BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Pluszban zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 32 690,45 ponton zárt szerdán.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 75,89 pontos, 0,23 százalékos emelkedéssel, 32 690,45 ponton zárt szerdán.

A részvénypiac forgalma 19,5 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest, a legnagyobb mértékben az OTP, 2,99 százalékkal.

A főbb európai értékpapírpiacokon emelkedéssel indult szerdán a kereskedés, miután a befektetők kedvezően fogadták, hogy a Fehér Ház és a szenátus vezetői megállapodtak a koronavírus-járvány súlyos gazdasági hatásait ellensúlyozó kétezer milliárd dolláros gazdaságélénkítő csomagról, amiről már szerdán szavazhat a szenátus. Később azonban fékeződött a lendület a nagy nyugat-európai tőzsdéken, a New York-i tőzsde nyitásakor a párizsi CAC-40 0,38 százalékos pluszban, míg a frankfurti DAX-30 index 1,65 százalékos mínuszban állt. A New York-i tőzsde irányadó indexei emelkedéssel nyitottak.

A magyar piacon a Mol kivételével – amely 4,6 százalékos esést szenvedett el – erősödtek a vezető részvények. A magyar olajpapír esésében szerepe lehetett annak, hogy a globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára megint csökken. A legközelebbi, májusi határidős jegyzésekben

  • a Brent hordónként 3,24 százalékos mínuszban, 26,27 dolláron,
  • a WTI pedig 2,29 százalékos veszteségben, 23,46 dolláron forgott fél háromkor.
  • Fotó: Földi D. Attila

    A Mol szerdán bejelentette, hogy az S&P Global Ratings (S&P) a BBB- hosszú lejáratú adósság-besorolás megerősítése mellett pozitívról stabilra módosította a Mol hitelminősítéséhez kapcsolódó kilátását. A közlemény szerint a hitelminősítés megerősítését támogatja a relatív alacsony kutatástermelési kitettség és a konzervatív pénzügyi politika. A kilátást módosítását azzal indokolták, hogy csökken a valószínűsége egy esetleges rövid távon bekövetkező felminősítésnek. A stabil kilátás azt tükrözi, hogy a következő 12 hónapban várható nehéz piaci körülmények ellenére, a Mol ellenállóképességének és diverzifikált üzleti profiljának köszönhetően a hitelképességi mutatókra gyakorolt hatás limitált lesz.

     

  • A Mol 92 forinttal, 4,60 százalékkal 1908 forintra gyengült, 3,3 milliárd forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények 280 forinttal, 2,99 százalékkal 9660 forintra erősödtek, forgalmuk 11,2 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama 5 forinttal, 1,41 százalékkal 360 forintra nőtt, forgalma 519,4 millió forint volt.
  • A Richter-papírok ára 70 forinttal, 1,21 százalékkal 5865 forintra emelkedett, forgalmuk 3 milliárd forintot ért el.
  • A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 2740,29 ponton zárt szerdán, ez 40,33 pontos, 1,49 százalékos emelkedés a keddi záráshoz viszonyítva.
  • Címoldalról ajánljuk

    Tovább a címoldalra

    Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.