BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A várt csökkenéssel indult a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 36 751 ponton nyitott csütörtökön.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 70,12 pontos csökkenéssel, 36 751 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest 0,19 százalékkal gyengült.

A nyilatkozó szakértők szerint rendkívül negatív hangulatban indulhat a kereskedés csütörtökön a Budapesti Értéktőzsdén. Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője kommentárjában ezt azzal indokolta, hogy

az amerikai részvényindexek 3-4 százalékos eséssel zárták a szerdai kereskedést, és Ázsiában is hasonló mértékű eladói nyomás látható.

Kiemelte, hogy a vezető részvények technikai képe nem mondható kedvezőtlennek, de a nemzetközi hangulat mindenképpen átragadhat a befektetőkre. A Richter esetében az 5000 forintos, a Mol árfolyamában a 2950 forintos, az OTP-nél pedig a 10 ezer forintos támaszra érdemes figyelni,

amennyiben ezek letörnek, további csökkenés várható.

A Magyar Telekom árfolyama az elmúlt napokban beszorult a 395-400 forintos szint közé, az alsó szint szignifikáns letörése esetén elindulhat a 380-385 forintos tartomány felé – tette hozzá.

Kiss Nicholas, az Erste Befektetési Zrt. részvényelemzője szintén negatív hangulatra számít, mivel az amerikai piacok szerdán rég nem látott esést „szenvedtek el”, ami az ázsiai piacokra is átterjedt.

Kisebb eladói hullám söpört végig a piacon, nagyobb korrekció volt látható, amit kisebb pánikszerű mozgásnak is lehetne nevezni.

Ez minden bizonnyal átragad a magyar piacra is, ahol leginkább az OTP lehet alulteljesítő, a Mol is gyakran együtt mozog a nemzetközi piaci hangulattal, ugyanakkor a Richter és a Magyar Telekom ellenállhat.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.