BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Budapesten konferenciáznak a régió tőzsdevezetői

A vezetők a tőzsdecsúcsot megelőző napon zártkörű ülésen vitatták meg az intézmények közötti még szorosabb és mélyebb együttműködés lehetőségeit.

A régiós tőzsdéket képviselő vezetők a tőzsdecsúcsot megelőző napon zártkörű ülésen vitatták meg az intézmények közötti még szorosabb és mélyebb együttműködés lehetőségeit. A FESE stratégia mellett olyan témákat jártak körül az egyeztetésen, mint a kkv-k tőkepiaci növekedésének támogatása, vagy az egységes márka alatt megjelenő termékek kidolgozásának lehetőségei.

Cikkünk folyamatosan frissül.

Nagy Márton, az MNB alelnöke a BÉT konferencián a március végén bejelentett vállalati kötvényprogram részleteiről is beszélt. A pénzügyi válság óta a vállalati kötvénypiac jelentősége sokat nőtt, annak mérete számos európai országban meghaladja a GDP 20 százalékát, addig Közép-Európában nem éri el a 10 százalékot sem. Magyarországon pedig mindössze 1,6 százalék ez az arány. Az MNB új programjának egyik célja a vállalati-kötvény piac likviditásának a növelése. Az MNB keretösszege a programra 300 milliárd forint, a jegybank olyan vállalatok kötvényeit vásárolná meg, amelyek mögött álló hitelek minősítése legalább B+. A kötvények lejárata 3-10 év, a tervek szerint a hitelpapírokat nem azonnal, de az aukció után mintegy fél évvel bevezetik a tőzsdére. Az MNB egy vállalat kötvényeit maximum 20 milliárd forintig vásárolja meg. Nagy Márton várakozása szerint a befektetők idén 270-330 milliárd forint értékben vehetnek ezekből a megtakarítási termékekből.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.