BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Pluszban zárt pénteken a pesti tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84,01 pontos, 0,21 százalékos emelkedéssel, 40 125,72 ponton zárt pénteken.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84,01 pontos, 0,21 százalékos emelkedéssel, 40 125,72 ponton zárt pénteken.

A részvénypiac forgalma 8,6 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen mozogtak az előző napi záráshoz képest.

Kiss Nicholas, az Erste Befektetési Zrt. részvényelemzője az M1 aktuális csatornán elmondta: a kedvezőtlen nemzetközi hangulatban csökkent a BUX a nap első felében, de zárásra ledolgozta a mínuszokat, és kis emelkedéssel tudta zárni a kereskedést. Ezzel felülteljesített a hazai részvényindex a vezető európai indexekhez képest.

Fotó: VG / Vémi Zoltán

A vezető papírok közül a Mol volt a nap nyertese, az olajcég részvényei kifejezetten jól teljesítettek. A Richter kisebb emelkedéssel zárt, ami a szakértő szerint szintén jó hír, mert a részvény a hét elején még eladói nyomás alatt volt. Az OTP árfolyama esett, de továbbra is történelmi csúcsa közelében jár a papír – tette hozzá.

  • A Mol 50 forinttal, 1,61 százalékkal 3146 forintra erősödött, 1,5 milliárd forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 80 forinttal, 0,68 százalékkal 11 760 forintra csökkent, forgalmuk 4,6 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama 2,50 forinttal, 0,55 százalékkal 448 forintra esett, forgalma 668,3 millió forint volt.
  • A Richter-papírok árfolyama 10 forinttal, 0,18 százalékkal 5470 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,2 milliárd forintot ért el.
  • A BUMIX 3801,98 ponton zárt pénteken, ez 11,11 pontos, 0,29 százalékos csökkenés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

    Címoldalról ajánljuk

    Tovább a címoldalra

    Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.