete is megváltozott, ami árfolyam- és forgalomnövekedéshez vezetett. A kis és közepes papírok mutatója, a BUMIX több mint megduplázódott, a teljes tőzsdei részvényforgalmon belül a négy nagy papír részesedése 97 százalékról 87 százalékra zsugorodott.

A BÉT-en jegyzett cégek részvényeiből 500 milliárd forint értékben van a kisbefektetőknél
Fotós: Móricz-Sabján Simon

Sokat tett a BÉT tavaly azért, hogy a középvállalatokkal megismertesse a hazai tőkepiac kínálta lehetőségeket, és a parkettre csábítsa őket. Egyrészt az ELITE-ben részt vevő cégek vállalatfejlesztési programja tőzsdére lépéshez is vezethet, másrészt hivatalosan elindult az Xtend platform, amellyel a BÉT célja, hogy kiterjessze a potenciális kibocsátók és befektetők körét. Az is eldőlt, hogy a Széchenyi Tőkealapkezelő kezeli majd az állami Nemzeti Tőzsdefejlesztési Alapot.

Végh Richárd örvendetesnek tartja a lakossági érdeklődés növekedését is, a BÉT-en jegyzett cégek részvényeiből 500 milliárd forint értékben van a kisbefektetőknél, ami történelmi csúcsnak számít. Az edukáció fontosságát is kiemelte az elnök-vezérigazgató.

A BÉT Akadémia rendezvényei a lakosságnak szóltak, míg az új oktatási leányvállalat, a Budapest Institute of Ban­king a szakembereknek nyújt magas színvonalú élményalapú képzést. „Az ország versenyképességi fordulatában kaphat fontos szerepet a tőzsde. A jelenlegi alacsony kamatkörnyezet egyszer megváltozhat, és akkor alternatív forrásbevonásra is szükségük lesz a hazai vállalatoknak.

Tavaly három új, régiós szinten is egyedülálló jelzáloglevél-indexet is bevezetett a BÉT. Ez a piac felfutóban van, de hiányoztak a transzparens mutatók. Célként tűztük ki a likviditás növelését a határidős piacon, amit sikerült is teljesíteni, hiszen a január–novemberi időszakban 77 százalékkal emelkedett a forgalom

– emelte ki Máté-Tóth István, a BÉT üzletfejlesztési vezérigazgató-helyettese.

„A külföldi befektetők a forgalom felét adják, a teljes részvényállomány kétharmada van a kezükben. A tőzsde 2017-ben is kibocsátókkal közös roadshow-kat és befektetői látogatásokat szervezett Londonba, Párizsba, Varsóba és Zágrábba” – fűzte hozzá Körmöczi Dániel, a BÉT nemzetközi kapcsolatokért felelős vezérigazgató-helyettese.

Idén az a cél, hogy a BÉT csengője minél többször szólaljon meg

– mondta Végh Richárd, aki hangsúlyozta, hogy a piacfejlesztés nem áll meg, a menedzsment arra törekszik, hogy tovább növekedjen a forgalom, és emelkedjen a vállalatok száma és értéke.

 

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.