BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Folyik a találgatás a részvénypiaci buborékról

A korábbi tőzsdei buborékokkal összehasonlítva óriási a különbség a kamatkörnyezetben.

Egyre többen vélik úgy a befektetők körében, hogy már tőzsdei buboréknak tekinthető az az árfolyamszint, amely az amerikai részvények piacán mutatkozik. A The Wall Street Journal cikke szerint is láthatók már a múltban megismert klasszikus jelek, de egyáltalán nem vehető biztosra, hogy gyors összeomlás következne. Ilyen jelként értelmezhető például, hogy masszívan veszteséges társaságok részvényei (AMC, GameStop) drágulnak óriási ütemben, amit még az egyéni befektetők egyre növekvő serege is felfelé hajt. De a buborékra utal az opciós piac emelkedő forgalma is, a történelmi rekordárfolyam közelében kereskedő kriptodevizák vagy éppen az úgynevezett SPAC-cégek feltűnése, amelyek egyfajta biankó vállalatként gyűjtik össze a befektetői tőkét, hogy ígéretes célpontokat kutassanak fel és vigyenek később tőzsdére.

Sokak szerint a vállalati értékeltségi mutatók alakulása már-már kezdi visszaidézni a 2000. évi dotcomlufi idején látottakat.

Az extrém magas értékeltségek azonban nem eredményeznek önmagukban tőzsdei összeomlást, így volt ez az ezredfordulón is (a ­piac évekig találgatta a buborék kipukkanásának idejét) vagy épp a japán részvénypiacon a nyolcvanas években. Az amerikai S&P 500 index a múlt héten 3,3 százalékkal csökkent, de továbbra is 66 százalékkal áll magasabban a tavaly márciusi mélyponthoz képest.

Fotó: Johannes EISELE / AFP

A korábbi tőzsdei buborékokkal összehasonlítva óriási a különbség a kamatkörnyezetben. Az európai és az amerikai kamatszint rendkívül alacsony, jellemzően negatív az államkötvények reálhozama, ezért számos befektető gondolhatja úgy továbbra is, hogy ha érdemi hozamot akar elérni, nincs más alternatíva, mint vevőként megjelenni a részvénypiacokon. S hogy ne remegjenek meg a kezek a magas részvényárfolyamok miatt sem, arra jó érv, hogy a pandémia ellenére a tőzsdén jegyzett vállalatok eredményei stabilak, és az elemzői várakozásoknak megfelelően vagy azok felett alakultak.

A profi befektetők rendkívül megosztottak. A Bank of America 194 befektetési alapkezelőt kérdezett meg a várakozásaikról: az 561 milliárd dollárnyi vagyont kezelő portfóliómenedzserek körében az optimizmus hároméves csúcson van, és ami még ennél is sokatmondóbb: portfólióikban 2013 óta nem tartottak annyira kevés készpénzt, mint most.

Gyökeresen más eredménnyel zárult a Deutsche Bank felmérése:

az általa megkérdezett 627 profi befektető 90 százaléka úgy gondolja, egyes eszközök egyértelműen buborékban vannak,

s szerintük az sem lehet véletlen, hogy a Google-statisztikák szerint a tőzsdei összeomlás kifejezésre még soha nem kerestek rá annyian, mint a múlt hónapban. A magánbefektetők és a fedezeti alapok között a múlt hét közepén kicsúcsosodó tőzsdecsata számai alapján is sokan kezdenek aggódni: szerdán például 24,5 milliárd darab részvény, valamint 57,1 millió opciós szerződés cserélt gazdát, s ebben is óriási szerepük volt az egyéni befektetőknek.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.