A ciklikus részvények vezetésével kibontakozó további árfolyam-emelkedésre számít – kivált a fejlett részvénypiacokon – az Eurizon Asset Management Hungary. A korábban CIB Alapkezelőként ismert társaság, amely három hete vette fel anyavállalata nevét, és a hazai piacon mintegy 7 százalékos részesedést elérve, március végén már 484 milliárd forintnyi vagyont kezelt befektetési alapjaiban, a növekvő átoltottságot és a fokozatos nyitást tartja a legfontosabb piacmozgató tényezőknek – mondta el a tegnap tartott online sajtóreggelin Hajdu Egon befektetési igazgató.
Az elemzésre azt követően került sor, hogy az olaszországi központú, ám a világ 24 országában működő eszközkezelő magyarországi érdekeltségének vezérigazgatója, Komm Tibor bevezetőjében kiemelte, hogy csupán a cég elnevezése változik, a magyar befektetők iránti elkötelezettsége továbbra is megkérdőjelezhetetlen marad.
Az alapkezelő elemzői szerint a fejlett országokban végbemenő sikeres oltási kampányok következtében látványos GDP- és – a cégek esetében – nyereségnövekedés indul be, amit a nagy erővel berobbanó lakossági fogyasztásbővülés is hajt.
A pandémia csúcsidőszaka idején ugyanis hatalmas megtakarítás képződött lakossági oldalon, amely ezután jelenhet meg a piacon, pótolva a tekintélyes méretű elhalasztott fogyasztást.
A folyamatot erősítik a derűlátó hangulatindexek, a támogató gazdaságpolitika, valamint a jegybankok kedvező monetáris politikája is.
Kockázatok is övezik természetesen a részvénypiaci áremelkedést, hiszen intő jel lehet a koronavírus legújabb mutációinak indiai tombolása, de sokan tartanak a növekvő inflációtól és a laza jegybanki politika szigorításától, főleg az Egyesült Államokban. Jerome Powell, az amerikai jegybank szerepét betöltő FED elnöke azonban megnyugtatta a kedélyeket. Az ugyanakkor várhatóan valóban emelkedni fog, ami főleg a ciklikus iparágak számára lesz kedvező.