BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Vírusálló üzemmódra kapcsolt a Masterplast

A koronavírus válságra adott gyors válaszreakciók révén minimális forgalomcsökkenés mellett is 14 százalékos EBITDA-bővülést és rekordot jelentő 10 százalék feletti EBITDA-marzsot ért el a Masterplast a második negyedévben.

A koronavírus válságra adott gyors válaszreakciókkal, a racionalizált működéssel és költségcsökkentő intézkedések végrehajtásával a pandémiás válság okozta helyzetben is megtartotta lendületét a Masterplast – derül ki az építőipari alapanyaggyártó második negyedéves jelentéséből.

A Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában jegyzett társaság árbevétele a koronavírus-járvány negatív hatásai ellenére is mindössze 3,5 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, és 27,5 millió eurót tett ki a június végén lezárt három hónapban.

Az ellátás folyamatos fenntartásával, a krízis hónapjai alatt zsugorodó piaci környezetben is növelni tudta részesedését a magyar építőipari alapanyag-gyártó, amelynek köszönhetően a negyedév végére jelentősen tompította a koronavírus-járvány okozta április forgalmi visszaesést.

A csoport legnagyobb súlyú magyar piacán 9 százalékkal nőttek a bevételek, míg az export piacon közel negyedével esett vissza a forgalom. A csökkenő forgalom ellenére a növekvő kereskedelmi árrésnek köszönhetően az EBITDA 14 százalékkal 2,76 millió euróra nőtt, az EBITDA-hányad pedig elérte a 10 százalékos rekordszintet. Az üzemi eredmény 16 százalékkal, 2,14 millió euróra javult, a társaság adózott nyeresége pedig a tavalyihoz hasonló szinten maradt, az 1,84 millió eurós profit egy százalékos bővülést jelez.

A gyors reagálásunknak és a kiváló csapatmunkának köszönhetően sikeresen helytálltunk a vírushelyzetben, és piacrészünk növelésével, eredményesen zártuk a második negyedévet. A jövőre vonatkozóan is pozitívak a várakozásaink. Kedvezőbb környezetben az összes nagyobb piacunkon növekedéssel számolunk a második félévre, amelyet a versenytársaknál hatékonyabb alkalmazkodásunk és az egészségiparba történő belépésünk is eredményesen támogat

– fűzte hozzá Tibor Dávid, a Masterplast elnöke.

Fotó: Móricz-Sabján Simon / VG

Az áprilisi kényszerszabadságolásokat követően felfutott a termelés a Masterplast gyártóbázisain. Az üvegszövet termelésben májustól már teljes kapacitással zajlik, a Hungarocell szigetelőanyagok gyártása pedig folyamatosan magas kihasználtsággal működött, miután a Masterplast hőszigetelő terméke a krízis alatt is keresett volt.

A társaság továbbra is bővülő iparági környezettel számol, a belföldi és export piacokon egyaránt. A 2020-as év második félévében már a hagyományos üvegszövet gyártás teljes kapacitáson fog üzemelni és a habfólia gyártás növekedhet. Az értékesítést illetően is pozitívak a várakozások, ahol a felfutó gyártás miatt az összes nagyobb piacán bővülést vár a Masterplast a második félévre.

A vállalat közleménye szerint a Németországban lévő, ascherslebeni gyártóegység akvizíciója a tervezett ütemben halad, július 1-én társaság irányítása mellett új leányvállalatként megkezdte működését a Masterplast Nonwoven GmbH. Nyugat-európai gyártói hátterével a vállalat a magasabb nyereség tartalmú egészségipari termékek piacára lép be, amivel jelentősen hozzájárul a forgalom és eredményesség további javulásához.

Az 1997-ben alapított Masterplast 9 országban rendelkezik saját tulajdonú leányvállalattal, és további 30 országba értékesíti termékeit. A Budapesti Értéktőzsdén, a prémium kategóriában jegyzett vállalat 2019-es árbevétele 107 millió euró volt. A BÉT-en jegyzett részvények ára kedden délelőtt 2,1 százalékkal 710 forintra emelkedett az előző záróárához képest. Az elmúlt egy évben a részvények legmagasabb árfolyama 782 forint, a legalacsonyabb 514 forint volt.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.