BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A jegybank kamatemeléssel próbálja aládúcolni a pezót

A devizatartalékból 500 millió dollárt szabadítanak fel, amelynek értékesítésével támogatni szeretnék a pezót.

Az argentin jegybank úgy határozott, hogy 5 százalékponttal 45 százalékra emeli az alapkamatot, amely már a lépés előtt is a világ legmagasabb irányadó rátája volt. Emellett azt is bejelentették, hogy

a devizatartalékból 500 millió dollárt szabadítanak fel, amelynek értékesítésével támogatni szeretnék a pezót.

A fizetőeszköz hétfőn rekordalacsony szintre esett a dollárral szemben, s az év elejéhez képest több mint 52 százalékkal gyengült a dollár ellenében. A gyengülés hátterében egyrészt egy argentin korrupciós botrány, másrészt a feltörekvő piaci devizákat sújtó török árfolyamválság áll. A központi bank azt ígérte, legalább októberig nem lesz újabb kamatemelés.

A jegybank elszántan igyekszik kordában tartani a pezó elértéktelenedését és a nyomában járó inflációt. Külső sokk érte a devizát, ők pedig klasszikus módon reagálnak: kamatot emelnek, s reménykednek benne, hogy ez képes stabilizálni a pezót

– idézi a Bloomberg a Goldman Sachs latin-amerikai kutatórészlegét vezető Alberto Ramost.

Fotó: AFP

A központi bank idén már több alkalommal kényszerült váratlan kamatemelésre, hogy fékezze az elszabaduló inflációt. Tavaly 25 százalékkal emelkedett a fogyasztói árindex, és

közgazdászok szerint idén akár 32 százalékos is lehet az éves drágulás mértéke.

Az argentin jegybank arról is határozott, hogy csökkenti a rövid lejáratú állampapírok aukciókra felkínált mennyiségét. Ha így tesznek, azzal Gerry Rice, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szóvivője szerint számottevő sérülékenységi tényezőt iktatnak ki, s ezzel párhuzamosan hatékonyabb monetáris politikai rendszert alakíthatnak ki.

A teljes cikket a Világgazdaság szerdai számában olvashatja

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.